Határtalanul a turizmus szakon

arad_bekes_hatartalanul_sav

November első hete a „határtalan” barátságok felelevenítéséről szólt, elsősorban a X. és XI. turizmus szakos osztály diákjai számára. Iskolánk a Határtalanul! program keretében négy napon át vendégül látta a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium csapatát, amelynek tagjaival csodás pillanatokat, gazdag élményeket éltünk meg. 

   Tovább…

Csiky-nap, idén is!

csiky_nap_2018_kisebb2018. december 7-án, pénteken kerül sor az idei Csiky-napi rendezvénysorozatra az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ, az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatásával.

A testvériskoláinkból és Arad megyéből érkező vendégeket reggel 8 órakor fogadjuk az iskolában. 9 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó Csiky Gergely mellszobránál, az első emeleten. Ennek keretében fogjuk átadni a Csiky-díjat az arra érdemes diáknak vagy diákoknak, illetve megkoszorúzzuk iskolánk névadójának a mellszobrát. 

   Tovább…

Új év, új végzősök, új felnőttek – Szalagavató 2018

szalagavato_2018_sav

Az idei november 26. nagy mérföldkövet jelentett a 2018–2019-es tanév végzőseinek, hiszen elérkezett a felnőtté avatásuk napja. Ezen új kezdet megünneplésére, a tizenegyedikes évfolyam tanulói ünnepi műsorral készültek, melyet az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban mutattak be. 

   Tovább…

Drogprevenció – diákokkal, szülőkkel, pedagógusokkal

bonus_pastor_diakokkal_sav

A drogprevenció közös ügy, közös feladat: család és iskola együttműködésere van szükség. Ennek jegyében folytattuk iskolánkban november 15-én és 16-án a „Merj nemet mondani!” drogprevenciós eseménysorozatot, melynek keretén belül a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, Bartha Éva, Horváth Mária és Bartha Zsolt diákokkal, szülőkkel és pedagógusokkal beszélgettek a drogokról, a fogyasztás, rászokás veszélyeiről, a megelőzés lehetőségeiről. A tevékenységsorozat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázat eredményeként jöhetett létre. 

   Tovább…

Adventi csendesség

adventi_csendesseg_kisebbAz adventi időszakban minden hétfő és péntek reggel 7:45-től egy rövidke (10–12 perc) elcsendesedésre hívjuk iskolánk diákjait, tanárait, illetve a szülőket a díszterembe, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Közös ima, ének, bibliai ige és egy kis meglepetés szolgál majd útravalóul az ünnepi készület idejére.

Mindenkit szeretettel várunk!

Általános iskolások a magyar nyelv napján

magyar_nyelv_napja_5-8_sav

A nagyok (középiskolások) mellett a Csiky Gergely Főgimnázium általános iskolás diákjai számára is megszervezték november 13-án, a magyar nyelv napja alkalmából a játékos nyelvi vetélkedőt. A megmérettetésen összesen 12 négy fős csapat vett részt a megye magyar tannyelvű általános iskoláiból, illetve a Csikyből. Pécskáról és Majláthfalváról két-két, Erdőhegyről, Zerindről, Kisiratosról, Ágyáról és Zimándról pedig egy-egy csapat képviseltette magát. 

   Tovább…