Garabonciások – Aradon is

garabonciasok_konyvbemutato_sav

2018-ban jelent meg Sarány István Garabonciások című könyve, amely a romániai magyar könnyűzene történetéről, s konkrétan a Garabonciások nevű együttes létrejöttéről és hosszú pihenő utáni újjászületéséről szól. A kötet aradi bemutatójára április 4-én, csütörtök délután került sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. 

garabonciasok_kisebbBognár Levente alpolgármester házigazdaként üdvözölte H. Szabó Gyulát, a könyv szerkesztését és megjelentetését felvállaló Kriterion kiadó igazgatóját, akivel a bemutató első felében közösen vázolták a Garabonciások együttes létrejöttének történeti-társadalmi hátterét, az 1970-es, 80-as évek erdélyi magyar kulturális törekvéseit, s kiemelten Temesvár toleráns légkörét, az ott tanuló magyar egyetemisták újító kísérleteit, köztük zenei törekvéseit is. A szép számmal jelenlévő közönség tagjai, idősebbek és fiatalabbak, egykori és jelenlegi diákok a könyvhöz csatolt CD, a mai Garabonciások (– Wandering Magicians) 13 zeneszámot tartalmazó, Biztató című lemezének néhány számát is meghallgatták.

Időközben megérkezett a könyv szerzője, Sarány István és annak főhőse, Csutak István, a Garabonciások frontembere is, aki egyből felizzította a bemutató hangulatát. Saját gitárkíséretével előadott Garabonciás-dalokkal, humoros beszólásokkal, érdekes és elgondolkodtató emléktöredékekkel idézte fel az együttes megalakulásához, névválasztásához, fellépéseihez kapcsolódó élményeit.

Az érdeklődők a könyvvel foglalkozó újságcikkek, recenziók, rádióriportok szöveges anyagát is magukhoz vehették, a megvásárolt köteteket pedig a bemutató végén Sarány István és Csutak István is dedikálta.

« A 2 »

Egy hozzászólás a(z) “Garabonciások – Aradon is” bejegyzéshez

  1. Ezúton is köszönjük a vendéglátást, Bognár Levente alpolgármester úrnak azt, hogy házigazdánk volt.

    És elnézést kérek a késésért, melyet én okoztam.

    Csutak István

Hozzászólások lezárva.