2022.
december 21-én 13 órától karácsonyi vetélkedőt szerveztünk a csikys
középiskolások számára. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését vártuk, és
nagyon örültünk, amikor a diákok lelkesedését láttuk, hiszen összesen 90 tanuló
vett részt ezen a játékos megmérettetésen.
Kollégiumi karácsony 2022. december 20-án [Fotó: Kovács Jázmin]
December
20-án az intriben is végigsöpört a karácsonyi láz. Az ebédlő, sőt, az egész
épület díszben pompázott. Pontban este 6 órakor mi, a bentlakók, az igazgatóság
és a pedagógusok leültünk a megterített asztalokhoz és meghallgattuk a IX–XI.
osztályos társaink karácsonyi műsorát. Gyönyörű verseket és énekeket adtak elő,
a legvégén pedig elmondták nekünk a négy gyertya történetét.
A Csiky Csodaétterme, karácsonyi díszben [Fotó: Kulcsár Jóel]
December 16-án, pénteken délután 17
órakor kezdődött a Csikys Családi Csodavárás, avagy a 3CS, amelyen iskolánk
folyosói vásári utcákká, a tantermek pedig tematikus szobákká alakultak át. Az
immár hagyományos rendezvényt az iskola kórusa nyitotta meg, amelynek tagjai az
udvaron karácsonyi dalokat adtak elő a jelenlévő diákoknak, pedagógusoknak,
szülőknek és hozzátartozóknak.
Karácsonyi koszorúk készítése a 2019-es Csikys Családi Csodavásáron [Fotó: Ilona János]
Hosszabb szünet után,
idén újra közösen készülődhetünk a karácsonyi ünnepekre, a 3CS esemény keretén
belül, amelyre idén harmadik alkalommal kerül sor iskolánkban. December 16-án,
pénteken délután 17 órától diákok, pedagógusok és szülők vásári utcává
alakítják át iskolánk folyosóit, a tantermeket pedig tematikus helyszínekké
varázsolják. Ez alatt a pár óra alatt, kiszakadva az ünnepi készülődés forgatagából
együtt szórakozhatunk, beszélgethetünk, sőt beszerezhetjük a még hiányzó
karácsonyi ajándékokat szeretteinknek.
A Csiky-nap megnyitó ünnepségén, 2022. december 9-én [Fotó: Ilona János]
A december a Csiky
Gergely Főgimnázium diákjai és tanárai számára a karácsonyi ünnepekre való
hangolódás mellett mást is jelent: a Csiky-napot. 2022. december 9-én került
sor erre a rendezvénysorozatra, amely az idei évben a hagyományoknak megfelelő
módon zajlott le.
Örülünk,
hogy az idei karácsonyt és az adventi készülődést végre semmiféle járványos
korlátozás nem érinti. Az elmúlt két pandémiás évben viszont születtek ötletek,
amelyek segítettek az ünnepre hangolódni. Ilyen volt a 2020-as online adventi
naptárunk, amelynek ablakait naponta nyitogathattuk és szép képeket, kedves
szövegeket, csodás dalokat találtunk alattuk.
Ha Aradi Magyar Napok, akkor Október 6. Ha
Október 6., akkor a Csiky Gergely Főgimnázium elemi osztályos tanulói és
tanítói ünneplőbe öltöznek. Ünneplünk, mert megemlékezünk. Megemlékezünk, hogy a
hősök emlékét soha ne feledjük.
Ez évben október 6-án délelőtt igazán melegen és hívogatón sütött a nap,
így aztán a Kincskereső óvoda nagycsoportosai felkerekedtek, és elzarándokoltak
Zala György remekbe szabott alkotásához, a Szabadság-szoborhoz.