Szeptember 23-án, hétfő délután
tartottuk meg iskolánk dísztermében az Őszirózsa népdalvetélkedő megyei
döntőjét. Összesen 17 tanuló jelentkezett a megyéből. Változatos dalokkal
készült minden résztvevő. A zsűri tagjai Drug Melinda énekes, illetve Khell
Jolán és Vincze Juliánna tanítók voltak.
Farkas Tamás és a békéscsabai Tabán Néptáncegyüttes további három tagja vidám néptánc-toborzót tartott október 2-án, szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán, a néptánc iránt érdeklődő elemista, általános iskolás és középiskolás diákoknak [Fotó: Bálint Erika]
A nagy hagyománynak örvendő néptáncoktatás az idei
tanévtől új formában folytatódik. Nemcsak a próba napja változik meg (ezután
hétfőnként lesz), hanem az oktató is. A békéscsabai Farkas Tamás Örökös Aranysarkantyús
táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, a békéscsabai Tabán Néptáncegyüttes
művészeti vezetője fogja a kicsiknek és a nagyoknak is megmutatni ennek a
hagyománynak a csínját-bínját.
Lovas Lóránd és Bacos Alex a strandröplabda csapatunk tagjaiként első helyen végeztek az V. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpián [Fotó: Schifler Patrícia]
Idén szeptember 17–21. között rendezték
meg az ötödik Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát Kolozsváron. Iskolánk
egy arany- és egy ezüstérmet hozott haza a versenyről.
Nagyváradi sétán a Rákóczis Légy-Ott! Középiskolás Találkozón résztvevő 5 tagú csikys küldöttség dr. Muntean Tibor történelemtanár kíséretében
Szeptember 20–22. között öt csikys diák dr. Muntean
Tibor történelemtanár kíséretében Nagyváradra utazott a Rákóczi Szövetség által
szervezett középiskolás találkozóra. A Szövetség fő célja a Kárpát-medencei
magyarság fenntartása és a külhoni magyarok kapcsolattartásának erősítése.
Nemzedékek találkozója az Alma Mater Alapítvány szervezésében, 2019. szeptember 20–21-én
Fotókiállítás, ökumenikus
istentisztelet, Baranta-bemutató, kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak, osztály-
és évfolyam-találkozók, retro parti – mindezekre az Alma Mater Alapítvány által
idén 15. alkalommal megszervezett Nemzedékek találkozóján került sor, 2019. szeptember
20-án és 21-én.
Nyolcadikosok nyílt napja a Csikyben, 2019. szeptember 19-én [Fotó: Juhász Alexandra]
Csütörtökön, szeptember 19-én, a Csiky Gergely
Főgimnáziumban gyülekeztek Arad megye nyolcadikosai, hogy együtt töltsenek egy
délelőttöt és jobban megismerjék egymást és az iskolát, ahol kilencedik
osztálytól tovább tanulhatnak. Elmondásuk szerint nagyon tetszettek nekik a
tevékenységek, amelyeket a szervezők összeállítottak.
XV. Nemzedékek találkozója, az Alma Mater Alapítvány szervezésében
Tizenötödik alkalommal szervezi meg az Alma Mater Alapítvány a Nemzedékek találkozóját (korábbi nevén a Véndiák-találkozót). Az idei találkozó szeptember 20-án, pénteken és 21-én, szombaton zajlik majd az alábbi programmal.
2019. szeptember 20., péntek
– 17:00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: Siska-Szabó Zoltán Az én világom című emlékkiállításának megnyitója. Siska-Szabó Zoltánt bemutatja Katona Péter, a békéscsabai Márvány Fotóműhely elnöke.
– 18:00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: Kovách Géza – több mint tanár, könyvbemutató. A kötetet bemutatja Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke.