A ballagás megvolt, az eső elmaradt! Sőt, gyakorlatilag végig szép napsütésben búcsúztattuk ma, 2016. június 3-án délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium idei tizenkettedikes végzőseit, illetve a szakosztály harmadik évét befejező tanulókat.
Tovább…

2016. június 3-án, pénteken ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzős diákjai. Az ünnepség reggel 9 órakor kezdődik az iskola udvarán VAGY esős idő esetén az Arad-belvárosi református templomban.
A végleges helyszínt az időjárási körülmények figyelembe vételével reggel 8 óráig dönti el az iskola vezetősége, s azt itt, a weblapon is azonnal közzétesszük.
Ami azonban az időjárástól teljesen független: a tizenkettedikesek ballagására minden kedves szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, barátot szeretettel várunk!!!
Frissítés: A ballagás helyszíne az iskola udvara lesz. Kezdés 9 órakor, a csengő hangjára.
Június 2-án, csütörtökön délután 17 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium néptáncos diákjainak tanévzáró előadása.
A helyszín, a korábbi évekhez hasonlóan, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. Az Adjon az Isten szerencsét!… című előadáson fellép iskolánk valamennyi néptánccsoportja (az előkészítő osztályosoktól a középiskolásokig), illetve iskolánk kórusa. A néptáncok koreográfiáját Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus állította össze, a kórust Szabó Csilla zenetanár irányítja.
Szeretettel várunk minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, és a néptáncok, népdalok iránt érdeklődőt!
A szervezők
Tűző napon, nagy melegben, de teljes erőbedobással futottak az idei Arad maraton, félmaraton és utcai futóverseny résztvevői. Bár a tavalyi 2587-hez képest szinte biztosan kevesebben voltak (2612-en iratkoztak fel, de ebből még levonódik a távolmaradók száma), a rendezvényt idén is gondosan, körültekintően szervezték meg, és a hangulat is nagyon jó volt.
Tovább…
Érdekes és egyedi foglalkozással, a restaurátorok munkájával ismerkedtek az elmúlt napokban a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai és pedagógusai. A Magyar Restaurátorok Egyesülete által készített nagy méretű, érdekes poszterek segítségével a sérült műtárgyak, szobrok, épületek helyreállításának folyamatáról, módszereiről, nehézségeiről, illetve látványos eredményeiről tájékozódhattak.
Tovább…
Idén hatodik alkalommal került sor a Harcművészek a határon túliakért rendezvényre, május 7-én, Budapesten. A Csiky Gergely Főgimnázium diákjai idáig minden évben részt vettek ezen, így hát idén is elindultunk egy harmadikosokból, ötödikesekből és hatodikosokból álló kisebb csoporttal, Rónai Helén testnevelés tanár kíséretében.
Tovább…
Május 12–13. között rendezték meg a Gyakorlócégek Országos Vásárát az aradi Expo épületében az EDU2JOB nevet viselő oktatási vásárral egyetemben. A vásáron összesen 59 gyakorlócég vett részt az ország különböző részeiről, legmesszebbről talán a galaci csapat érkezett. Külföldi iskolák is képviselték magukat, Magyarországról és Bulgáriából.
Tovább…