Gazdaságról józanul, idén is!

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum idén is meghirdette tanirodai versenyét Gazdaságról józanul címmel. A Csiky Gergely Főgimnázium XI. C osztályát képviselő diákok – Bányai Bianka, Lacsán Zsófia, Mezei Dávid, Salamon Bernardó és Sinka Nimród – is megmérették szaktudásukat ez alkalomból. Felkészítő tanárunk Szente Gabriella volt.

   Tovább…

A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021 – eredményhirdetés

Ghica Izabella, Horváth Jázmin és Kruzslitz Kyra (IX. C), a szecessziós verseny IX–X. osztályos kategóriájának első helyezettjei

Doru Orban, az aradi Filharmónia igazgatójának jóvoltából szecessziós versenyünk 2.0-ás változatának eredményhirdetésére rangos környezetben, a Kultúrpalota előadótermében került sor. Ez az épület is jól példázza a mindenkori aradi helyzetet. Az 1913-as megnyitóra idelátogató bajor küldöttség áradozott szépségéről, elismerően nyilatkozott a városvezetésről, amely ilyen monumentális alkotást szentelt a kultúrának, míg a hazai sajtóorgánumok némelyike arról cikkezett, hogy túl sokba került, meg fákat is ki kellett vágni, és hogy az intézményben helyett kapó könyvtár gyűjteménye igen szegényes, sőt az egyik budapesti újság nemes egyszerűséggel azt állította, hogy Szántay csak szimplán lemásolta a fővárosi Anker palota homlokzatát…

   Tovább…

A szecesszió világnapja Aradon 2.0 – 2021

Színes, virágos házikók Gyulán” – kifestőfüzet Bagyinszki Luca és Bagyinszki Zoltán szerkesztésében

Május elején iskolánk honlapján megjelent a Szecesszió Világnapja alkalmából szervezett online verseny felhívása. Eljött az ideje, hogy megtudjuk, a verseny alatt kik voltak a legügyesebbek.

   Tovább…

Sikeres diákunk egy román nyelvű kreativitás versenyen

Creativitate, seriozitate și tenacitate sunt calități care îi definesc pe elevii școlii noastre, iar dovada este câștigatoarea premiului al II-lea, Anghel Orsolya, elevă în clasa a VI-a A, la concursul județean de creație literară în limba română Lectura în secolul XXI, organizat de Palatul Copiilor, I.S.J. și Ministerul Educației.

   Tovább…

Milyennek képzeltétek a TI napotokat? – „Az én napom” rajzverseny legügyesebbjei

Püsök Hanna, a Csiky Gergely Főgimnázium III. osztályos tanulójának I. díjas rajza „Az én napom” című rajzversenyen

Az elmúlt időszakban nagyon sok olyan verseny volt, amely a virtuális térben zajlott. Örülünk a tehnika adta lehetőségeknek, de a diákok pozitívan fogadták azt, hogy a gyermeknap alkalmából meghirdetett rajzversenyre eredeti rajzokat kellett beküldeni. Valljuk be, egy ügyes rajz fizikai valójában tudja jól átadni azt, amit a készítője érez vagy gondol.

   Tovább…

Versenyek, élmények és jókedv a Madarak és fák napján

A Madarak és fák napján szervezett vetélkedőkön díjazott csikys kisdiákok
[Fotó: Viszhányó Aranka]

2021. május 10-én, hétfőn a Csiky Gergely Főgimnázium elemi osztályos kisdiákjai versenyekkel és virágültetéssel ünnepelték a Madarak és fák napját. Két nappal később, május 12-én az iskola udvarán közel 150 gyermek várta izgatottan a versenyek eredményhirdetését. Spier Tünde igazgató néni köszöntője után következhetett a legügyesebbek díjazása.

   Tovább…