A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2026. június 3–5. között Sátoraljaújhelyen került megrendezésre a Rákóczi Szövetség által szervezett emléktábor. A rendezvény célja a trianoni békeszerződés következményeire való emlékezés, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése volt.
Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium 9. és 10. osztályos tanulói közül 15 diák vett részt a programon. A háromnapos rendezvény során számos kulturális, közösségi és emlékező program várta a résztvevőket.
A tábor első napján, június 3-án a vendégek fogadásával kezdődött a program. A délután folyamán kulturális és sportfoglalkozásokon vehettek részt a fiatalok, amelyek lehetőséget biztosítottak az ismerkedésre és a különböző településekről érkező diákok közötti kapcsolatok kialakítására. A vacsorát követően előadáson vettünk részt, majd a napot egy jó hangulatú táncház zárta.
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a reggeli után közösen indultunk a Magyar Kálváriához. Az út a Nemzeti Összetartozás Hídján keresztül vezetett, amely önmagában is a magyar nemzet egységének jelképe. A Magyar Kálvárián ünnepi megemlékezésen vettünk részt, ahol a trianoni békediktátumra és annak hatásaira emlékeztünk. Ezt követően különleges program keretében a Kárpát-medence településeinek neveivel jelképesen összekötöttük a Magyar Kálváriát a Rákóczi Táborral, hangsúlyozva a határokon átívelő nemzeti összetartozást.
A délután folyamán részt vettünk a Kozma Imre park ünnepélyes felavatásán és megnyitóján, majd a Rákóczi Tábor területén megrendezett programkavalkádon. A különböző szabadidős és közösségi programok remek lehetőséget biztosítottak a kikapcsolódásra és az új barátságok kialakítására.
Az esti program egyik legjobban várt eseménye a Nagy Bogi koncertje volt, amely nagy sikert aratott a résztvevők körében. A koncert után ismét táncház következett, ahol a fiatalok közösen szórakozhattak és ünnepelhették a magyar közösség összetartozását.
A tábor utolsó napján, június 5-én a reggelit követően búcsút vettünk új ismerőseinktől, majd elindultunk haza Aradra.
A három nap során a résztvevő diákok nemcsak tartalmas programokon vehettek részt, hanem személyesen is megtapasztalhatták a nemzeti összetartozás érzését. A rendezvény maradandó élményt jelentett minden résztvevő számára, és hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok mélyebben megismerjék történelmünket, valamint a Kárpát-medence magyarságának közös értékeit és összetartozását.






