Dobműhely az ötödik osztályosokkal

Vidám dobosok az Acacia Mkl által vezetett dobműhelyen [Fotó: Rudolf Anna]

Izgalmas és a legtöbb diák számára új foglalkozáson vehettek részt iskolánk ötödik osztályosai szombaton, május 15-én a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásában. Az Acacia Mkl által vezetett dobműhelyen a zene, a ritmus, a mozgás, a közös éneklés segítettek újból egymásra hangolódni. A diákok arcáról sugárzó öröm azt mutatta, hogy nagyon jól érezték magukat és szükség volt erre az élményre a hétfői visszatérés előtt.

   Tovább…

A Magyar Állami Operaház előadása a Csiky udvarán

operaturne_csiky_sav

Ahogy az korábban a helyi sajtóban is megjelent, a Magyar Állami Operaház a Gördülő Kárpát-Haza Opera Túra keretében Aradra is ellátogat. A társulat augusztus 30-án, pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán felállított szabadtéri színpadon mutatja be Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját. 

   Tovább…

Kálmándy Mihály, a Kossuth-díjas volt csikys diák

kalmandi_mihaly_sav

Soha nem tudhatjuk előre, mit hoz a sors, hova vezetnek az élet útjai. De tudjuk, hogy honnan indultunk, milyen tarisznyával láttak el induláskor. Ha valaki híres emberré válik, utánanézünk, hogy honnan indult. A Csiky Gergely Főgimnáziumban büszkék vagyunk arra, ha egy-egy diákunk kiemelkedő eredményt mutat fel. Büszkék vagyunk a mostani és büszkék az egykori sikeres diákjainkra. 

   Tovább…

Garabonciások – Aradon is

garabonciasok_konyvbemutato_sav

2018-ban jelent meg Sarány István Garabonciások című könyve, amely a romániai magyar könnyűzene történetéről, s konkrétan a Garabonciások nevű együttes létrejöttéről és hosszú pihenő utáni újjászületéséről szól. A kötet aradi bemutatójára április 4-én, csütörtök délután került sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. 

   Tovább…

„Tízéves korom óta azt terveztem, hogy színpadon fogok állni” – beszélgetés Mező Misivel iskolánk dísztermében

mezo_misi_sav

Bátkai Sándornak, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet tagjának ötleteként, az Alma Mater Alapítvány szervezésében Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes frontembere vett részt egy közönségtalálkozón a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében, március 2-án, szombaton. 

   Tovább…

Bérletes színházi előadás – Tied a világ! az Aradi Kamaraszínházban

Zenés társasjáték Illés-slágerekkel, meglepetés vendég: Bródy János

tied_a_vilag_kicsiSzeptember 6-án egy olyan előadással folytatódik az Aradi Kamaraszínház 2018-as évada, amely a magyar könnyűzenei élet egyik kitörölhetetlen és azóta is meghatározó zenei formációjának dalait éleszti újra: az Illés zenekar slágereit. A Tied a világ! című zenés társasjáték a Budapesti Játékszín előadásában kerül bemutatásra. 

   Tovább…

Angyalének (s diákének) zeng… Karácsonyi flashmob, idén is

karacsonyi_flashmob_sav

Szép hagyománnyá kezd válni iskolánkban a zenés, énekes flashmobok szervezése. Az idei karácsonyi flashmobot december 19-én, kedden szervezte Vékony Zsolt József, református lelkész, protestáns hitoktató. 

   Tovább…