Az Erdélyi Magyar Matematikaversenyen, Zilahon

EMMV_2016_sav

Idén huszonhatodik alkalommal rendezték meg az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt. Tavaly Beszterce, idén pedig Zilah adott otthont február 11–14. között a rangos verseny országos szakaszának.

Iskolánkat négy diák képviselte a versenyen: Kurunczi Viktória (IX. A), Hegyi Boglárka, Kovács Kriszta (X. A) és Ilona Judit (XI. A). Csütörtök reggel indultunk Zilahra Péter András tanár úr kíséretével, és miután odaértünk, rövid pihenő után már az ünnepélyes megnyitón vettünk részt. Másnap, péntek reggel zajlott le a verseny első fordulója, délután pedig városnéző körútra vezettek minket. Meglátogattuk, többek között, azt a tavaly felavatott házat is, amely Ady Endre zilahi diákéveinek állít emléket.

Szombaton délelőtt sem pihentünk, hiszen a verseny második fordulójára, a logikai feladatokra kellett koncentrálnunk, délután viszont már szabadidőből is jutott elég. Végül, a vasárnap délelőtti díjkiosztó ünnepség után haza indultunk, remélve, hogy jövőre egy kicsivel könnyebbek lesznek a versenyfeladatok. Merthogy a nemzetközi döntőre ezúttal egyikünk sem jutott tovább, azt a fránya vonalat egy-két sorral a nevünk felett húzták meg…

« A 2 »

Tudósítás az Implom József Helyesíró Verseny országos szakaszáról

Implom_megyei_sav

Február 5-én került sor az Implom József Helyesíró Verseny országos döntőjére az állandó helyszínen, Sepsiszentgyörgyön. Arad megyét iskolánk három diákja, Dudás Izabella Bernadett, Kurunczi Viktória (IX. A), illetve Bíró Endre (IX. C) képviselte a megmérettésen.

Összesen 70 líceumi diák sereglett össze a különböző megyékből, hogy összemérje tudását. Az érkezés időpontja február 4. volt, ekkor szállásoltak el a kollégiumban. 5-én reggel kapták ki a résztvevők a versenytételeket és ekkor került sor a magas nehézségi szintjéről híres tollbamondásra is, melynek szövegét egy hangfelvételről játszották le. A verseny kiértékelését 6-ára tűzték ki. Addig, persze, egyéb programokon is részt vehettek a versenyzők, mint például a Székely Múzeum meglátogatása.

Mi, aradiak az eredményeinkkel meg lehettünk elégedve, főként ahhoz képest, hogy először vettünk részt e megmérettetésen. Ugyanakkor tanultunk is a hibákból és a közeljövőben arra törekszünk majd, hogy jobban helytálljunk. Köszönjük felkészítő tanárunk, Rudolf Ágnes áldozatos munkáját és kitartását!

Alternatív nyelvtanóra, idén is!

Nyelvmentor_Magyari_Sara_sav

Február 17-én egy visszatérő vendég tartott alternatív nyelvtanórát néhány XI. és XII. osztályos diák számára az iskola könyvtárában. Magyari Sára, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa immár harmadik alkalommal tért vissza, hogy a szokványostól eltérő órát tartson, és idén is két hallgatóval érkezett. Biriszló Petra, illetve iskolánk 2013-ban végzett tanulója, Lobotka Bettina voltak segítségére, akik a magyar nyelv és irodalom szak hallgatói, és fél éven belül akár már tanársegédként is dolgozhatnak. Az egyetem részletes bemutatója ezúttal elmaradt, viszont a megoldásra váró érdekes feladatok szerencsére nem.

A rövid bemutatkozás után máris elkezdődött a nem hétköznapi nyelvtanóra. Szó sem esett főnévről, igéről, hagyományos írásmódról, helyettük inkább a a chatnyelv, chat-szótár volt a téma. Első feladatként egy rövid, verses formájú rejtvényt kaptak a csoportokra osztott diákok, melynek megoldása egy összetett szó, a Nyelvmentor volt. (A Nyelvmentor egy projekt, mely a nyelvtantanulás hasznosságára, izgalmára hivatott felhívni a romániai magyar diákok figyelmét.) A második feladat egy idegen szavakkal teletűzdelt vers volt, amelynek szövegét kellett, a rímet és ritmust megőrizve, minél magyarosabbra alakítani. Az utolsó feladatban a korábbi vers három megadott szavát kellett belefoglalni valamilyen stílusú irományba. Születtek tudományos, publicisztikai, szépirodalmi alkotások is. Íme, egy példa:

„Közeleg a karácsony,
Elkopott a kabátom.
Nem érdekel, iPhone kell,
Még ha az nem is melegít fel.
Wi-Fi nélkül mit sem ér,
Csak villogni jó, s áramot kér.
Megmutatom facebookon,
Hogy irigykedhess, barátom!”

Kicsengetés előtt a résztvevő diákok jövőbeli tanulmányi terveiről érdeklődtek a vendégek, és amint kiderült, sokan tervezik, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen folytatják tanulmányaikat az érettségi után. Végül mindenki egy-egy Nyelvmentoros mappával, a magyar nyelv és irodalom szakról, illetve az óvodai és elemi oktatás pedagógiájáról szóló szórólapokkal gazdagodott. Örömmel látjuk jövőre is a nyelvmentorokat!

[Fotó: Bortoș Júlia]

No Images found.

Bálint-(másod)nap a Csikyben

Balint_nap_savBizonyára mindenkinek feltűnt a mai, szívecskékkel díszített suli. Hát persze hogy igen, hisz mindenhol akadt belőlük bőven. (Mármint szívecskékből.) Most már elárulhatom a naaagy titkot (ha eddig még nem jött volna rá valaki), hogy a dekoráció a vasárnapi Bálint-/Valentin-naphoz kapcsolódott.

Igaz, nem ma, hétfőn volt ez a sokak számára különleges (mások számára pedig őrjítő, depressziós hatású) ünnep, de iskolánk diáktanácsa úgy döntött, idén sem maradhat ki ez a tevékenység. Igen, az iskolát is többnyire a diáktanácsosok díszítették (s ezzel válaszoltunk a múlt pénteki cikkben feltett súlyos kérdésekre is), mégpedig összesen kb. 400 piros kartonszívecskével.

A délelőtti szünetekben a diákok szívecskéket kaptak a DT-sektől, amit odaajándékozhattak a szeretteiknek, vagy bárkinek, aki közel áll a szívükhöz. Sikeresnek bizonyult az akció, sok-sok szívecske fogyott el, mindenki vidám volt és a félév is jól indult.

Kívánjuk, hogy ne csak Bálint-napkor, hanem az év minden egyes napján szeressétek egymást, ne csak ilyenkor szerezzetek örömet másoknak, hanem bármikor, amikor lehetőség adódik rá! szivecske

[Fotó: Csomós Roland]

Szereplőválogatás lesz Aradon és a Csikyben is

Nemes Jeles László, a Cannes-i nagydíjas, Aranyglóbusz-díjas és Oscar-díjra jelölt Saul fia című film rendezője új filmjéhez keres szereplőket Erdélyben is. A transindex híre alapján a partiumi és bánsági térség négy városa, köztük Arad is érintett lesz ebben.

Az új filmbe Temesvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti után február 23-án, kedden Aradon jelentkezhetnek elsősorban 16–24 év közötti lányok és 25–35 év közötti fiúk. Színházi képzettség, színpadi tapasztalat nem szükséges. A szereplőválogatás 15 órakor kezdődik az Aradi Kamaraszínházban (Episcopiei utca 15.), regisztrálni a castingpartium@gmail.com címen lehet, ugyanott további információk is kérhetők.

Másnap, február 24-én, szerdán a Csiky Gergely Főgimnáziumba is ellátogat Csuja László, a Sunset című készülő új film romániai és ukrajnai szereplőválogatásával megbízott munkatársa, illetve Bíró Árpád Levente, a nagyváradi Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, a partiumi térség szereplőválogatásainak szervezője. Bíró Árpád Levente tájékoztatása szerint délelőtt a 9–12. osztályos diákokkal találkoznak majd, s amennyiben érdekes karaktereket találnak, őket elhívják egy délutáni válogatásra, amelyhez szülői beleegyezést is kérnek. Fénykép-, illetve filmfelvétel az iskolában nem készül a diákokról, tehát nem merülhetnek fel személyiségjogi kérdések.

Nemes Jeles László Saul fia című filmjét március 11-től vetítik a romániai mozikban. Előtte, február 29-én hajnalban kerül sor a 88. Oscar-díjátadó ünnepségre, amelyen Nemes Jeles alkotása a legjobb idegen nyelvű film díjáért versenyez.

Piros szívecskék inváziója – de vajon miért??…

Balint_napi_elokeszuletek_sav

Furcsa előkészületek zajlottak ma az iskolában. Néhány diák sok-sok piros szívecskével díszítette ki a folyosókat. Meg nem csak. Most már tehát piros szívecskék díszítik a folyosókat. És nem csak. De vajon miért? Mi lehet ennek az oka?…

Lássuk csak: most péntek, 12-e, holnap szombat, 13-a, aztán vasárnap, 14-e. Utána meg hétfő, 15-e, a második félév első tanítási napja. Talán annak örömére bukkantak fel a piros szívecskék, hogy újra, ÚJRA tanulhatunk, órákra járhatunk? S ez hatalmas örömmel tölt el minden diákszívet? (Ahogyan minden tanárszívet is, természetesen, dehát ez nem is kérdés.) Vajon ez volna a magyarázat? Vagy valami más?…

Aki megleli a piros szívecskék kínzó rejtélyének magyarázatát, kérjük, könyörögve kérjük, tudassa ezt velünk is, itt, hozzászólásként! Előre is nagyon köszönjük!

Tudományos áttörés: kimutatták a gravitációs hullámokat!!! [Netkurkász]

ligo_sav

Hogy mit? Hát a gravitációs hullámokat, tudjátok! Amiket Einstein éppen száz évvel ezelőtt, 1916-ban jósolt meg, miután közzétette az általános relativitáselméletről szóló dolgozatát. Stop, stop, ne meneküljetek olyan pánikszerűen, mert tényleg érdekes. És lényegében egyszerű is. Mármint leglényegében, mert amúgy elég bonyolult…

Szóval. Mik azok a gravitációs hullámok? A téridő hullámszerű megnyúlásai és összehúzódásai. Mint amikor egy rugalmas lepedőt rázogatunk, csak nem lepedőről, hanem a téridőről van szó. Mármint a térről és az időről együttvéve, mert ezek Albert Einstein óta összefüggenek. (Jó, már előtte is összefüggtek, csak nem tudtunk róla.) A rázogatás rezgéseket okoz, a rezgések tovaterjednek, s a tovaterjedő rezgés a hullám.

WavyÉs ki/mi rázza a téridőt, hogy gravitációs hullám legyen? Bármilyen test, ami mozog. Akár Cristiano Ronaldo is, miközben fut a labdáért? Igen, csakhogy ő nagyon-nagyon-nagyon pici hullámot fog kelteni, amit most még nem lehet kimutatni. De ha, mondjuk, két nagyon nagy csillag, például két fekete lyuk kering egymás körül, majd összeütközik, akkor az már eléggé nagy gravitációs hullámot fog kelteni ahhoz, hogy még itt, a Földön is kimutassák. Olyat, mint ezen a kis animáción itt, a szöveg mellett.

És miért csak most mutatták ki ezeket az izéket, gravitációs hullámokat? Mert még a böhöm nagy fekete lyukak által keltett téridő-hullámzás is olyan gyöngécske hatással jár (részben a nagy messzeség miatt), hogy nagyon-nagyon-nagyon bonyolult mérőműszerekkel és módszerekkel lehet csak a nyomukra bukkanni. Több mint ezer tudós (köztük magyarok is), egymilliárd dollár, húsz év, és egy (pontosabban két) lézer-interferométer (LIGO) kellett ahhoz, hogy ma, 2016. február 11-én Washingtonban boldogan jelentsék be, hogy egy tavaly őszi észlelést BIZTOSAN gravitációs hullám okozott.

Oké, hullámzik a téridő, most már látjuk is, na és mire jó ez? (A csillagászok, fizikusok erre a kérdésre néznének ránk úgy, mint a gyengeelméjűekre…) Nos, főként arra, hogy egy vadonatúj eszközzel és módszerrel nézhessünk a világegyetembe. Idáig csak a fény (és más hullámhosszú elektromágneses hullámok) közvetítésével láttuk a bolygókat, csillagokat, galaxisokat. Mostantól viszont a fénytől teljesen függetlenül is „láthatjuk” azt, hogy mi zajlik a világegyetem távoli régióiban, vagy akár a csillagok, galaxisok belsejében is. „Kicsit olyan, mintha eddig csak szemünk lett volna az univerzumhoz, mostantól viszont van hozzá fülünk is.” – mondja Raffai Péter, az ELTE adjunktusa, az Eötvös Gravity Research Group fizikusa. A ma bejelentett gravitációs hullám mérései alapján ki tudták számolni, például, hogy az őt létrehozó két fekete lyuk ütközésekor, most figyeljetek!, 4500-szor annyi energia szabadult fel, mint amit a Nap teljes élettartama (kb. 10 milliárd év) alatt kibocsát. Hoppá.

És akinek mindez, és az alábbi (magyar felirattal megnézhető!) kisfilm nem elég, az bátran kattintson az Index cikkére, nem fogja megbánni! (A magyar feliratot a filmablakban jobbra lent lehet bekapcsolni, a fogaskerék alakú gombra kattintva. Jó, lehet, hogy tudtátok, bocsánat.)

Alakulóban a KAMASZK U17

Diakszinpad_kezdemenyezes_sav

Háromfős színházi küldöttség járt iskolánkban január 28-án, csütörtökön, egy új középiskolás diákszínpad tervének bemutatására. Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatója, Fekete Réka produkciós és művészeti titkár, illetve Balog József, a Magyarországi Alternatív Színházi Központ (MASZK) elnöke a IX–XI. osztályokat látogatta meg, a leendő tagokat toborozva. Tapasztó Ernő és Balog József a körútjuk végén vázolta az elképzelést.

Tapasztó Ernő: – Igazából nem egy új kezdeményezés, hanem egy nagyon jó dolognak a folytatása ez. Már 1990-ben Pávai Gyula megalapította a Tiniszínpadot, amelyből később Kölcsey Színpad lett. Én is, mások is onnan léptünk a színházi pályára. Ezt a hagyományt szeretnénk most folytatni, talán egy kicsit más léptékben. Fölkértük Balog Józsefet, a szegedi MASZK Egyesület elnökét, a Szegedi Thealter Fesztivál igazgatóját, aki a József Attila Tudományegyetemen is tanít, hogy ezt a kezdeményezést irányítsa, és a gyerekekkel foglalkozzon. A cél az, hogy olyan diákelőadásokat hozzunk létre, amelyekkel az aradi magyar középiskolát, a Kamaraszínházat, a MASZK Egyesületet, tehát ezt a régiót tudjuk képviselni, akár fesztiválokon is. Nagyon fontos a számunkra, hogy a diákokat bevonjuk a színházi életbe. A próbák a Csiky dísztermében folynak majd, viszont a létrejövő előadásokat már a Kamaraszínházban fogják bemutatni. Közben azt is megtanulják a diákok, hogy hogyan jön létre egy előadás, hogyan kell bevilágítani, hangosítani egy darabot, vagyis hogyan működik egy színház.

– Jól értem tehát, hogy ti középiskolás diákokkal szeretnétek foglalkozni, és nem általános iskolásokkal, mint a Százszorszép Diákszínpad?
T. E.: – A Százszorszép Diákszínpad működését ez nem fogja befolyásolni, hiszen mi valóban középiskolásokkal szeretnénk foglalkozni. Fekete Réka lesz az egyik koordinátora ennek a színházi projektnek, amit mi egyelőre úgy hívunk, hogy KAMASZK U17. Azért U17, mert a 18 évesek már érettségiznek, és aki nem megy színművészetire, azt már valószínűleg nem érdekli ez a dolog.

Balog József: – Az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK közös célja és programja, a Csiky Gergely Főgimnázium bevonásával, hogy alakuljon egy diákszínjátszó kör. Ennek volt ma az első találkozója, amikor egész egyszerűen elmondtuk csak, hogy mit szeretnénk. Kilenc osztályt lerohanásszerűen, negyven perc alatt végiglátogattunk. A bemutatkozáshoz azt találtam ki, hogy mivel mindenki ismeri A Szépség és a Szörnyeteg meséjét, ez két olyan fogalom lehet, ami a világban nagyon sok mindenhez köthető, a nagyon személyestől a nagyon egyetemesig terjed a jelentése, ezért ezt lehetne megformálni egy színházi helyzetben is egy kezdő csoporttal. Idén tavasszal, tehát az első félévben azt szeretném, hogy egy nagyon laza, karavánszerű bemutatkozási lehetősége legyen azoknak, akik a szereplést vállalják.

– Hogyan fogadták a diákok a kezdeményezést? Körülbelül hány jelentkezőre számít?
B. J.: – A kilenc osztályból hétben azonnal volt jelentkező, aki vállalta, hogy összeírja a jelentkezőket. Én úgy próbálok majd szerepet osztani, hogy körülbelül tíz-tizenkét ember fog majd a színpadon dolgozni, és további tíz-tizenkét ember tudja még ezt a kreativitásával segíteni. Úgy gondolom, hogy körülbelül tíz-tizenkét találkozást tudunk tavasszal megvalósítani, és áprilisban, az Iskola másként héten már valamit meg is tudunk mutatni a közös munkából.

Utóhang: Az elmúlt héten Fekete Réka visszatért a Csikybe a jelentkezési listák összesítésére. Ezek szerint összesen 45 középiskolás diák kíván részt venni az újonnan (azaz újra) induló diákszínpad munkájában. Velük február 17-én és 18-án lesz az első foglalkozás.

[Fotó: Bacsilla Sándor]