November 23-án harmadikos és negyedikes kisdiákok utaztak a Lakitelek Népfőiskolára, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete által szervezett Tollas Tibor Helyesíró egyéni- és csapatversenyre.
Tovább…
November 23-án harmadikos és negyedikes kisdiákok utaztak a Lakitelek Népfőiskolára, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete által szervezett Tollas Tibor Helyesíró egyéni- és csapatversenyre.
Tovább…
(Nyugalom, máris magyarázom a címet.) Idén első alkalommal vettünk részt az ECDL Alapítvány romániai központja által szervezett Bebras informatikaversenyen. Dr. Valentina Dagiene litván professzor találta ki ezt a versenyt, mely a nemzetközi Kenguruhoz hasonló célokkal rendelkezik, de nem a matematika, hanem az informatika területén. A „bebras” szó litvánul hódot jelent, innen a logóban szereplő állatfigura.
Tovább…
Aki valamilyen oknál fogva követi a már hagyománnyá vált Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, az tudja, hogy mindig februárban szerveztük meg. Most, teljesen szokatlan módon, november 21-én került sor az első fordulóra. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: a megyei forduló előtt egy helyi forduló is helyet kapott.
Tovább…
Szerdán, november 23-án az Örökségünk őrei című versenyre benevezett csapatunk, a Kultúrpalotánk őrei – Bálint Anna, Budacsek Tímea, Gyarmathy Tímea, Molnár Alexandra, Szatmári Kata és Tiba-Fischer Eszter (IX. A) – kultúrdélutánt rendezett, melynek helyszíne az aradi Kultúrpalota volt.
Tovább…
A román nyelv és irodalom tanárok vezetésével iskolánk részéről három csapat nevezett be egy-egy alkotással arra a versenyre, amelyet az Országos Drogellenes Ügynökség hirdetett meg. Az egyik csapat – Marossy Gyopár, Nyári Tamás (X. A), koordinátor Bianca Pașcu-Paul romántanár – I. díjat nyert az esszé-rajz kategóriában.
Tovább…
A Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen iskolánkat Lehocky Balázs Attila, harmadik osztályos kisdiák képviselte. Az országos döntő helyszíne ez alkalommal is Sepsiszentgyörgy volt. A versenyre november 12-én került sor.
Tovább…
Idén újra jelenléti részvétellel szerveztük meg november 14-én a magyar nyelv napja alkalmából azt a játékos nyelvi vetélkedőt, amelyen iskolánk és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjain kivül még 7 megyebeli magyar iskola vett részt, összesen 52 diákkal.
Tovább…
Két év kihagyás után, 2022. november 12-én rendeztük meg a Mesék szárnyán mesevetélkedő I. fordulóját a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Tovább…