Negyvennyolcan Budapesten

ok_kepzes_sav

Április 3-án, hétfőn iskolánk IX. C, IX. B, X. A, X. B és XII. C osztályos tanulói izgatottan gyülekeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tágas udvarán, hogy egy kétnapos pénzügyi képzésre Budapestre induljanak. A képzésre az OTP Fáy András Alapítvány által fenntartott „O.K.+ 2007-2014″ című Erasmus+ projekt keretében került sor. 

Kíséretünkben három tanár volt jelen: Kurunczi Andrea, Nyári Melinda és Hasas Paul. Útközben cseppet sem unatkoztunk, mindenki elfoglalta magát valamivel. Budapesten első megállónk a szállásunk, a Rila Hotel volt. Lepakoltuk csomagjainkat, majd a Hősök Terére „hajtattunk” következett, ahol csoportképet is készítettünk. Ezután utunk az OK központba vezetett, ahol kedves fogadtatásban részesültünk, majd finom ebédben is részesültünk.

Ebéd után következett a képzés. Négy csoportra osztottak minket, azaz négy tréner foglalkozott velünk. A központ abszolút barátságos és hangulatos hely: színes falak, előszoba, amelyben x-boxozni is lehetett. A játékos tanulás része volt az is, hogy a csoportokon belül is csapatokra osztottak bennünket. A pénzzel bánni tanultunk és közben sokat beszélgettünk. Kulcstémánk az Európai Unió volt. Többféle játékot játszottunk, és három generáció életmódjáról is beszélgettünk: nagyszülők, szülők és gyerekek. A négyórás képzés nagyon hamar eltelt.

Délután a Váczi utcán keresztül a Duna-partra sétáltunk. Sok fotó készült, és még kimerülten is élveztük ezt a kiruccanást. Később a Westendben vacsoráztunk, a szállásra visszaérve pedig mindenki a hajlékába húzódott pihenni. (Persze volt, akinek a nap még nem ért véget, néhányan át-átnéztünk még beszélgetni egymáshoz, amíg lehetett.)

Másnap reggel hotelünk étterme finom reggelivel szolgált, majd következhetett a képzés folytatása. A diákok többségének a második napi képzés vidámabb és érdekesebb volt, mint az első. Kipihenten mégiscsak jobb volt minden. Vállalatot alapítottunk, legalábbis képzeletben, s közben a kreativitásunkat és a csapatszellemünket is fejlesztettük.

Az OK központból való távozás után két óra erejéig az Aréna Plázát is meglátogattuk, majd hazaindultunk. A buszon a hangulat továbbra is jó volt, még filmet is néztünk.

Szeretnénk megköszönni a fogadtatást az OK központnak, a Rila Hotelnek a szállásolást, a tanároknak pedig a türelmet és kedvességet. Nagy élmény volt számunkra, és reméljük, lesz még ilyenben részünk.

[Fotó: Kurunczi Andrea]