Krókuszok üzenete

Bekapcsolódtunk a Krókusz Projektbe. Az emlékezés virágainak elültetése iskolánk hátsó udvarán, 2019. november 22-én [Fotó: Tóthpál Renáta]

Iskolánk VI. és VII. osztályos tanulói bekapcsolódtak a Krókusz Projektbe, amelyhez eddig már 12 európai ország csatlakozott. A projekt lényege a holokauszt borzalmainak megismertetése, a gyűlölet, a diszkrimináció veszélyeinek a tudatosítása és az emlékezés fontosságának átérzése.

Csatlakozásunk az európai jelentőségű projekthez lehetőséget nyújt a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak, hogy a tanórák mellett élményszerű tevékenységekben való részvétellel bővítsék ismereteiket a történelem 1933 és 1945 közötti szörnyű időszakáról, amikor a nácik koncentrációs, munka- és haláltáborokban hatmillió zsidót pusztítottak el, és mélyebben raktározzák el emlékezetükben az áldozatok által megélt tragédiát.

Terveink között szerepel a holokauszthoz kapcsolódó szavak jelentésének elmélyítése, a városunk érdekében munkálkodó zsidó személyek tevékenységének, valamint az aradi zsidóság sorsának megismerése is, látogatás az aradi zsinagógába, plakátok, kollázsok készítése, filmrészletek megtekintése és megvitatása, zenés irodalmi műsor bemutatása, s természetesen a projekt nevében szereplő krókuszok elültetése.

A virágok sárga színe a sárga csillagot idézi fel, amelyet a náci uralom alatt a zsidóknak megkülönböztető jelzésként a ruhájukon kellett viselni. A virágokkal a holokauszt áldozataivá vált másfél millió zsidó és további sok ezer nem zsidó, köztük százezer magyar gyermekre emlékezünk. Ennek tudatában 2019. november 22-én, pénteken a résztvevő diákok meghatódva helyezték az iskola hátsó udvarán a földbe a sárga hagymákat, mindannyian átérezve, hogy a gyermekek elvesztése semmihez nem hasonlítható mély fájdalmat és gyászt vált ki. „Jottányit nem veszni, mindig emlékezni / Noha nem bocsátván, gyászban megbékélni / Jottányit nem veszni, mindig emlékezni” – írta Izrael rózsája című versében Jáger László. Az elhurcolt áldozatokra valóban emlékezni és emlékeztetni kell, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg ez a tragédia.

A tavasz közeledtével nyíló gyönyörű sárga krókuszok, az emlékezés virágai a holokauszt emléknapja alkalmával üzenetet is közvetítenek felénk. Azt üzenik, hogy a legszörnyűbb történések után is van új élet, de a szép és jó dolgok megvalósításáért cselekedni kell, mert Váci Mihállyal fogalmazva:

„Nem elég a jóra vágyni:
a jót akarni kell!
és nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!”

[Fotó: Tóthpál Renáta]

« A 2 »