Rendhagyó megemlékezéssel és egy vidám színdarabbal is készültek vendégeink a március 15-i aradi látogatásukra. Ismerkedésre, közös ünneplésre, testvériskolai kapcsolat előkészítésére került sor az együtt töltött rövid idő alatt.
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 22 diákból és 9 tanárból álló küldöttsége március 14-én, szerda este érkezett Aradra, a Csiky kollégiumába. Elszállásolás után a diákokat rövid sétára kísérte az aradi kollégisták egy csoportja.
Másnap, a bentlakásbeli reggelit követően Olasz Angéla történelemtanár vezetésével az arad-belvárosi református templomhoz indult a csoport, ahol Baracsi Levente református tiszteletes fogadta és kalauzolta a vendégeket. Délelőtt Hadnagy Éva aligazgató mutatta be iskolánkat a debrecenieknek, akik ezt követően (választás szerint) földrajz-, informatika-, biológiaórán, illetve Sigur.info-tevékenységen vettek részt.
11 órától az iskola első emeletén az V–VIII. osztályosok március 15-i megemlékező műsora következett. Ennek keretében Olasz Angéla méltatta az ünnep jelentőségét, Siska-Szabó Hajnalka rajztanár pedig Búza Róbert VII. A osztályos tanuló munkáit, az aradi vértanúkról készült grafikákat mutatta be, amelyek aznap kerültek fel az első emeleti folyosó falára. Szabó Erzsébet Csilla zenetanárnő irányításával iskolánk kórusa lépett fel, az alkalomhoz illő szavalatok következtek, majd a lépcsőfordulóban kiállított Petőfi-, illetve Kossuth-domborművet koszorúzta meg két-két diák. A himnusz eléneklésével zárult az általános iskolások ünnepi műsora.
Tovább…