Plakátkészítés Da Vinciről

leonardo_kiallitas_sav

Magyartanárnőnk, Nyári Melinda nemrég feladott nekünk, az V. A és V. B osztálynak egy kéthetes projektet. Az volt a feladat, hogy készítsünk egy plakátot Leonardo da Vinciről, az itáliai polihisztorról. 

A plakáton Leonardo Da Vinci életrajzát, munkásságát kellett ábrázolnunk, és azt is be kellett mutassuk, hogy miért nevezték őt sokoldalúnak. A tanárnő azt kérte, hogy párban dolgozzunk. Barnival úgy döntöttünk, hogy mi ketten készítjük el ezt a feladatot. A plakátunkon helyet kaptak Leonardo fontos munkáit, képeit, hadigépeinek terveit és anatómiai munkásságát ábrázoló képek. A wikipédián rengeteg információt találtunk róla. Megtudtuk, hogy nagyon sok mindenhez értett és tankokat is tervezett Cesare Borgia velencei nemes számára.

Ezek mellett képeket is csatoltunk a festményeiről, például a leghíresebbről, a Mona Lisáról, illetve az általa tervezett tankokról. Majdnem minden csapat hasonló módon dolgozott, így mindenki megkapta a jól megérdemelt tízesét. A mi osztályunkból Hannibál és Farkas plakátja volt a legsikeresebb. Egy A2-es méretű lapot félbehajtottak és az elejére ragasztottak egy hatalmas képet, belülre pedig kis ablakok kerültek, amelyekben Leonardo híresebb alkotásai kaptak helyet, és a képeket sem felejtették ki. Ők külön jutalmat is kaptak. Voltak, akik munkáikat színes rajzokkal is kidíszítették. A plakátokat a „hídon” ragasztottuk ki, hogy mindenki láthassa őket.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »