Háromnegyed tonna kupak Noelért

2019. december 13-án lezárult a kupakgyűjtési akció Noelért [Fotó: Ilona János]

Lezárult a kupakgyűjtési akció Noelért, a súlyosan beteg nagyváradi kisfiúért. A december 13-i nagyszünetben (és még utána is jó ideig, hiszen 20 perc kevés volt erre) lefolytatott végső mérés szerint a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai és pedagógusai összesen 755,17 kilogramm, tehát több mint háromnegyed tonna műanyag kupakot gyűjtöttek össze.

Iskolai szinten az abszolút első helyet a XI. A osztály szerezte meg, összesen 307,13 kilogrammal. Az V–VIII. osztályosok között a VII. A osztály lett a legeredményesebb, 46,59 kilogrammal, az elemi osztályosok szoros mezőnyében pedig a negyedikesek jutottak az élre, 46,79 kilogramm összegyűjtött Noel-kupakkal.

Az összegyűjtött kupakcsomagokat kedden, december 17-én a Szentlányi Református Egyházközség támogatásával juttattuk el az Ágyai Református Egyházközséghez, s onnan fognak Nagyváradra kerülni, ahhoz az alapítványhoz, amely értékesíti a műanyag tárgyakat és a befolyt összeget Noel családjának átadja.

Ahogy azt korábban is jeleztük, Noelt egyénileg is lehet támogatni az alábbi számlaszámokon:

Olyus Noel Robert

Bank neve: Banca Transilvania
Bank címe: Agentia Valea Lui Mihai, Str. Marton Aron, Nr. 14, Valea Lui Mihai, Bihor, Romania
EUR: RO74BTRLEURCRT0527455101
HUF: RO87BTRLHUFCRT0527455101
RON: RO27BTRLRONCRT0527455101
SWIFT/BIC Kód: BTRLRO22

Őszintén kívánjuk, hogy összegyűljön a rendkívül drága kezeléshez szükséges összeg, és a kisfiú meggyógyuljon!

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »