„Színes, virágos házikók Gyulán” – a Kincskereső óvodában és a Csikyben

A szép iránti érdeklődést minél korábban fel kell kelteni a gyerekekben. Erre valók a szebbnél szebb kifestő füzetecskék, amelyek a kicsik finommotorikus mozgását is hivatottak fejleszteni. De nagyon sokat jelent az is, hogy milyen tartalmat hordoznak ezek a kifesteni való képek.

   Tovább…

Ballagóktól érkezőknek – Add tovább a mesét

Ajándékozók és megajándékozottak – ballagó és leendő csikys diákok a Kincskereső Óvoda udvarán, 2021. május 31-én [Fotó: Nyári Andrea, osztályfőnök]

A XII. B osztály tanulói gondoltak egy nagyot és merészet. Végzős diákokként rendhagyó módon akartak emléket állítani iskolás éveiknek. A legkisebbek örömét vitték magukkal emlékként tarisznyájukba. Nem úgy akartak ünnepelni, hogy virágcsokrok, ajándékok sokaságát várták, ellenkezőleg, az ajándékozás örömét választották utolsó osztályösszerázó akciójukként, 2021. május 31-én.

   Tovább…

Hívogat az óvoda!

Kedves szülők és gyerekek!

Így vagy úgy, a 2020-as év mindenkinek komoly változásokat hozott. Vannak dolgok, helyzetek, melyeket átértékelünk, újratervezünk. Egy dolog biztosan nem változott, nem változik: a Csiky Gergely Főgimnáziumhoz tartozó Kincskereső Óvoda szeretettel várja mindazon szülőket s gyermekeket, akik a 2020–2021-es tanévben intézményünket választják. Óvodánkban három napközis csoport működik: kis-, közép-, és nagycsoport. Mindhárom csoportban két-két óvónő várja nagy szeretettel a gyerekeket.

   Tovább…

Beiratkozás a Kincskereső óvodába

kincskereso_ovoda_sav

Közeledik a tanév vége, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a beiratkozás a Kincskereső óvoda kiscsoportjába. Nagy szeretettel várjuk a kiscsoportba azokat a gyermekeket, akik szeretik a meséket, verseket és dalos mondókákat, akik szívesen töltenek játékos órákat hasonló korú gyerekekkel, akik szeretnek énekelni, és, ami a legfontosabb, játszva tanulni. 

   Tovább…

Mikulásjárás az iskolában és az óvodában

mikulas_ovoda_sav

December 6-án, csütörtökön reggel az iskola mindkét kapujában barátságos Ho-ho-hózással fogadta egy-egy mosolygós Mikulás az érkező diákokat és pedagógusokat. (A kemény hidegben álldogálva talán arcukra is fagyott a mosoly egy idő után…) A mikulások, krampuszok és rénszarvasok összehangolt „támadása” a délelőtt folyamán tovább folytatódott, sőt az iskola határain túlra is kiterjedt. 

   Tovább…

Játsszunk együtt! – Családi játszóház a Csikyben

jatszohazplakatCsaládi játszóházra hívogatjuk az óvodás, előkészítős és elemi osztályos gyermekeket és szüleiket 2017. november 25-én, szombaton, 10 és 13 óra között. 

A díszteremben kézműves foglalkozásokra, a tornateremben pedig játékos és sporttevékenységekre kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium és a Kincskereső Óvoda pedagógusai szervezésében. A rendezvényt a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatja.

Ismerkedjünk, játsszunk, töltsünk együtt három tartalmas órát! Szeretettel várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket!