A XI. B kirándult, újra!

11B_kirandulas_sav

Mint minden évben, idén is kirándultunk, ezúttal is osztályfőnökünk, Rogoz Marianna vezetésével. Szép helyen, Menyházán jártunk.

November 11-én, szerda reggel 8 órakor indultunk az iskolánk udvaráról. Mindenki álmosan, de mégis lelkesen várta az utazást. Az úticél Menyháza volt, ahol először a márványbányát látogattuk meg. Sokat sétáltunk és gyönyörködtünk a természet őszi arcában. A fák sokszínű levelei gyönyörű és kellemes hangulatot adtak az idő eltöltéséhez. A séta végén felértünk a bányához, és ott beszélgettünk, történeteket meséltünk, illetve, természetesen sok-sok fényképet készítettünk. Ezekből láthattok a csatolt galériában is.

A borús, ködös idő miatt hamar haza kellett indulnunk. Viszont útközben megálltunk a Jószerencse malmánál (Hanul Moara cu noroc), ahol egy vendéglő működik, és sok történet is fűződik ehhez a helyhez. Itt mindenki jókat evett, ivott, és utána már tényleg hazaindultunk. Énekeltünk, nevetgéltünk, viccelődtünk és este hatkor már vissza is érkeztünk a Csiky elé.

[Fotó: László Beatrix]

Anyanyelvünk napjának ünnepe

Magyar_anyanyelv_dijazas_2015_sav

1844 óta Magyarországon hivatalos államnyelv a magyar, az idei évtől pedig itthon is hivatalosan ünnepelhetjük november 13-án ezt a nyelvet. Ebből az alkalomból egy oldott hangulatú rendezvényre hívta össze iskolánk a megye összes magyar tannyelvű intézetének azon diákjait, akik a tavalyi évben magyar nyelv- és irodalom versenyeken értek el szép eredményeket.

Az eseményen V–VIII. osztályos, illetve kilencedikes csikys diákok is részt vettek, s nem csak jelenlétükkel tisztelték meg az eseményt, hanem egy-egy saját rajzot, verset vagy prózát mutattak be, melynek témája a magyar nyelv volt.

Nyári Melinda magyartanár köszöntötte a vendégeket, majd Naschauer Kinga (VIII. oszt.) Gyimóthy Gábor egyik költeményével nyitotta meg a rendezvényt. A továbbiakban Szabó László, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyartanára tartott rövid történelmi visszatekintést a magyar nyelvet illetően, és ismertette az idén megváltoztatott új helyesírási szabályokat. Elmondása szerint az 5 oldalban összefoglalható változtatások még inkább megengedővé, „diákbaráttá” tették anyanyelvünket.

A rövid ismertető után Komori Viktória V. osztályos diák szavalt Pósa Lajostól, Nyári Melinda pedig megjegyezte, hogy örömteli dolog, hogy a távozó nyolcadikosok helyére olyan ötödikesek érkeznek, akik szintén szeretnek verseket mondani, ezáltal lesz utánpótlás a versmondó versenyekre. Mindezek után a bátrabb diákok be is mutatták szerzeményeiket, melyeket erre a napra alkottak. Felhangzottak versek a hagyományaink fontosságáról, a magyar nyelv előnyeiről Romániában, de prózát is hallhattunk egy külföldi kirándulásról, ahol a magyar nyelv kötött össze két idegen embert, akik a mai napig barátok.

Végül Nyári Melinda emléklapot osztott ki minden diáknak és a kísérő tanároknak, majd arra buzdította a fiatalokat, hogy az idei tanévben is vegyenek részt magyar tantárgyversenyeken. Zárásként Tóthpál Eszter (VII. B) szavalt Édes-ékes Apanyelvünkről (Bencze Imre költeménye).

[Fotó: Csomós Roland]

Nyelvi játékok – teljesítve!

Nyelvi_jatekok_eredmenyhirdetes_2015_sav

Tegnap, 2015. november 13-án ért véget nyelvijáték-sorozatunk, melyet a magyar nyelv napja alkalmából szerveztünk. Iskolánkból 81 diák vett részt ezen a vetélkedőn. Nagyon örülünk annak, hogy a kisebbek is bekapcsolódtak, és szorgalmasan oldották a feladatokat.

Összesen 17-en vettek részt a II–III. osztályosok közül. Az V–VIII. osztályosok közül valamivel kevesebben, 15-en, a licisták közül pedig 49-en küldtek be megfejtéseket.

A hétfőtől csütörtökig az iskola honlapján közzétett 14 nyelvi feladatra összesen 14 pontot lehetett kapni. Ezt a maximális pontszámot a következő diákok érték el: Szász Dávid (II. B), Lészay Csaba (VI.), Back István Levente (VI.), Kurunczi Viktória (IX. A), Back Annamária (X. A), Farkas Dorottya (XII. C), Papp Levente (XII. C) és Sipos Szilárd (XII. C). Ők mindnyájan könyvjutalomban részesültek iskolánk Szülői Bizottságának jóvoltából. Mindhárom kategóriában több diák is csupán kevéssel maradt le az élbolytól, azaz 13,8 pontot gyűjtöttek össze. Ők sorsoláson vettek részt, s közülük tízen szintén egy-egy könyvvel gazdagodtak.

Külön szeretnénk megemlíteni azokat az osztályokat, amelyekből a legtöbb tanuló kapcsolódott be a versenybe. A II. B osztályból 15 diák, a IX. B osztályból pedig 16 tanuló vett részt. Nekik egy kis édességgel köszöntük meg a lelkes és kitartó rejtvényfejtést.

Gratulálunk minden megfejtőnek!

A feladott rejtvényeket és a megfejtéseket ITT tekinthetjük meg.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

Projekttalálkozó az OTP Fáy András Alapítvánnyal

OTP_Fay_Andras_Arad_2015

Ahogy arról már tavasszal beszámoltunk, iskolánk 2014 szeptemberétől egy O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Október 12–13-án Aradon rendezték meg a második projekttalálkozót, amelyen az OTP Fáy András Alapítvány mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák mint partnerek munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről. Romániából iskolánkon kívül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Szlovákiából pedig az almágyi Alapiskola és Óvoda, illetve a buzitai Alapiskola vesznek részt a projektben. 

   Tovább…

Porondon a falusi leánkák és legények! [Frissítés a televíziós riporttal kapcsolatban]

Intri_golyabal_2015_sav

November 12., csütörtök: kollégiumi gólyabál! Valamennyi bentlakó izgatottan várta, főként az est fénypontjai, a kilencedikesek, vagyis a „gólyák”. Idén falusi témára került sor, így a kilencedikesek bemutathatták, mennyire jártasak az otthoni feladataikban. A rendezvényre szorgos kezek díszítették föl a bentlakást, csodás őszi színek áradatában úszott minden.

A közönséget Kócsó Alexandra (XII. B) köszöntötte, aki a gólyák próbatételeit is ismertette. A nagy bevonulás során megcsodálhattuk a háziasszonyok és gazdák kreatív ruházatát.

„Ki vagy te, no?” A gólyák bemutatkoztak, elmondták a nevüket (facebook-azonosítójukat, pin-kódjukat, illetve puk-kódjukat…), s azt, hogy honnan és miért érkeztek a Csiky Gergely Főgimnáziumba. Ezután „tehénfejés” következett kesztyűből. Hát igen, kiderült, hogy ehhez sok gyakorlás kell ám! Iudik Gergő (IX. C) szerencsés volt, mert „Faterék otthon megtanítottak!”, de Köteles Nikolett (IX. A) sem hagyta magát, jól megszorongatta azt a kesztyűt.

Népdalokat adtak elő a gólyák, majd a felsorolt hozzávalók alapján falusi ételeket kellett hogy kitaláljanak. Leheletnyi segítséggel, de hamar rájöttek, hogy lángosról és húsoskáposztáról van szó. Ezután két vállalkozó szellemű gólya egy-egy tál borotvahabbal és bekötött szemmel indult neki a nagyvilágnak, hogy valakinek az ölébe helyezze azt. Mármint a tál borothabot. Az ügyes gólyák ezt a próbát is jól teljesítették.

Később a gólyák ritmusérzékére volt szükség, ugyanis a tánctudásukat kellett hogy bemutassák, majd tudásfelmérés következett, aranyos feladatokkal. „Gondoltunk egy nótára! Bizonyos évszakban, a légtömegek mozgásának következtében, hatalmas víztömeg nem kívánt helyre ömlik”. Erre rögtön rávágták a választ: Tavaszi szél vizet áraszt. „Egy oldat nevére vagyunk kíváncsiak, amelyet úgy kapunk, hogy bort és szódavizet reagáltatunk…” Naná, hogy ezt is mindjárt tudták: fröccs!

Az utolsó előtti feladatra Spasnici Natalia (IX. C) és Vigh Zoltán (IX. SP) jelentkezett, akik (ingyen és bérmentve) kukoricacsőt morzsolhattak, természetesen időre. Végül a gólyaeskü is elhangzott, fél lábon és (kb.) tiszta szívből.

A tizenkettedikes szervezők meseszerűen ismertették a régi falusi szokásokat, néptáncoltak, majd Laci bácsi gitárkíséretével elénekelték a Bojtorján együttes Vigyázz magadra, fiam! című dalát. Végezetül Hadnagy Éva igazgató felsorolta azon bentlakó diákokat, akik a Bethlen Gábor Alap és a Balassi Intézet támogatása révén idén ösztöndíjban részesülnek.

S amikor már érzékelhető volt az izgalom, a tavalyi gólyakirály bejelentette a zsűri döntését, mely szerint a legnagyobb pontszámot elérő, legaktívabb, legtáncoslábúbb fiú és lány nem más, mint Iudik Gergő (IX. C) és Köteles Nikolett (IX. A).

A kollégiumi gólyabálon televíziós riporterek is jártak. Az általuk készített felvételt szombat reggel, romániai idő szerint 7 óra 39 perckor tekinthetjük meg az M1 csatornán!

Frissítés: Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, a bentlakási riport készítője jelezte, hogy a párizsi terrortámadások miatt az M1 hírcsatornán csúszik a gólyabáli felvétel bemutatása. Ez a televízióban és az interneten látottak alapján teljesen érthető. Ha nem is tudjuk majd időben jelezni a riport bemutatásának pontos időpontját, a televíziós archívumbeli linket mindenképpen feltesszük ide, a weblapra is.

[Fotó: Szilasi Róbert]

« A 2 »

Örülök, hogy segíthetek!

Zoldseg_gyumolcs_2015_sav

A címbéli gondolat vezérelte csikys diákjaink egy részét ma reggel, miközben az iskolába jövet kisebb-nagyobb cekkerekben hozták a támogatásnak szánt zöldséget vagy gyümölcsöt.

Volt, aki egy egész zsákkal hozott burgonyát, mások káposztát, hagymát, murkot, padlizsánt cipeltek. Gyümölcsből is gyűjtöttünk, mivel almát, banánt, narancsot, kiwit is ajándékoztak segítőkész diákjaink.

Az összegyűjtött, valamivel több mint 200 kg élelmiszer java részét a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonba juttattuk el, de rászoruló, sokgyermekes családok is részesültek az adományokból.

Az elmúlt évekhez képest idén, sajnos, csökkent az összegyűjtött élelmiszer mennyisége, de a IX. A osztályosok, például, 40,5 kg-ot adományoztak.

Az önkéntesség, az adakozás, egymás segítése, támogatása szép és nemes cselekedet. Többé, értékesebbé válsz, ha adományozol. Köszönet mindazoknak, akik ma gondoltak a rászorulókra! Kovács Józsefnek pedig külön köszönet, mert elvállalta a zöldség és gyümölcs kiszállítását Kisiratosra.

Bízom benne, hogy diákjainkra tudunk hatni és belátják, hogy mindnyájunknak addig jó, ameddig képesek vagyunk adni, segíteni és nem nekünk van szükségünk a másoktól kapott támogatásra!

[Fotó: Csomós Roland]

« A 2 »

Kolozsvári vendégek a Csikyben

Egyetemi_beszamolo_sav

Tavaly ilyentájt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem részéről érkeztek vendégek, hogy az egyetem kínálatáról tartsanak egy rövid előadást, népszerűsítsék a szakokat, és a diákok kérdéseire válaszoljanak. Idén ismét indult egy küldöttség Kolozsvárról, és a partiumi karaván egyik célpontja újra iskolánkra esett. November 10-én a Tóth Árpád teremben gyűltek össze a XI. A, XII. A, B és C osztály diákjai, hogy közelebbről is megismerhessék a világszinten is rangos egyetemet.

Makkai Júlia, az egyetem kommunikációs osztályán oktató hölgy három kollégájával együtt köszöntötte a jelenlévőket, majd rögtön egy rövid bemutató kisfilmet vetített le a nézőknek. A kisfilm után a magyar nyelvű karokat mutatta be röviden, majd megemlítette az egyetem által szervezett tantárgyversenyeket is, melyek a középiskolásokat célozzák meg. Azok, akik jó eredményeket érnek el ezeken a megmérettetéseken, a felvételinél nagy előnyhöz juthatnak. A cserediákprogramról is esett néhány szó, majd a vendégek a diákok kérdéseire válaszoltak.

A komolyabb érdeklődők a karokat bemutató szórólapokkal gazdagodtak, és 8 diák az egyetem középiskolásoknak szervezett hétvégéjén is részt vehet, melyet november 20–22. között rendeznek meg. Természetesen arról is hozunk beszámolót!

[Fotó: Csomós Roland]