,,Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14)

vallas_olimpia_sav

A fenti bibliai idézet volt a mottója a római katolikus vallás olimpia országos szakaszának, amelyet Kolozsváron rendeztek meg április 26–28. között. Bár a márciusi megyei szakaszon első helyezést elért diákok közül Arad megye számára eredetileg csak három helyet hagyott jóvá a minisztérium, végül még két tanuló kapott lehetőséget a versenyzésre. Így Fákó Róbert, az Aurel Vlaicu Általános Iskola VII. osztályos tanulója, illetve iskolánk részéről Kása Katalin Fruzsina (IX. A), Horváth Yvette (X. C), Back Annamária (XI. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) utazott Kolozsvárra Back Mária vallástanár kíséretében. 

   Tovább…

Csikys író-deák

iro_deak_sav

Idén április 7-én került sor (immár huszadik alkalommal) az Író-Deák országos vers- és novellaíró pályázat döntőjére, Hódmezővásárhelyen. A négytagú zsűri összesen közel százötven pályázat közül választotta ki a legjobb húsz pályaművet, s a döntőbe a Csiky Gergely Főgimnázium egyik diákja, Köteles Nikolett (X. A) is bejutott. 

   Tovább…

Negyvennyolcan Budapesten

ok_kepzes_sav

Április 3-án, hétfőn iskolánk IX. C, IX. B, X. A, X. B és XII. C osztályos tanulói izgatottan gyülekeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tágas udvarán, hogy egy kétnapos pénzügyi képzésre Budapestre induljanak. A képzésre az OTP Fáy András Alapítvány által fenntartott „O.K.+ 2007-2014″ című Erasmus+ projekt keretében került sor. 

   Tovább…

Atlantisz Harangoz – immár tizenhetedjére!

atlantisz_harangoz_2017_sav

Az Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedő idén már XVII. alkalommal került megrendezésre Kolozsváron, április 7–9-én, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvesház szervezésében. Az aradiak nevében iskolánk két diákja, Józsa Tamás (XII. A) és Naschauer Kinga (IX. A) utazott el Sipos Gabriella tanárnő kíséretében, hogy összemérje erejét az ország más magyar tannyelvű iskolájának képviselőivel. 

   Tovább…

Két első hely a „Ki mit tud?” versenyen, Lakitelken

kimittud_lakitelek_sav

Április 6-án került sor Lakitelken a „Ki mit tud?” versenyre, amelyre iskolánkból 8 tanulóval neveztünk be. Három kategóriában indultunk: népdal, versmondás, rajz. A tanulókat a Kispacsirták kórusból választottuk ki, de van közöttük tehetséges versmondó is: Anghel Orsolya, Barta Karolina, Szabó Tamás Attila, Tapasztó-Gujdár Péter,Vida Roland (II. osztály, tanító Khell Jolán), Rudolf Janka Naomi, Vajdovics Jasmin Vivien, Vincze Lea (I. osztály, tanító Khell Levente). 

   Tovább…

Algyógyon volt a XI. C

algyogy_11c_sav

Mint azt korábban olvashattátok, mi (a XI. C osztály) is kirándultunk az Iskola másként héten, mégpedig Algyógyra, ahol négy napot töltöttünk (március 18–21. között.) Az oszink szülinapi kívánsága beteljesült (igen, mivel megleptük egy nagyon szép és finom tortával, ami mellé egy kívánság is járt), ugyanis az egész osztály (egy diák kivételével) részt vett egy osztályösszerázó programon, ahol mindenki jól érezte magát. 

   Tovább…