Csikysek a Kisiratosi Falunapon

Mivel iskolánkban a nyár folyamán is folytatódnak a felújítási munkálatok, az elképzelés, hogy a vakációban is tartsuk a kapcsolatot a szülőkkel, diákokkal, az Arad megyei magyar közöséggel a kirándulásokra és táborokra korlátozódott. És akkor jött az ötlet: a nyári falunapokon ajánljuk fel segítségünket a szervezőknek.

   Tovább…

Felejthetetlen élmények, remek hangulat, az összetartozás érzése – Rákóczi Tábor 2022

Arad megyei magyar diákok és pedagógusok a Rákóczi Táborban

Ha nyár, akkor táborok. De kétséget kizáróan a csúcs a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor! Mármint a nyolc szerencsés csikys diák, valamint a 36 Arad megyei tanuló szerint is, akik idén június 10–15. között átélhették ezt az életre szóló élményt 500 magyar anyanyelvű diákkal együtt, akik a világ minden szegletéből érkeztek ide. Ausztráliától Csehországig, Amerikától Finnországig, Erdélytől Spanyolországig, Vajdaságtól Partiumig jelentkeztek fiatalok, akik 5 napot tölthettek együtt. Színvonalas programokban, izgalmas próbatételekben és szórakoztató előadásokban volt részük. Múltbeli értékeink jelenbeli kihívásokkal találkoztak össze, és kovácsolódtak örök élménnyé ez alatt a rövid idő alatt.

   Tovább…

„Ha Balatonon járok, enyém a világ” (Bagossy Brothers Company)

Július 10-én reggel sátrakkal, hálózsákokkal és egyéb, táborozáshoz elengedhetetlen felszereléssel gyülekezett a III. A osztály 17 bátor kisdiákja a Szabadság-szobor szomszédságában. Néhány elvetemült” szülő és a tanító néni merészet és nagyot gondolt, és a Balaton felé irányították a járgányaikat, hogy egy hetet tölthessen együtt a kis csapat.

   Tovább…

Vendégünk lesz a Fontanus Központ

Május 31-én, kedden 10 és 13 óra között a Csiky Gergely Főgimnázium V–VI. osztályos diákjainak mutatja be népszerű társasjátékait a Fontanus Központ. A játékok kipróbálása mellett, a látogatás időtartama alatt, vagy később, online formában bárki vásárolhat is a bemutatott termékekből.

   Tovább…

CSIKYSfilm!

Márciusban készült el iskolánk új bemutató kisfilmje, amelyet az elmúlt másfél hónapban számos Arad megyei magyar nyolcadikos diák láthatott már. Az elmúlt kedden, május 17-én a nyolcadikosok nyílt napja is lezajlott, így most már a szélesebb publikum elé is tárhatjuk sokak munkájának médiagyümölcsét. (Hm, micsoda frappáns kifejezés!…) Ami színes (de nem szagos), tartalmas, és jócskán rendhagyó, hiszen főként a diákjaink ötletei alapján, diákjaink közreműködésével hoztuk létre. A címe nemes egyszerűséggel csak ennyi: CSIKYSfilm. Fogadják szeretettel!

Madarak és fák napja

„A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse.” (Wikipédia)

   Tovább…

Az Aradi Magyar Majálison a Csiky-s pedagóguscsapat

[Fotó: Kurunczi Ferenc]

Szombaton, május 7-én, az Aradi Magyar Majálison a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusainak egy nagy csapata is aktívan részt vett.

Sátraink alatt elsősorban a kézműves foglalkozásoké volt a szerep, de a logikai és általános műveltségi játékok is helyet kaptak. A kisebb és nagyobb gyerekek különböző technikával készíthettek képeslapot, ajándékártyát, hűtőmágnest, hurkapálcikára tavaszi díszeket, virágokkal és pillangókkal díszített koronát. De volt ott jó néhány érdekfeszítő sakkjátszma és Európa országait tartalmazó puzzle is. Aki pedig az ügyességét szerette volna felmérni nekiállhatott az óriás-jengának.

   Tovább…

Nyitott kapuk Marosvásárhelyen

2022. április 26–30. között kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk című rendezvénysorozatára. Ennek keretében bemutatkoznak a színész, bábszínész, rendező, látványtervező, koreográfia, teatrológia, drámaírás és média szakos hallgatók és oktatók. Az érdeklődők öt napon át több, ingyenesen látogatható rendezvény – vizsgaelőadások, szakmai beszélgetések, mesterkurzusok – révén betekinthetnek a szakmai képzés kulisszái mögé.

   Tovább…