„Ha Balatonon járok, enyém a világ” (Bagossy Brothers Company)

Július 10-én reggel sátrakkal, hálózsákokkal és egyéb, táborozáshoz elengedhetetlen felszereléssel gyülekezett a III. A osztály 17 bátor kisdiákja a Szabadság-szobor szomszédságában. Néhány elvetemült” szülő és a tanító néni merészet és nagyot gondolt, és a Balaton felé irányították a járgányaikat, hogy egy hetet tölthessen együtt a kis csapat.

A balatonföldvári Diós kemping volt a főhadiszállás, ahol néhány lakókocsi és sátorhely várta a nyaralókat. Sajnos, az első napokban nem kedvezett az időjárás, hiába is jártunk eső-, akarom mondani naptáncot a tűz körül. De az erős szél sem tántorította el az éhes táborozókat, hogy megkeressék a Platán éttermet, ahol már várta őket a gőzölgő pizza. (Sajnos, az étterem közvetlen közelében villanyhajtású játékautókat, vagyis dodgemeket szúrtak ki az éles szemek, ami a pénztárcákra volt kellemetlen hatással a hét folyamán.)

A második napon a zamárdi kalandpark helyett majdnem az autópályára hajtottunk, de végül sikerült megtalálnunk az úti célt. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk a kalandparkban, volt, aki minden junior pályát teljesített, volt, aki legyőzte kezdeti félelmeit, de volt, akit létrával kellett lehozni a kötélpályáról. Pár kisebb horzsolástól eltekintve, épségben hazaértünk.

A napisten még mindig nem reagált a táncainkra, ezért kénytelenek voltunk kézműveskedni is: gipszfigurákat festettünk, nemezlabdát gyúrtunk, gyöngykarkötőket szőttünk.

Aztán a negyedik és ötödik napon megkönyörültek rajtunk az égiek, megmártózhattunk a Balatonban. Azért elég gyakran kiparancsolt bennünket a tanító néni a vízből, a lila szájakat látva. Este szalonnát és pillecukrot sütöttünk a tábortűznél.

Nehogy túl sok legyen a jóból, utolsó előtti napon újra beborult az ég. De minden rosszban van valami jó, megmásztuk a balatonföldvári kilátót (teljes nevén: hajózástörténeti látogatóközpont és kilátó). Érdekes dolgokat láttunk-hallottunk itt, mozizás közben tanultunk a balatoni gőzhajózásról, matrózcsomókat próbáltunk kötni, kormánylapátot forgatva virtuálisan hajóztunk, és nem utolsósorban 70 méteres magasságból néztünk végig a Balatonon. Délután elrejtett kincsek után vadásztunk a kempingben.

Szombaton, a hazautazás napján, szomorúan keresgéltük elcsatangolt zoknijainkat, amikor a tanító néni közölte, hogy fürdőruhát húzzunk magunkra, mert indulás előtt még csobbanunk. Az indulásra kész autók begördültek a szabadstrand melletti parkolóba, és türelmesen megvárták, amíg letérdelve a vízbe, eljátsszuk, hogy nyakig ér a Balaton. Fürdőzés után még egy utolsó sajtos-tejfölös lángost is bepakoltunk, és egy utolsó jéghideg üdítőt is felhajtottunk, nehogy legyen hangunk, mire hazaérünk.

A tábori naplókból tallózta: Viszhányó Aranka, tanító

« A 2 »