Kolozsvári kiruccanás

kolozsvarIdén október 11–13. között rendezték meg a Középiskolások hosszú hétvégéjét a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen Kolozsváron, és ezen a rendezvényen öt tizenkettedikes diáktársunk is részt vehetett: Higyed Arnold Attila, Kirch Roland Norbert, Molnár Melinda (XII. A), Simon Tímea (XII. C), illetve Tar János Adolf (XII. B). Kísérő tanárunk Sipos Gabriella volt.

Első nap megismerhettük az egyetemet kívülről-belülről, és kaphattunk egy kis ízelítőt egyes szakokról és karokról, mint például a környezettudományi, az antropológia, a szociológia, a közgazdaság, a pedagógia, s a biológia, ami segített mindenkinek eldönteni, hogy másnap milyen tanulmányi csomagot választ, miről szeretne hallani. A nap végén pedig egy finom vacsora mellett meghallgathattuk az egyik egyetemi diákot zongorakíséret mellett énekelni. Nekem személy szerint ez nagyon tetszett, és a többiektől is pozitív visszajelzést hallottam.

Másnap mindenki a kiválasztott órák helyszínére ment, és egy teljes napig egyetemistáknak érezhettük magunkat, hiszen az egyetemi tanár leadott egy kurzust a tantárgyából, amit mi végighallgattunk, és kérdéseket tehettünk fel a témával kapcsolatosan. Volt, hogy feladatot is kaptunk, amit csoportosan meg kellett oldanunk. Én úgy éreztem magam, mintha már egyetemista volnék, és ez igazán jó érzés volt. Sok mindenbe betekintést nyertem, ami a jövőben sokat fog majd segíteni! Este pedig megtekintettünk egy színdarabot, ami egyszerűen fantasztikus volt: a színészek kis jelenetekben mutatták be nekünk az egyetemista élet veszélyeit, illetve szépségeit. Társaimnak és nekem is nagyon tetszett ez.

Utolsó nap meghallgattunk még egy előadást, ki-ki az általa választott területről, majd megismerhettük az egyetem diákszövetségét, a KMDSZ-t, és láthattuk, mennyi mindent szerveztek a diákoknak, diákokért. Mindezek után könnyes búcsút kellett vennünk az egyetemtől (remélhetőleg van, aki csak egy kis időre) és a rendezvényen újonnan megismert barátainktól, majd indultunk haza.