Örökségünk őrei – Fehér Kereszt Szálló

Oroksegunk_orei_Feher_KeresztNaponta úgy rohanunk el a város gyönyörű építészeti emlékei mellett, hogy pillantást sem vetünk rájuk. Talán azért, mert szinte semmit sem tudunk ezekről. Nem ismerjük tervezőjét, kivitelezőjét, építésének idejét, még kevésbé építészeti stílusát. Pedig érdemes lenne olykor megállni és megcsodálni a még pompázó épületeket, miként ezt a külföldről érkező turisták teszik. Kulturális örökségünk ismerete és megőrzése, így Arad építészeti emlékeinek védelmezése nagyon fontos feladat. Ezt kívánja elősegíteni az Örökségünk őrei Fogadj örökbe egy műemléket program is.

A Csiky Gergely Főgimnáziumból 2 általános iskolás és 4 középiskolás csapat fogja összemérni tudását az általuk örökbefogadott épületről, március 7-én. A nyertes általános iskolás, illetve középiskolás csapat brüsszeli kiránduláson vehet részt felkészítő tanáraik, Muntean Tibor és Lehoczky Attila vezetésével.

Az Örökségünk őrei program keretén belül csapatunk az aradi Fehér Kereszt Szállót (ma Hotel Ardealul) fogadta örökbe. A program lényege, hogy az örökbefogadott műemléképületet a csapattagok minél jobban megismerjék és népszerűsítsék.

A Fehér Kereszt szálló egyike az Aradon kis számban található klasszicista stílusú épületnek (az egykori Vármegyeháza, a neológ Zsinagóga, a Szabadság tér és a Főút egy-egy bérháza mellett). Egy rövid időszakot leszámítva, amikor a városi tervezőintézetnek adott otthont, mindvégig megőrizte vendégfogadó jellegét.

A város első szállodája volt. 1840–41-ben emelték Franz Mahler bécsi építész tervei szerint klasszicista stílusban. Igyekvő tulajdonosaiknak köszönhetően a korabeli reklámok szerint a Fehér Kereszt igazán elegáns helynek számított. Jártak itt neves írók, költők – Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, illetve Duiliu Zamfirescu, I. L. Caragiale, Octavian Goga, Nicolae Iorga –, előadóművészek, zeneszerzők, politikusok, sőt maga Ferenc József uralkodó is.

A neves írók mellett megfordultak itt a világ zenei életének neves személységei is, akik emlékezetes hangversenyeket tartottak. 1846-ban Liszt Ferenc látogatása olyan jelentőséggel bírt, hogy az épület falán emléktáblát is elhelyeztek az eseményről.

Csapatunk – Csíki Gergely, Tari Stefánia, Tóthpál Béla, Zaharie-Gulyás Ábel és Zámbori Renáta – egy Facebook-oldalon is bemutatja a szálló múltját és jelenét, fotókkal ilusztrálva: https://www.facebook.com/feherkereszt. Ha kedvetek tartja, a twitteren is követhettek (https://twitter.com/_FeherKereszt_). Érdemes nézegetni a régi képeslapokat és elámulni a város arculatának változásán, illetve örülni, ha felismerjük valamelyik ma is álló (esetenként újra álló, pl. Szentháromság-szobor) műemléket. Oldalunkat minden nap frissítjük régi-új fotókkal, bejegyzésekkel. Higyjétek el, érdemes megnézni! 

Örökségünk őrei a Csiky Gergely Főgimnáziumban

A 2013–2014-es tanévben a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai is bekapcsolódtak az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programba. Ennek célja, hogy az adott település műemlékeihez kapcsolódó közösségépítő tevékenységek segítségével növelje a diákok identitástudatát, magyarságtudatát. Munkájukat Lehoczky Attila, illetve Muntean Tibor történelemtanárok irányítják.

Az aradi 6 csapat közül kettő, a történelem szakkör VII. osztályos tanulói a Víztornyot, illetve az Új Színházat „fogadták örökbe”.


Az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház

SzinhazMi azért választottuk a színházat, mert Arad műemlékei közül ez az egyik legimpozánsabb épület. Végigsétálva a város központján, lehetetlen nem észrevenni e gyönyörű építészeti remekművet. Az elmúlt 140 évben rengeteg színdarabot mutattak be a színházban, de számunkra a legemlékezetesebb a Monte Cristo grófja.

Úgy gondoljuk, hogy ez az épület Arad legfontosabb műemlékei közé tartozik és vigyáznunk kell rá.

A VII. B osztályos csoportunk tagjai: Bella Edith, Kecskés László Lóránt, Kurjatkó Dóra Rebeka, Kurunczi Viktória, Kutnik Virág Andrea, Mezei Evelin, Spier Szilvia.

Bella Edith


A Víztorony

ViztoronyA VII. A osztályos csapatunk az aradi Víztornyot választotta, mert történelmi szempontból fontos szerepet játszott a város életében.

1896-ban építette egy skóciai cég. 1956-ig volt használatban. Ez a torony táplálta a tűzoltók vízkészletét, sőt néhányan a tűzoltók tornyának is nevezték. A 35 méter magas építmény a középkori vártornyokra emlékeztet. Fémlemezzel borított fatetőzete alatt egy henger alakú 400 tonnás vízmedence található. 1990 után megerősítették, javították. Idén lesz 118 éves. Jelenleg múzeumként működik.

Csapat_viztoronyInterjút készítettünk Horia Truţă úrral, a torony igazgatójával is. A csapatunk tagjai: Balogh Fábián, Bíró Endre, Bitai Vivien, Horga Annamária, Polanek Eszter, Terpe Glória.

Horga Annamária

Átöltöztettük a weblapot!

Merthogy szükség volt már rá. Két éve és négy hónapja viselte a régi ruháját, ideje volt hát valami újjal előrukkolni. Amely, reméljük, elnyeri a csikys és nem csikys látogatók tetszését.

Az „átöltöztetés” nem csak a színeket és a fejlécet érintette. Látszik az új struktúra is: a lényeges tartalom bal oldalra került (ahová a szem először tekint bármilyen újságoldalon, vagy a képernyőn), jobb oldalra pedig az ügyes kis widget-ek, azaz a weblapot működtető WordPress bővítményei. Amelyekből újabbak is felkerülnek majd az elkövetkezőkben. A fejléc alá költözött az eddig bal oldalon működő főmenü (ez is bővül majd a továbbiakban), fölé pedig egy rendkívül hasznos elem, a Keresés-ablakocska. Csak be kell oda gépelni bármilyen kulcsszót, amely a weblapunkon előfordulhat, s máris betöltődnek azok a cikkek (bejegyzések), amelyekben az adott kulcsszó előfordulhat. A legutóbbi bejegyzések címe és első néhány szava folyamatosan látszik a jobb oldalon, alul pedig, a láblécben a szerkesztők névsora. Amely, reméljük, új nevekkel is bővülhet a későbbiekben.

Néhány további szerkezeti változtatásra, finomhangolásra sor kerül még az elkövetkező napokban, hetekben, és persze az új tartalmak (órarendek, osztályfotók, óvodai névsorok, események, fotók, videók) is folyamatosan kerülnek majd fel, érdemes tehát rendszeresen, azaz legalább naponta (többször is!) visszanézni a Csiky weblapjára!

Helyesírók országos versenye – erős csikys részvétellel

Implom_orszagos_2014Immár hatodik éve rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny országos döntőjét. Iskolánkat idén négy diák képviselte ezen a megmérettetésen, név szerint Ilona Eszter (X. A), Ilona Judit (IX. A), Kovács Henrietta (XI. A) és Siska-Szabó Lehel (IX. A). Felkészítő tanáraik Rudolf Ágnes, Ruja Ildikó és Nyári Andrea voltak.

A hosszadalmas és fárasztó vonatút után január 30-án, csütörtökön este érkezett meg a kis csapat a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumba, ahol másnap, 31-én következett a verseny. Pénteken délelőtt 10 órától a tollbamondásra, 11-től pedig a feladatlapok megírására került sor. A versenyen részt vevő 65 középiskolai diák közül Kovács Henrietta a 15. helyen végzett 119 ponttal, Ilona Eszter 116 , Ilona Judit 115, míg Siska-Szabó Lehel 88 pontot gyűjtött.

A magyarországi (gyulai) döntőre induló kilencfős csapatba az aradiak nem kerültek ugyan be, viszont az elért komoly pontszámok alapján a versenyen résztvevő 32 erdélyi iskola közül a Csiky a 3. helyen végzett! Az összpontszámok átlagát tekintve pedig Arad megye szintén a harmadik helyen végzett, Bihart, Kovásznát, Kolozst, Hargitát és más megyéket leelőzve. Szép eredmény, amelyhez gratulálunk a csikyseknek! Az országos döntő részletes eredményeit az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége honlapjáról letölthető Excel-táblázatban nézhetjük meg.

[Fotó: Ilona Eszter, Ilona Judit] 

Felhívás!

exclamation-mark70Kedves csikysek!

Eljött a nagy pillanat! A diáktanács új elnököt választ. Ha kilencedik, tizedik vagy tizenegyedik osztályosok vagytok és alkalmasnak érzitek magatokat erre a tisztségre, akkor ne parázzatok, hanem jelentkezzetek. Jelentkezni Molnár Melindánál lehet a XII. A-ban (vagy az ő Facebook-oldalán). A jelentkezéshez a jó szándékon kívül szükséges egy féléves programterv is.

A jelentkezési határidő február 10., vagyis a vakáció utáni első hétfő.

Megnyílt a korcsolyapálya!

korcsolya_sav

Január 28-án, kedden nyílt meg idén az aradi jégpálya, ennek örömére a X. B és X. C osztályos diákok másnap fel is avatták azt. Az időjárás többé-kevésbé a télre hasonlított, s a tizedikesek jókedvűen mulatták el azt a másfél órát, amit együtt tölthettek a pályán. Voltak még igazán kezdők, de profik is a korcsolyázók között, egyesek nagyokat estek, mások bátran piruetteztek. Az alábbi képekkel szeretném meghozni a kedveteket ahhoz, hogy mozduljatok ki ti is, hiszen most érkezett meg igazán a tél. A jégkorcsolya nagyon szép és élvezetes sport (főleg barátokkal), és ne rémüljetek meg egy-két zakózástól! 🙂

Besesek Richárd (X. C): – Nagyon jó volt az osztálytársakkal töltött korcsolyázás, sőt annak is örülök, hogy más osztályból is csatlakoztak hozzánk! Remélem, a közeljövőben szervezünk még ilyen programot, mert ez most rendesen megmozgatott bennünket.

Pálfi Mónika (X. C): – Mikor megtudtam, hogy idén is megyünk korcsolyázni az osztállyal, nagyon örültem, és végül is jól éreztem magam. Talán jobb volt mint tavaly, mert idén egy másik osztállyal voltunk együtt, és az időjárás is igazán téli volt.

[Fotó: Németh Regina] 

Ötletbörze designcsere előtt

webdesignKedves látogatók! A két félévet elválasztó héten megújul a Csiky-weblap kinézete. Búcsút veszünk a 2011. október 4. óta (azaz már több mint két éve) látható kék sávoktól, helyettük más stílusú és szerkezetű menüvel és fejléccel ruházzuk fel kedvenc internetes oldalunkat :). Ez utóbbihoz ötleteket várunk Tőletek is! Mi látsszon majd az új fejlécben? Az iskolaépület?, diákok?, életképek?, Csiky-arc?, iskolacímer?, jelvény? Mindezek együtt? Vagy folyamatosan változó képek az iskoláról? Vagy csak egy sima felirat színes háttér előtt? Szóval mit látnátok szívesen a weblap tetején?

Ha van javaslatotok, írjátok meg itt lent, hozzászólásként, vagy a csiky.posta@yahoo.com email-címre. Akik fejléctervet is készítenének valamilyen grafikus programban, azt 995/250 pixel méretűre tervezzék meg és valamilyen ismert fényképtípusként (.jpg, .png, .gif) küldjék be. (Minél hamarabb, hogy még figyelembe vehessük őket!)

A designcserére terveink szerint február 5-én, 6-án (szerdán, csütörtökön) kerül sor, tehát azon a két napon ne csodálkozzatok, ha a weblap időlegesen nem fog működni. Megértéseteket kérjük, a javaslatokat pedig előre is köszönjük!

Sportolimpia, asztalitenisz, csikys díjazottak

asztalitenisz_savJanuár 20-án, az Aradi VSK Eminescu utcai sporttermében rendezték meg a gimnazista és líceumi fiúk és lányok asztalitenisz iskolás sportolimpiájának megyei döntőit. 28 iskolából érkeztek a megye legjobbjai. Iskolánkat a gimnazisták versenyében Takács Andrea (VI. o.) és Bartha Attila (VII. A) – testnevelő tanár: Erdélyi Kinga –, valamint Takács Norbert (V. B), a licistákéban pedig Bálint Bernadett (XI. B) és Pozsár Alex (XII. B) – testnevelő tanár: Erdei Emese – képviselték.

A gimnazisták megyei döntőjének lány versenyében Takács Andreának nem sikerült továbbjutnia a csoportszakaszon, ám a fiúk versenyében Bartha Attila a 2. helyen végzett. A dobogós helyezettek a fiúk mezőnyében: 1. Mladin Paul (A. M. Guttenbrunn Líceum) 2. Bartha Attila (Csiky Gergely Főgimnázium) 3. Bogdan Raul (Avram Iancu Általános Iskola). A lányok mezőnyében pedig: 1. Brie Raluca (Mihai Eminescu Általános Iskola) 2. Mitran Andreea (Avram Iancu Általános Iskola) 3. Vinter Monica (Simándi Általános Iskola) és Gazsó Annabella (Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola).

A líceumi tanulók fiú versenyében a csikys Pozsár Alex nem jutott ki a csoportból, a lányok versenyében viszont a többszörös országos korosztályos bajnok, Bálint Bernadett az első helyen végzett. A dobogós helyezettek a fiúk mezőnyében: 1. Boata Edgard (Élelmiszeripari Líceum) 2. Istrate Samir (Aurel Vlaicu Líceum) 3. Todor Cristian (Pedagógiai Líceum). A lányok mezőnyében pedig: 1. Bálint Bernadett (Csiky Gergely Főgimnázium) 2. Crișan Bianca (A. M. Guttenbrunn Líceum) 3. Mateuca Denisa (A. M. Guttenbrunn Líceum).

A győztesek a giurgiui országos döntőre kvalifikálták magukat, amelyet 2014. április 25–27. között szerveznek meg. Gratulálunk nekik!