Nyitott kapuk Marosvásárhelyen

2022. április 26–30. között kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk című rendezvénysorozatára. Ennek keretében bemutatkoznak a színész, bábszínész, rendező, látványtervező, koreográfia, teatrológia, drámaírás és média szakos hallgatók és oktatók. Az érdeklődők öt napon át több, ingyenesen látogatható rendezvény – vizsgaelőadások, szakmai beszélgetések, mesterkurzusok – révén betekinthetnek a szakmai képzés kulisszái mögé.

A Nyitott kapuk programjaira szeretettel várnak mindenkit, aki pályaválasztás előtt áll, érdeklődik a művészet titkai iránt vagy egyszerűen csak kíváncsi a színin zajló folyamatokra. A rendezvények a Művészeti Egyetem Köteles Sámuel utcai főépületében, valamint a Levél (Frunzei) utcában található Stúdió 2-ben lesznek látogathatóak az ITT található program szerint.