Csütörtökön, március 23-án a IX. A osztály diákjai Hadnagy Éva tanárnő irányításával egy interaktív kémiaórán több érdekes kísérletet figyelhettek meg és próbálhattak ki.
Tovább…
A pénzügyi gazdasági képzéssel párhuzamosan az OTP Fáy András Alapítvány munkatársai háromnapos Pályaválasztás és karrier tréninget is tartottak az Erasmus+ stratégiai partnerség projekt keretében. Az Iskola másként hét hétfőjén, keddjén és szerdáján került sor erre is, és a XI. A, XII. A, XII. B és a XII. C osztály diákjai vettek részt rajta.
Tovább…
Az Iskola másként héten, március 20–22. között az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi gazdasági képzésén vettek részt a IX. A, IX. C, X. A és X. C osztály diákjai. Első hallásra ez nagyon unalmasnak tűnhet: több órányi beszéd… tömény információáradat… bonyolult szakkifejezések… A helyzet az, és ezt a résztvevők tanúsíthatják, hogy egyáltalán nem ilyen volt.
Tovább…
Az előkészítő osztály óta vártuk a pillanatot, hogy megtörténjen a varázslat, életre keljen Medvecukor. Csakhogy előbb el kellett sajátítanunk néhány technikát, például a sablon mentén rajzolást, a nyírást, ragasztást, s nem utolsó sorban a varrótűvel és cérnával való munkálkodást. Mostanra viszont a fiúk, lányok egyaránt megtanulták mindezeket, és belevághattunk… Igen, most, az Iskola másként hetében. És él, és mozog, mozgatható a keze-lába! És ezt mindenki saját maga készítette el saját magának.
Tovább…