Kihozni a jelenlegi helyzetből a lehető legtöbbet! – Az Alma Mater Alapítvány számítógép akciója

Az idei év rengeteg változást hozott egyéni és közösségi életünk terén. Nem mondunk újat azzal, hogy az iskolai oktatás is meredek kihívásokkal küzd napi szinten. Szülők és pedagógusok néhány hónap leforgása alatt bele kellett hogy rázódjanak az online oktatás és tanulás apró, ám mégsem elhanyagolható részleteibe. Sokan panaszkodnak, talán jogosan. Ám panaszkodásunk következtében sokszor semmi nem változik. Várjuk az iskolába való visszatérést, a „normális” életvitelt, ami, úgy néz ki, még várat magára. A Hegyi Beszéd kapcsán Valaki a következőket mondta: „Hát ki az közületek, aki aggodalmaskodásával meghosszabbíthatja az ő életét egy arasszal?” (Mt. 6,27). Vagyis leragadhatunk az állandó panaszkodásban, zúgolódásban, és közben semmi nem változik körülöttünk, vagy elindulhatunk a cselekvő szeretet útján, kihozva a jelenlegi helyzetből a legtöbbet…

   Tovább…

Karácsonyi gyűjtés Noelnek

A VI. A osztályosok karácsonyi pásztorjátéka a súlyosan beteg Noelért
[Fotó: Fodor Tímea]

2019. december 18-án az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban a Csikys Családi Csodavárás című karácsonyi sokadalom keretében a VI. A osztályosok jótékonysági céllal pásztorjátékot mutattak be. Az 1000 RON összegű pénzadomány, melyet gyűjtöttek, már Olyus Noel Robert, a súlyosan beteg Bihar megyei kisfiú bankszámláján van.

Köszönjük az adakozóknak, gyógyulást Noelnek és áldott karácsonyt mindenkinek!

Háromnegyed tonna kupak Noelért

2019. december 13-án lezárult a kupakgyűjtési akció Noelért [Fotó: Ilona János]

Lezárult a kupakgyűjtési akció Noelért, a súlyosan beteg nagyváradi kisfiúért. A december 13-i nagyszünetben (és még utána is jó ideig, hiszen 20 perc kevés volt erre) lefolytatott végső mérés szerint a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai és pedagógusai összesen 755,17 kilogramm, tehát több mint háromnegyed tonna műanyag kupakot gyűjtöttek össze.

   Tovább…

Önzetlenségből jeles

Sütivásár Noelért, 2019. december 13-án [Fotó: Ilona János]

Mi, I. A osztályosok is lelkesen kapcsolódtunk be a kupakgyűjtésbe. De hiába volt az igyekezet, nem voltunk a legjobbak között. Az osztály anyukáit nem hagyta nyugodni a dolog, és mást eszeltek ki, hogy a kis Noelt segítsék. Sütivásár! – jutott eszébe egyiküknek, és a gondolatot elhatározás követte.

   Tovább…

Hannának szólt az ének, a vers, a tánc

hanna_eloadas_sav

Ahogy azt korábban is jeleztük, március 12-én, hétfő délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében jótékonysági előadásra került sor, hogy a befolyt pénzösszeggel a Détári család három éves kislányának, Hannának a műtéti költségéhez és utókezeléséhez járuljunk hozzá. 

   Tovább…

Hannáért… Meghívó jótékonysági előadásra

detari_hanna_vagottAhogy azt korábbi bejegyzésünkban közzétettük, iskolánk jótékonysági előadást és sütivásárt szervez, amellyel Détári Hanna, két korábbi tanítványunk hároméves gyermeke orvosi ellátásának költségeihez kíván hozzájárulni. Mindkét rendezvény március 12-én, hétfőn, 18 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. 

   Tovább…

Ajándékozni is öröm! Cipősdoboz-akció karácsony előtt

ciposdoboz_akcio_2017_sav

Ajándékozni is öröm – ezt igazolták iskolánk diákjai, akik a téli vakáció előtti héten több mint 150 cipősdoboz-csomagot készítettek, azzal a céllal, hogy a rászoruló gyerekeknek is legyen részük a karácsony varázsából. 

   Tovább…