Pénteken, október 13-án 9 órától a Kortárskönyv-kommandó újdonsült tagjai aprópénzgyűjtési akciót szerveznek.
Az elmúlt tanévben iskolánk könyvtára 173 könyvvel gazdagodott, s mi ezt a számot természetesen növelni szeretnénk, s ehhez a ti segítségeteket kérjük. A hosszú, eseménydús nyár során bizonyára már súlyos aprópénzmennyiség nehezíti pénztárcátokat, s most itt a kihagyhatatlan lehetőség, hogy könnyítsetek terheteken. Az elkallódott (akár ágy alatt, táska mélyén pihenő) aprópénzeket is gyűjtsétek össze, mert minden egyes bani számít. Előre is köszönjük szépen az értékes segítségeteket.
Tovább…

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából a szórványtelepülésekről származó vagy szórványoktatásban tanulók, illetve a szórványban oktató pedagógusok támogatására, amennyiben a magyar tannyelvű oktatás (0-XII. osztály) résztvevői. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg. 
![Pedagógusnap – Ünnep, díjazás, zene a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében, 2017. október 2-án [Fotó: Ilona János] pedagogusnap_2017_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/pedagogusnap_2017_sav.jpg)
![Algyógyon a XI. A és a XI. C küldöttsége [Fotó: Bartó Vanessza] algyogy_11a_11c_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/algyogy_11A_11C_sav.jpg)
![Csikys diákok a középiskolások hosszú hétvégéjén, 2017-ben is [Fotó: Drasztyl Andrea] kozepiskolas_hetvege_kolozsvar_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/kozepiskolas_hetvege_kolozsvar_sav-300x300.jpg)

![Október 6-i megemlékező ünnepség a Megbékélés terén, a Szabadság-szobornál [Fotó: Ilona János] oktober_6_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/oktober_6_sav.jpg)