Mi hülyeség, mi nem az? – Laár András Aradon

Laar_AndrasNovember 21-én az abszurd humor egyik vitathatlan sztárja lesz az Aradi Kamaraszínház vendége a Bábszínház épületében. Laár András, aki a közelmúltban a Budapest Sportarénában ünnepelte 60. születésnapját, nemcsak mint a L’art pour l’art Társulat tagja szerzett nevet magának, hanem zenészként már korábban, a KFT együttes gitáros-énekeseként is. Most új műsorát láthatjuk Aradon, amelynek már a címe is jellemző az előadóra: Mi hülyeség, mi nem az?

A november 21-i, szombat délutáni előadásra (18.00 órától) a tavasszal megvásárolt diákbérletek érvényesek. Jegyek a 0721-265827-es telefonszámon, vagy az akamara@gmail.com email-címen igényelhetők.

Középiskolások hosszú hétvégeje a BBTE-n

BBTE_hosszu_hetvege

2015. november 20–22. között rendezik meg a középiskolások idei hosszú hétvégéjét a BBTE-n, azaz a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 

A rendezvény célja, amint az a BBTE honlapján szerepel, hogy az erdélyi magyar középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében neves szakemberek ismeretterjesztő előadásain, gyakorlati foglalkozásokon, színházi előadáson, filmvetítéseken vehetnek részt, de kolozsvári sétára, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség képviselőivel való találkozásra is lehetőségük nyílik.

Tavaly és tavalyelőtt öt-öt végzős csikys utazott a kolozsvári hétvégére, idén viszont tizenegyedikesekkel is bővül a kör, akik így időben tudomást szerezhetnek a BBTE-n választható szakokról, s az ott oktatott tantárgyakról. A rendezvénysorozatról a jövő hét elején részletes beszámolót fogunk közölni. Addig a korábbi hosszú hétvégék hangulatába kóstolhattok bele a tavalyi és a tavalyelőtti beszámolók segítségével.

TÉRKÉPen az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium

Terkep_nyitokep

A közelmúltban két tévériport által sokan szerezhettek tudomást az aradi Alma Mater Alapítvány ösztöndíj-programjairól, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium ösztöndíjas bentlakóiról. Az M1 csatorna TÉRKÉP című közkedvelt műsora november 7-én, illetve november 15-én iskolánk kollégiumának életébe is betekintést nyújtott. (Ahogy azt a bentlakási gólyabálról szóló anyagunkban is jeleztük, a második riportot eredetileg november 14-én tervezték bemutatni, ám a párizsi terrormerényletek miatt végül némi csúszással, november 15-én, vasárnap került képernyőre.)

Pálfi Kinga televíziós szerkesztő jóvoltából most mindkét műsor linkjét megkaptuk, így azokat a Csiky weblapján keresztül is megtekinthetjük.

Térkép, 2015. november 7. (A ránk vonatkozó anyag 14:10-nél kezdődik.)

Térkép, 2015. november 15. (A ránk vonatkozó anyag 36:35-nél kezdődik.)

A XI. B kirándult, újra!

11B_kirandulas_sav

Mint minden évben, idén is kirándultunk, ezúttal is osztályfőnökünk, Rogoz Marianna vezetésével. Szép helyen, Menyházán jártunk.

November 11-én, szerda reggel 8 órakor indultunk az iskolánk udvaráról. Mindenki álmosan, de mégis lelkesen várta az utazást. Az úticél Menyháza volt, ahol először a márványbányát látogattuk meg. Sokat sétáltunk és gyönyörködtünk a természet őszi arcában. A fák sokszínű levelei gyönyörű és kellemes hangulatot adtak az idő eltöltéséhez. A séta végén felértünk a bányához, és ott beszélgettünk, történeteket meséltünk, illetve, természetesen sok-sok fényképet készítettünk. Ezekből láthattok a csatolt galériában is.

A borús, ködös idő miatt hamar haza kellett indulnunk. Viszont útközben megálltunk a Jószerencse malmánál (Hanul Moara cu noroc), ahol egy vendéglő működik, és sok történet is fűződik ehhez a helyhez. Itt mindenki jókat evett, ivott, és utána már tényleg hazaindultunk. Énekeltünk, nevetgéltünk, viccelődtünk és este hatkor már vissza is érkeztünk a Csiky elé.

[Fotó: László Beatrix]

Anyanyelvünk napjának ünnepe

Magyar_anyanyelv_dijazas_2015_sav

1844 óta Magyarországon hivatalos államnyelv a magyar, az idei évtől pedig itthon is hivatalosan ünnepelhetjük november 13-án ezt a nyelvet. Ebből az alkalomból egy oldott hangulatú rendezvényre hívta össze iskolánk a megye összes magyar tannyelvű intézetének azon diákjait, akik a tavalyi évben magyar nyelv- és irodalom versenyeken értek el szép eredményeket.

Az eseményen V–VIII. osztályos, illetve kilencedikes csikys diákok is részt vettek, s nem csak jelenlétükkel tisztelték meg az eseményt, hanem egy-egy saját rajzot, verset vagy prózát mutattak be, melynek témája a magyar nyelv volt.

Nyári Melinda magyartanár köszöntötte a vendégeket, majd Naschauer Kinga (VIII. oszt.) Gyimóthy Gábor egyik költeményével nyitotta meg a rendezvényt. A továbbiakban Szabó László, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyartanára tartott rövid történelmi visszatekintést a magyar nyelvet illetően, és ismertette az idén megváltoztatott új helyesírási szabályokat. Elmondása szerint az 5 oldalban összefoglalható változtatások még inkább megengedővé, „diákbaráttá” tették anyanyelvünket.

A rövid ismertető után Komori Viktória V. osztályos diák szavalt Pósa Lajostól, Nyári Melinda pedig megjegyezte, hogy örömteli dolog, hogy a távozó nyolcadikosok helyére olyan ötödikesek érkeznek, akik szintén szeretnek verseket mondani, ezáltal lesz utánpótlás a versmondó versenyekre. Mindezek után a bátrabb diákok be is mutatták szerzeményeiket, melyeket erre a napra alkottak. Felhangzottak versek a hagyományaink fontosságáról, a magyar nyelv előnyeiről Romániában, de prózát is hallhattunk egy külföldi kirándulásról, ahol a magyar nyelv kötött össze két idegen embert, akik a mai napig barátok.

Végül Nyári Melinda emléklapot osztott ki minden diáknak és a kísérő tanároknak, majd arra buzdította a fiatalokat, hogy az idei tanévben is vegyenek részt magyar tantárgyversenyeken. Zárásként Tóthpál Eszter (VII. B) szavalt Édes-ékes Apanyelvünkről (Bencze Imre költeménye).

[Fotó: Csomós Roland]

No Images found.

Nyelvi játékok – teljesítve!

Nyelvi_jatekok_eredmenyhirdetes_2015_sav

Tegnap, 2015. november 13-án ért véget nyelvijáték-sorozatunk, melyet a magyar nyelv napja alkalmából szerveztünk. Iskolánkból 81 diák vett részt ezen a vetélkedőn. Nagyon örülünk annak, hogy a kisebbek is bekapcsolódtak, és szorgalmasan oldották a feladatokat.

Összesen 17-en vettek részt a II–III. osztályosok közül. Az V–VIII. osztályosok közül valamivel kevesebben, 15-en, a licisták közül pedig 49-en küldtek be megfejtéseket.

A hétfőtől csütörtökig az iskola honlapján közzétett 14 nyelvi feladatra összesen 14 pontot lehetett kapni. Ezt a maximális pontszámot a következő diákok érték el: Szász Dávid (II. B), Lészay Csaba (VI.), Back István Levente (VI.), Kurunczi Viktória (IX. A), Back Annamária (X. A), Farkas Dorottya (XII. C), Papp Levente (XII. C) és Sipos Szilárd (XII. C). Ők mindnyájan könyvjutalomban részesültek iskolánk Szülői Bizottságának jóvoltából. Mindhárom kategóriában több diák is csupán kevéssel maradt le az élbolytól, azaz 13,8 pontot gyűjtöttek össze. Ők sorsoláson vettek részt, s közülük tízen szintén egy-egy könyvvel gazdagodtak.

Külön szeretnénk megemlíteni azokat az osztályokat, amelyekből a legtöbb tanuló kapcsolódott be a versenybe. A II. B osztályból 15 diák, a IX. B osztályból pedig 16 tanuló vett részt. Nekik egy kis édességgel köszöntük meg a lelkes és kitartó rejtvényfejtést.

Gratulálunk minden megfejtőnek!

A feladott rejtvényeket és a megfejtéseket ITT tekinthetjük meg.

[Fotó: Ilona János]

No Images found.

Projekttalálkozó az OTP Fáy András Alapítvánnyal

OTP_Fay_Andras_Arad_2015

Ahogy arról már tavasszal beszámoltunk, iskolánk 2014 szeptemberétől egy O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Október 12–13-án Aradon rendezték meg a második projekttalálkozót, amelyen az OTP Fáy András Alapítvány mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák mint partnerek munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről. Romániából iskolánkon kívül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Szlovákiából pedig az almágyi Alapiskola és Óvoda, illetve a buzitai Alapiskola vesznek részt a projektben. 

   Tovább…