Ez évben október 6-án délelőtt igazán melegen és hívogatón sütött a nap, így aztán a Kincskereső óvoda nagycsoportosai felkerekedtek, és elzarándokoltak Zala György remekbe szabott alkotásához, a Szabadság-szoborhoz.
Meglehet, ebben az életkorban a gyerekek még nincsenek tisztában a szabadság, és még kevésbé a szabadságharc fogalmával, de annak mindenképpen örültek, hogy krepp-papírból és hurkapálcából apró, háromszínű zászlókat készíthettek. Hiszen miután beszélgettünk arról, hogy melyek a magyar, illetve a román zászló színei, az óvodások eldönthették, hogy melyik zászlót szeretnék elkészíteni. (Érthető módon a vegyes házasságból érkező gyermekek többsége a román trikolórt választotta.)
Az elkészült zászlókkal pedig az óvónénik kíséretében elindultak a Megbékélés-parkba. Ott megcsodálták az iskolások által készített mementókat, majd ők maguk is elhelyezték zászlócskáikat: a piros-fehér-zöldeket Zala György szobra mellett, a piros-sárga-kékeket a román szabadságharcosoknak emléket állító diadalív mellett.
Apró dolgok ezek a sok szép, színes kézimunka és koszorú mellett, de mi arra biztattuk őket, hogy délután kérjék meg szüleiket, menjenek ki együtt a parkba, nézzék meg gyermekeik munkáit, s közben emlékezzenek együtt a hősökre.