„A következő olimpiára kijutok!” – Búcsúinterjú Bálint Bernadettel

Balint_Bernadett_interju_2015_sav

Azt hitte, gyorsan hazamehet pihenni a számítástechnika érettségi után, de arra még várnia kellett egy kicsit. Iskolaévei végén, a „legalkalmasabb” pillanatban búcsúinterjúra kértük ugyanis Bálint Bernadett (XII. B) asztaliteniszezőt, a Csiky Gergely Főgimnázium és Arad egyik legeredményesebb diáksportolóját. Detti kissé fáradt tekintettel, de sportemberhez méltó fegyelmezettséggel, sportosan tömör válaszokkal, sőt a végén már egész vidáman felelt a kíváncsi riporter kérdéseire. 

   Tovább…

Új rovat, új szerkesztő!

Czank_Vivien_bemutatkozas2Czank Vivien vagyok, a X. A osztály tanulója. Legkedvesebb hobbijaim közé sorolom a sport-újságírást, riporterkedést. Ez az életem legfőbb célja, ezt a szakmát szeretném folytatni a jövőben. Nagy örömömre, ezt az utat el is kezdhetem építeni, az iskola weblapjának hivatalosan most induló sportrovatában. Rövid beszámolókat, interjúkat írok olyan sporteseményekről, amelyek a Csikyben zajlanak, vagy amelyeken csikysek is részt vesznek. Én leszek tehát a SPORI! (Spori: a játékvezető humoros elnevezése, melyet főleg a futballban használnak.)

A, B, D letudva. Következik a C!

Magyar_szobeli_2015_sav

Betűrejtvény? Nem, csupán az érettségi vizsga szóbeli/gyakorlati próbáinak betűjelei. „A” mint román szóbeli, „B” mint magyar (anyanyelv) szóbeli, „D” mint számítástechnika vizsga. Június 22-én, hétfőn, és 23-án, kedden a „C”-vel, vagyis az idegen nyelv próbával folytatódik az idei érettségi nyári vizsgasorozata. Lássuk röviden az eddigi eredményeket, és a további tudnivalókat. 

   Tovább…

„Gyerekek, ne féljetek az újtól…”

Negyedikesek_szerepe_2015_sav

A címbéli tanáccsal búcsúzott el végzős elemistáitól Khell Levente tanító bácsi a június 18-án, délután megrendezett előadáson. A korábbi évekhez hasonlóan idén is ügyeskedtek a tanító bácsi diákjai, bár idén valami másról szólt az egész, hiszen a búcsú pillanata jött el számukra. 

   Tovább…

Ó, ió, áció, na mi az, ha nem vakáció? – A középiskolások (egy részének) tanévzárója

Evzaro_9-11_2015_sav

Június 18-án, csütörtökön a IX. A, X. A, XI. A, XI. B és XI. C osztály diákjai (is) vidáman jöttek iskolába. Igen, természetesen az évzáróra jöttek immáron megkönnyebülve és nyári gondolatokkal tele.

A gimnazisták ünnepsége után, délelőtt 10 órakor kezdődött a fentebb felsorolt középiskolai osztályok tanévzárója, szintén a Tóth Árpád teremben. A turizmus és a közgazdaság szak, illetve a szakiskola kilencedik és tizedik évfolyama néhány héttel később fejezi be a szakmai gyakorlatot, így számukra a tanévzáró is később lesz. 

   Tovább…

Már vakációs hangulatban – Tanévzáró az V–VII. osztályokban

Evzaro_5-7_2015_sav

„Láttam a napot, súgta a szélnek: / Várnak a tavak, csónakok, stégek. / És tényleg a táblán virul egy szó, / Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!” Andók Veronika Vakáció című versének első strófájával köszöntötte műsorvezetőként Naschauer Kinga hetedik osztályos tanuló június 18-án, csütörtökön az V–VII. osztályosok tanévzárójára összegyűlt diákokat, tanárokat és szülőket. 

   Tovább…

Rövid monológ egy szomorú hír kapcsán…

Vakacio_2015_sav

Hát, igen… Eljött ez a szomorú nap is… Amikor vége… Igaz, még nem mindenkinek, de már sokaknak… És ezért, látjátok, fejlécet is kellett váltanunk… Hogy a fájdalmas valóságra irányítsuk a figyelem fénysugárkévéit… Mert akárhogy is próbálnánk elhallgatni, nem lehet, sajnos, nem lehet… Kénytelenek vagyunk hát kimondani, bár ne kellene, ó, ugye, bár ne kellene… Mert ez így van, s így is marad majdnem három hónapig… Három borzasztóan nehéz, három rettenetesen megterhelő hónapig… Vajh eltelne minél hamarabb, de nem, hát nem úgy néz ki… Vegyünk hát mély lélegzetet, s egy kontinenseket megmozgató sóhajjal mondjuk, mondjuk el a világnak a rettenetes valóságot: vakáció…

Vakáció…

V A K Á C I Ó ! ! ! ! ! ! !