Július 8-a reggelén elindult kicsi csapatunk, a VII. B, vagy már lehet mondani, hogy VIII. B, az osztályfőnökkel egy ígéretesnek mutatkozó kirándulásra, Felsőgirdára (Gârda de Sus). A hangulat jó volt a buszon, ezért is éreztük úgy, hogy hamar megérkeztünk, a szállásnál pedig (Casa Alex) sok szeretettel vártak minket.
Még aznap elmentünk az Aranyosfői-jégbarlanghoz (Peștera Ghețarul de la Scărișoara), ami nagyon szép volt. Este még jutott energia egy kis tollasozásra meg focira. A nap végére mindenki kifáradva, de mosollyal az arcán tért nyugovóra.
A második nap is jól telt, mivel tele volt tervekkel. Az első utunk a Vércsorog-vízeséshez (Cascada Vârciorog) vezetett, az út nehéz volt, de minden fáradtságot megért. Amit még megnéztünk, az a Pătrăhăițești-vízesés volt. Még nehezebb volt a felfelé vezető út, mint az előző, keskeny utakon, ösvényeken át baktattunk. Az eső is megnehezítette a dolgunkat, de ami fent várt, az csodaszép volt.
A szállás felé még megálltunk a Ionel kapuja-barlangnál (Peștera Poarta lui Ionel), ami szintén egy eredeti élményt nyújtott. A vicces dolog az volt, hogy mi, akik tele vagyunk energiával, a nap végével nekünk is végünk volt, éppen csodálkozva néztük, hogy aznap 20 km-t sétáltunk, de minden lépés megérte.
Vasárnap hazafelé megálltunk a Farcu-kristálybarlangnál (Peștera cu Cristale din Mina Farcu), érdekes volt hallgatni a történetét alakulása óta.
Sikeresnek mondható kirándulás volt, várjuk a folytatást.