Falusi gólyabál a kollégiumban

Kolesz_golyabal_sav

A csikys bentlakók idei gólyabálját november 12-én, csütörtökön, 18 órai kezdettel tartják meg. A rendezvény címe, ahogy az a meghívókon szereplő illusztrációkból is látszik: Falusi gólyabál.

communitas_vizszintes_szoveggelA szervezők szeretettel várják nem csak a kilencedikes bentlakó diákok osztálytársait, tanárait és osztályfőnökeit, hanem, természetesen, a szülőket, nagyszülőket, családtagokat is.

 

Amikor a gyakorlat felülmúlja az elméletet… – Látogatás a kisiratosi Máltai Házban

Maltai_Haz_latogatas (1)Annak ellenére, hogy jócskán benne járunk az őszben, november 5-én, csütörtökön verőfényes napsütésben látogatott el a XI. A, illetve a IX. A osztály diákjainak egy csoportja Páll Mária biológiatanár kíséretében a kisiratosi Máltai Házhoz.

Eleinte nem is gondoltuk, hogy a ház falai milyen kedves és esetenként vicces lakókat rejtenek. Megérkezésünk és egy rövid eligazítás után nem sokkal már a szobákat jártuk körbe, igazán őszinte mosolyokat varázsolva minden beteg arcára. Ebédidő után érkeztünk, ezért nem volt alkalmunk mindenkivel találkozni és megismerkedni, de ennek ellenére is rengeteg történetet hallgathattunk végig. Visszarepülve az időben, szerelmi történetektől kezdve a katonaságig minden szóba került igazi, „retró” képekkel társítva. A jó időnek köszönhetően néhányan sétálni is kivitték a ház egy-két lakóját.

Maltai_Haz_latogatas (2)Végeredményben ez a rövid látogatás mindenkinek hasznára vált. Talán sikerült kilendítenünk, hacsak néhány órára is, a betegeket monoton hétköznapjaikból, egy kevés hangzavart is kölcsönözve az amúgy nyugodt és meghitt épületnek. Valamint, ahogyan a cím is sugallja, nem csak száraz biológia tankönyvekből olvashattunk olyan betegségekről, amelyeket a Máltai Házban nap mint nap kezelnek, hanem testközelből is megismerkedhettünk azokkal.

Bízom abban, hogy nem utoljára beszélgettünk a kisiratosi Máltai Ház lakóival, akik biztosan szívesen fogadnak bennünket máskor is.

Zöldség- és gyümölcsgyűjtés, idén is!

Kedves diákok és tanárok!

zoldseg_gyumolcsNovember második hetében újra zöldség- és gyümölcsgyűjtési akció lesz a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Az összegyűjtött termékeket ezúttal is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson fenntartott Pio Atya Gyermekotthon árváinak juttatjuk el.

A korábbi évektől eltérően a gyűjtés napján idén „házhoz”, azaz osztályhoz megyünk. Ez azt jelenti, hogy a XI. B osztály diákjai fognak osztályról osztályra járni és összegyűjteni a felajánlott zöldség- és gyümölcscsomagokat. Nektek csak az a dolgotok, hogy összeállítsátok és az iskolába elhozzátok az általatok jó szívvel felajánlott terményeket.

A gyűjtés napját hétfőn körözvényben (illetve itt, a weblapon is) tudatjuk.

Indul a gólyaszavazás!

Golyak_csoportkepe_2015_sav

Október 13-a, kedd délután, valamivel 18 óra után „aktiválódott” a szavazási oldal! Willy Wonka csokigyárához ezen az úton indulhatnak el a leggyorsabban a versengő gólyalányok és gólyafiúk.

white_storkIDE, vagy a fenti képre, vagy a jobb oldali sávban található gombra kattintva jutunk a szavazási oldalra. Hogy meddig és hogyan lehet szavazni, illetve hogy mikor látszanak és mikor nem látszanak majd a pillanatnyi eredmények (hoppá, nocsak, hogy is van ez?!…), azt mind-mind a szavazási oldalon olvashatjuk el. Látogassunk hát el a szavazási oldalra, hogy ott legyünk (a szavazási oldalon), és jól kiszavazhassuk magunkat. A szavazási oldalon. Itt. Vagy a fenti képre kattintva. Vagy a jobb oldalon látható gombra kattintva. Tudjátok. 🙂

2015. október 3.: Alma Mater Véndiák-találkozó

Vendiak_talalkozo_2015_sav

„Ne azt sajnáld, ami elmúlt, hanem annak örülj, hogy mindaz az életed része volt!” Ezzel a gondolattal intett a múlt és az emlékezés helyes értelmezésére Szilvágyi Zsolt római katolikus lelkipásztor a szombati ökumenikus istentiszteleten. Ez volt az idei Alma Mater Véndiák-találkozó nyitó eseménye egy valóban nosztalgiára biztató, szelíd, napsütéses októberi szombaton.

Némileg szerényebb keretek között, de idén is sor került az Alma Mater Alapítvány kétévente megrendezett hagyományos véndiák-találkozójára. Ahogy az a bevezetőben is szerepel, október 3-án, szombaton reggel az aradi minorita templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a rendezvénysorozat. Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi római katolikus plébános, iskolánk egykori tanítványa hirdetett igét, a múlt helyes értelmezésére biztatva, de a jelenkori társadalmi folyamatokra is reflektálva: „Amit lehet, s amíg lehet, segítenünk kell a rászorulóknak!” Az istentiszteleten közreműködött Jakab István evangélikus-lutheránus lelkész, Simon András arad-belvárosi baptista lelkipásztor, Tankó László orgonista, a minorita templom kántora, valamint az ifjúsági kórus tagjai.

10 óra után a Csiky Gergely Főgimnázium, illetve az egykori Zárda udvarán gyülekeztek a véndiákok. A Csikyben Hadnagy Éva igazgató, illetve Bognár Levente alpolgármester köszöntötte a nagy számú érdeklődőt, majd az elemi osztályosok és az ötödikesek énekeltek, szavaltak, táncoltak Khell Jolán tanítónő irányításával. A nyolcadikos Naschauer Kinga szavalattal, a végzős Păcurar Ariana pedig énekkel (Ha én rózsa volnék…) lépett fel, osztálytársa, Tóthpál Béla gitárkíséretével.

A rövid műsor után a Tóth Árpád teremben gyülekeztek az érdeklődők, az iskola egykori legendás tanárára, Ficzay Dénesre való megemlékezésre, s a Kis irodalomtörténet című kötet bemutatójára. 2015. március 2-án nyílt meg, és néhány napig látogatható még a díszteremben a Ficzay-emlékkiállítás, amelyről a véndiák-találkozó résztvevőinek Irházi János újságíró beszélt röviden. Mint elmondta, az iskola vezetőségével közreműködve a Ficzay Dénes terem nevet adták az egyik osztályteremnek (ennek a fenntartója a Qult-Ar Egyesület lesz), de Kovách Géza terem is lesz hamarosan, a Szabadság-szobor Egyesület támogatásával. Szilágyi Mária emlékezett egykori tanárára, majd Baranyai Zsolt szegedi irodalomtörténész vázolta Ficzay Dénes irodalomtörténeti munkásságát. „Ez a könyv adósságtörlesztés.” – e szavakkal mutatta be meghatottan Nagy István fizikatanár az általa szerkesztett, s a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által kiadott irodalomtörténeti kötetet (amely Ficzay Dénes munkáit tartalmazza), illetve az emlékkiállítás anyagát tartalmazó tetszetős kivitelezésű emlékalbumot.

A könyvbemutató után a Csiky tantermeiben, illetve a tanári szobában kezdetét vették a vidám beszélgetések az osztály- és évfolyam-találkozókon. Mindeközben az egykori Zárdában Matekovits Mihály, az iskola volt igazgatója, és felesége, Matekovits Mária, az intézmény volt aligazgatója fogadta az iskola egykori tanítványait, akikkel együtt emlékeztek vissza a több évtizeddel korábbi diákéletre. Mindkét helyszínen finom sütemény és bor segítette az oldott hangulat kialakítását. S bár az esti véndiák-bál a mérsékelt érdeklődés miatt ezúttal elmaradt, a találkozó résztvevői minden bizonnyal szép emlékekkel tértek haza, s talán már a 2017-es október eleji hétvégék dátumait keresgélik.

[Fotó: Bortoș Júlia, Ilona János]

« A 3 »

Helytörténeti találkozó a Csikyben

Ifju_helytorteneszek_2015_sav

Az Arad megyei általános iskolások számára 2015. október 2-án helytörténeti találkozót szerveztek a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Az immár második alkalommal megrendezésre került találkozó témája az iskolatörténet, illetve településeink híres szülöttei voltak. Az esemény ötletgazdája és támogatója a Szabadság-szobor Egyesület, amelynek elnöke, Király András oktatási államtitkár tartott rövid bevezetőt a rendezvény elején. Iskolánk részéről Lehoczky Attila történelemtanár volt a szervező.

A találkozón a résztvevő iskolák küldöttségei betűrendi sorrendben mutatták be dolgozatukat:
– az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola diákjai az iskola névadójáról, Olosz Lajosról tartottak bemutatót;
– a házigazda Csiky Gergely Főgimnázium diákjai Iskolánk és a háború címmel tartottak előadást;
– az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Kerekes Ferencet mutatta be;
– a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola diákjai Páter Godó Mihály címmel mutattak be dolgozatot a legendás jezsuita  szerzetesről, iskolájuk névadójáról;
– a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola küldöttsége Magyar népdalgyűjtők címmel tartott előadást;
– a Simonyifalvi Általános Iskola diákjai is névadójukról, Simonyi Imre költőről értekeztek;
– hasonlóképpen, a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola diákjai Tabajdi Károly főispánról tartottak bemutatót.

A hét dolgozatot nyomtatott formában, egy kis kötetben is ajándékba kapták a találkozón résztvevő iskolák diákjai, így maradandóvá vált munkájuk.

Hasznos volt ez a találkozó, hiszen a diákok megoszthatták tudásukat a velük egykorúakkal, tapasztalatot cserélhettek, beszédkészségüket is fejleszthették, illetve a Csikyvel, (remélhetőleg) jövendő iskolájukkal is ismerkedhettek. Kulturális és a nemzeti tudatot építő jellege miatt szervesen illeszkedett az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatába is.

[Fotó: Ilona János, Tóthpál Béla]

XIII. Alma Mater Véndiák-találkozó

Vendiak-talalkozo_sav

Az Aradi Magyar Napok idei programja részeként 2015. október 3-án, szombaton kerül sor az Alma Mater Alapítvány által szervezett XIII. Véndiák-találkozóra, amelyre minden kedves régi (és újabb) diákot, pedagógust, érdeklődőt szeretettel várunk.

A rendezvénysorozat reggel 9 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a belvárosi minorita templomban. Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi római-katolikus plébános, iskolánk volt diákja hirdet igét, közreműködik Jakab István evangélikus-lutheránus lelkész, valamint Simon András arad-belvárosi baptista lelkipásztor. Fellép a minorita templom kórusa, Tankó László orgonista, a belvárosi minorita templom kántora, valamint Duffner Melinda, a Kolozsvári Filharmónia énekese, szintén iskolánk volt diákja.

Az istentisztelet után, 10.15-kor a Csiky Gergely Főgimnázium, illetve a volt Zárda (Mihai Eminescu Általános Iskola) udvarán találkoznak a véndiákok. Mindkét helyen rövid hagyományőrző zenés-táncos műsorral üdvözlik őket, majd kezdetét veszik az osztálytalálkozók, s a nemzedékek találkozója.

Eközben, 10.30-kor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel Ficzay Dénes emlékét elevenítjük fel. Irházi János újságíró tart rövid előadást a hagyatékról és a díszteremben látható Ficzay-emlékkiállításról, majd Nagy István fizikatanár mutatja be a Ficzay Dénes – Kis irodalomtörténet című könyvet.

A találkozó zárásaként este 8 órakor véndiák-bált rendezünk a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Erre a jegyeket az iskola titkárságán, Kori Edinánál lehet igényelni, hétfőtől péntekig 9–16 óra között.

Kedves véndiákok, viszontlátásra szombaton!

Az Alma Mater Alapítvány kuratóriuma