A negyedikesek búcsúja, s a még kisebbek tanévzárója

Evzaro_0-4_sav

Június 17-én, szerda reggel a harmadikosok által feltartott virágalagútban érkeztek a negyedik osztályosok, azaz a legkisebb végzősök az évzáró ünnepségre. A szinte ősziesen hűvös időben szüleik, hozzátartozóik, iskolatársaik, illetve, természetesen, az ünnepség meghívottai, szervezői vártak rájuk a hátsó udvaron. 

   Tovább…

Harmadikosok májusi versenyeiről

Harmadikos_versenyek_sav

Május 9-én került sor a Kányádi Sándor Szavalóverseny országos szakaszára Varsolcon, Szilágy megyében. Szinte minden magyarlakta megyéből összesen közel 90 résztvevője volt ennek a versenynek, az előkészítőtől egészen a negyedik osztályig. Közöttük volt a csikys harmadikos Dobos Carlos, aki Kányádi Sándor Kecske című versét szavalta. Arad megyéből a kisiratosi Almási Eszter és Tiba-Fisher Eszter, illetve a majláthfalvi Mois Amália és Szabó Hunor is részt vett a versenyen. Mindnyájan jól érezték magukat, a verseny után bográcsossal is kínálták őket. Oklevelet és könyvjutalmat kapott mindenki a részvételért. 

   Tovább…

Határon túli kikapcsolódás

Szegedi_kirandulason_2015_sav

A Rákóczi Szövetség jóvoltából mi, a turizmus szakosztályok (IX. B, X. B, XI. B) tanulói június 8–10-én egy érdekes kiránduláson vehettünk részt. Testvériskolai kapcsolatainkat mélyíthettük el a Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakközépiskola diákjaival, akikhez 41-en indultunk el tanáraink, Bencsik Anca, Hasas Paul, illetve Nyári Melinda kíséretében. Ezúttal nem egy, hanem három napot kapcsolódhattunk ki. Belefért ebbe egy szegedi városnézés, ismerkedés Hódmezővásárhellyel, illetve egy szemet gyönyörködtető kulturális élmény, a mórahalmi makettkiállítás megtekintése. 

   Tovább…

Rendhagyó magyaróra Nagyszalontán

Szalontai_irodalomora_sav

A tanév végén Puskel Tünde Emese magyartanárnőnk irányításával sikeresen összehoztunk egy nagyszalontai rendhagyó irodalomórát.

Június 3-án, szerda reggel indult a kirándulásra a VII. és VIII. A osztály a jelenlegi, illetve Mikes Sarolta korábbi magyartanárnő kíséretében. Bő két óra múlva már a gyönyörű szalontai központi parkban, az árnyas lombok alatt fogyasztottuk el uzsonnáinkat. Közben többen is felfedezték a helyi kínai boltot is, és (szinte) a teljes napszemüveg-készletet megvásárolták. 

   Tovább…

Szerdán és csütörtökön: iskolai évzárók

evzaro

A tanév sokak által talán leginkább várt ünnepsége következik holnap és holnapután. Az évzáró, igen. 🙂 

Június 17-én, szerdán reggel az előkészítő osztályosok és az elemi iskolások évzárója reggel 8 órakor kezdődik a hátsó udvaron.

Az V–VII. osztályosok tanévzárója június 18-án, csütörtök reggel 8 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. 

   Tovább…

Érettségi 2015 – Irány az infoterem!

Szamtech_erettsegi_Sav

Lezajlott az idei érettségi nyári szakaszán a szóbeli kommunikáció nyelvi kompetenciáinak felmérése román nyelvből (június 8–9-én), illetve magyar nyelvből (június 10–11-én). A román és a magyar szóbeli után (melynek eredményeire, és további statisztikai adatokra visszatérünk!) június 15-én, hétfőn a digitális kompetencia felmérése (azaz a számítástechnika vizsga) következik. 

   Tovább…

Theatrum Mundi – A Csiky ismét dobogón

Theatrum_Mundi_2015_sav

Május 29-én és 30-án zajlott le a Theatrum Mundi nemzetközi művészeti fesztivál, immár tizenegyedik alkalommal. A fesztiválnak idén is a Moise Nicoară Főgimnázium és a Bábszínház adott helyett.

Május 29-én ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény a Moise Nicoară Főgimnázium dísztermében. Ezután következett a különböző kategóriák bemutatása (kisfilm, vers- és prózamondás, zene), miközben az iskola folyosóin a versenyre benevezett fényképeket és festményeket tekinthették meg az érdeklődők. 

   Tovább…

Csikysek: biciklivel a dobogón

bicikliNemrég beszámoltunk már a Forgalmi rend oktatás, oktatás az életért (Educație rutieră, educație pentru viață) mottójú verseny megyei szakaszáról, melyen iskolánk részt vett.

A megyei szakaszon sikeresen résztvevő csikys csapat június 5-én, reggel 8 órakor, a biciklikkel felpakolt iskolabusszal indult Köröskisjenőre, a verseny következő szakaszára. 

   Tovább…