Mai rege a Zakuszkától

Zakuszka_cover_sav

Újra Aradon vendégszerepel a Zakuszka diákszínjátszó tábor csapata, amelynek tagjai azt tűzték ki célul, hogy az aktuális problémák keretén belül megszólítsák saját korosztályukat. Ezúttal a fiatalok a Mai rege című előadást mutatják be augusztus 20-án 20 órától a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

   Tovább…

Egy hét Gergelyiugornyán

Honismereti_tabor_sav

Idén első alkalommal a Vásárosnamény melletti Gergelyiugornyán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) szervezték meg a Honismereti tábort, melyre Romániából, Szlovákiából, Szerbiából, Ukrajnából és Horvátországból 4-4 diák kapott meghívást. Romániát a Csiky Gergely Főgimnázium négy tanulója – Bíró Endre (IX. C), Kecskés Lóránt, Kurunczi Viktória és Mureșanu Anna (IX. A) – képviselte, Czeglédi Csilla tanárnő kíséretében. A Honismereti táborban eltöltött egy hét ismerkedéssel, valamint számos emlékhely felkeresésével telt el. 

   Tovább…

Beiratkozás a kilencedik osztályba

Csiky_epulet_sav_mini

A Csiky Gergely Főgimnáziumban idén július 21–22., illetve 25–29. között zajlik a beiratkozás a IX. osztályba. Hétfőtől péntekig naponta 9:00–16:00 óra között fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket, az első emeleti 211-es teremben. 

   Tovább…

Érettségi eredmények az óvások után – nincs lényeges változás

Erettsegi_eredmenyek_2016_sav

Július 16-án, szombaton kerültek fel a nyári érettségi vizsgasorozat végleges eredményei a tanügyminisztérium honlapjára. Összesen 13 csikys nyújtott be óvást a román, magyar, vagy matematika jegyének növelésére. A jegyeket több esetben növelték is, a keddi statisztika viszont változatlan maradt. 

   Tovább…

A 2015–2016-os tanév díjazottjai

Iskolánk legtöbb osztálya már boldogan szünidőzik (a szakiskolások még nem, ők szakmai gyakorlaton vannak a hónap végéig), s a múlt héten az érettségi nyári vizsgasorozata is lezárult. Ideje hát visszatekinteni picit, s felsorolni a 2015–2016-os tanév díjazottjait.

Az alábbi képekre kattintva tekinthetjük át az elemi iskolás, a gimnáziumi, illetve a középiskolai osztályok kiemelkedő eredményt elért tanulóinak névsorát. Mindnyájuknak szívből gratulálunk, s reméljük, hogy jövőre legalább ilyen sok és sokféle jó teljesítményről számolhatunk be.

Dijazottak_1_4_linkDijazottak_5_8_linkDijazottak_9_12_link