Máriaradnán és Solymoson a IX. C osztály

Radna_Solymos_9C_sav

Mint minden diák, mi is szeretünk kirándulni. Kurunczi Andrea osztályfőnökünkkel ezért úgy döntöttünk, hogy szeptember 17-én, szombaton összehozunk egy csapatépítő/osztályépítő kirándulást. Sajnos, nem mindenki tudott eljönni, de aki eljött, élvezte az egész napot. 

Szombaton reggel fél 8-kor már mindenki izgatottan várta a pillanatot, hogy felüljön a vonatra, és együtt kiránduljon egy jót az osztályunk. Mivel az út nem volt hosszú, erre nem is kellett sokat várni.

Érkezés után meglátogattuk a Maros jobb partján elhelyezkedő máriaradnai templomot. A barokk stílusú kegytemplom belsejében az oltár előtt még csoportképet is készítettünk. Kirándulásunknak a kegytemplom csak az első megállója volt. Hosszú túrázás után feljutottunk a Solymosi várhoz is. Mindenki kedvesen, türelmesen várt a másikra, aki lemaradt, ebből is észrevevődött, hogy kezd összetartani az osztályunk. Fent a várnál sok fényképet készítettünk, mászkáltunk, és hogy még izgalmasabb legyen, játszottunk is. Csapatokra osztva több játékban vettünk részt, sokat nevettünk.

Ez egy fontos nap volt számunkra, az együtt töltött idő gyorsan eltelt, ami nagyon kár, viszont emlékezetes marad számunkra a sok közös élmény. Reméljük, sőt biztosak vagyunk benne, hogy jó és összetartó osztály leszünk, és ha kell, segítünk majd egymáson a továbbiakban is.

[Fotó: Kurunczi Ferenc]

« A 3 »