Sok diák örömére közeledik a tanév vége, és mint minden évben, ilyenkor kerül sor a Százszorszép Gyermekszínpad friss bemutatójára.
Vasárnap, június 11-én 18 órakor kezdődött a Bábszínházban az idei bemutató, melyet Ujj Ágnes nyug. magyartanár, a színjátszó csoport vezetője nyitott meg. Ezúttal két rövidebb darab bemutatóját láthattuk: Z. Németh István Hócompóc bohócai című színművét és az Arany János műve alapján Várhídi Attila által írt Toldit.
Elsőként a VI. osztályos diákok léptek színpadra, akik a „sírás” nevű ragályos betegséggel megfertőzött Pityerkőcöt próbálták megnevettetni, ezáltal meggyógyítva őt, jutalmul pedig beköltözhettek a híres hócompóci bohócpalotába. A zenés-táncos színdarabot egy rövid szünet követte, mialatt az V. és VII. osztályos diákok elkészítették meglepetésüket, majd kezdetét vette a második felvonás. Idén először az előadás nem csak a színpadon zajlott, ugyanis a szereplők zöme a közönség mellett érkezett a terembe. A Toldi Miklós történetét bemutató színdarab után a több mint 35 fellépő diák egy jól megérdemelt kis falatozással ünnepelte meg sikerét, az idei év nehéz, ám eredményes munkáját.
Június 12-én, hétfőn 11 órai kezdettel iskolánk kisdiákjai is megtekinthették a Százszorszép Gyermekszínpad előadását, szintén a Bábszínházban.
Köszönjük Ági néni türelmes munkáját, odaadását és a diákok lelkességét, mellyel idén sem okoztak csalódást a közönségnek!
[Fotó: Ilona János]