Van egy afféle alapbölcsesség, miszerint az ember mindig többet akar és sosem elégszik meg azzal, amit kap, vagy amit sikerül elérnie. Többet és többet és többet… a kérdés csak az, hogy meddig?… 

Minél kényelmesebb életre törekszünk, és ezt hajlamosak vagyunk túlzásba is vinni. Sírdogálunk azon, hogy rossz az élet és nincs meg mindenünk, amire kölyökfejjel vágytunk, ahelyett hogy inkább elgondolkoznánk azon, mennyi mindenünk van, ami másoknak tényleg hiányzik. Soroljam? Van tető a fejünk felett. Ma már ettünk. (Kábé többször is.) Tiszta ivóvíz folyik a csapból. Tiszta ruha van a szekrényünkben. (Sok. Több, mint kellene.) Nem lakunk háborús övezetben. Tanulunk, dolgozunk, szabadidőnkben internetezünk, filmeket nézünk, zenét hallgatunk, kirándulunk, utazunk, jól érezzük magunkat. Miközben mások, máshol írni-olvasni sem tudnak, mert egyszerűen nincs lehetőségük megtanulni. Rettenetes körülmények között, szegénységben, harcterek mellett élnek, földrészekért, vízért, kőolajért, más nyersanyagért vívott harcok közvetlen közelében.

Az alábbi kisfilm többek között erre a hatalmas különbségre és a valóban nincstelenekre irányítja a figyelmünket, azonkívül az emberi hibáinkra és bűneinkre is, amelyekkel másoknak ártunk.