Feladatkörök egy Sigur.Info-órán

 

Toth Evelyn

Az én feladatom a Sigur.Info-órákon az internet hasznos szolgáltatásainak, illetve veszélyeinek általános bemutatása.
Ezeken az órákon számtalan pozitív tapasztalatot szerzek, hiszen amellett, hogy felhívom a diákok figyelmét a különböző veszélyekre, megmutatom nekik azt, hogy minden veszélyt el is lehet kerülni.
Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy akárcsak a valóságban, úgy a virtuális világban is minden cselekedetünket alaposan átgondoljuk.

 

Nagy Attila-Sándor

Én a jelszavak témáját ismertetem és vitatom meg a diákokkal. A jelszavak használata az adatvédelem és a biztonságos internetezés egyik fontos láncszeme.
Személyes tapasztalatom alapján a diákságban még nem tudatosult a biztonságos internetezés fogalma. Ennek egyik oka, hogy nem tájékozódnak erről megfelelőképpen, illetve nem veszik komolyan a látott, hallott, tanult információkat. Fontos, hogy a fiatalok rájöjjenek arra, hogy az internet (is) egy olyan eszköz, amelyet lehet jó vagy rossz célokra használni.
Érdekes tapasztalat, hogy az általános iskolás diákok közül inkább az V–VI. osztályosok mutatnak nagyobb érdeklődést a téma iránt, ők az aktívabbak, őszintébbek a Sigur.Info órákon.
––––––––––
A beszámoló teljes szövege itt érhető el.

 

Moroz Annamária

A közösségi oldalak veszélyeire hívom fel mindazok figyelmét, akik aktívan használják ezeket, megfeledkezve a személyes adataik biztonságáról.
Az eddigi órákon azt tapasztaltam, hogy a diákok többsége már aktív felhasználó valamilyen közösségi oldalon, még azok is, akik nem töltötték be a regisztráláshoz szükséges hivatalos korhatárt, vagyis a 13. életévüket.
A diákok többségénél látni az érdeklődést, felcsillan a szemük, viszont vannak olyanok is, akik inkább meghúzzák magukat, talán éppen azért, mert nagyon is érintettek a témában.
Ami engem és a csapatot illeti, az elmúlt iskolaévben teljesen egymásra hangolódtunk. Szinte már egymás gondolatait is tudjuk, ezért hajlamosak vagyunk egymás szavába vágni, helyesbíteni, kiegészíteni. A csapattársaimmal egyetértünk abban, hogy amióta bekapcsolódtunk a Sigur.Info programba, megnőtt az önbizalmunk, könnyebben küzdjük le a lámpalázt és sokat fejlődött a beszédkészségünk is. Mindez számunkra egy sikerélmény s egy élettapasztalat.
––––––––––
A beszámoló teljes szövege itt érhető el.

 

Mester Roland

Én a közösségi oldalak (szebbik) arcát mutatom be. A diákokat nagyon érdekli ez a téma, mivel rengetegen használják ezeket az oldalakat. Az iskolánkban a legtöbben a Facebook-ra és/vagy a Hi5-ra regisztráltak.
A második téma, amivel az órákon foglalkozom, az a játékfüggőség, ami, sajnos, komoly gondot okoz a mai fiatalság körében.
Számomra hatalmas élmény ez a program, mert itt létrejön a diák-diák párbeszéd, és nem (csak) a tanár mondja el a dolgokat, hanem mi, sigur.infós diákok is egy kicsit tanárnak érezhetjük magunkat. Hatalmas érzés az, amikor egyszerre 20-30 diák odafigyel rád, meghallgat, kérdez, és te válaszolsz nekik, jótanácsot próbálsz adni.
Saját magamon is észrevettem, hogy változtak az internetes szokásaim, amióta a programban részt veszek. Jobban odafigyelek a biztonsági kérdésekre és kevésbé ragad magával az internet (gondolok itt az on-line játékokra is).

 

Ilona János

Feladatom a Sigur.Info program rövid ismertetése, illetve, a vidéki kiszállások alkalmával az iskola és a kollégium képes bemutatása, rövid „reklámozása”.
Hasznosnak ítélem meg az eddigi tevékenységeket. A csapattagokkal együtt folyamatosan alakítjuk, csiszoljuk a Sigur.Info-órák szerkezetét, nagy hangsúlyt fektetünk a diákokkal való hatékony kommunikációra, a párbeszédre, s együtt összegezzük, értékeljük a tapasztalatokat. Az új iskolaévben már a korábbi tapasztalatok birtokában fogunk változtatni a foglalkozások menetén.
Pozitív visszajelzéseket kapunk mind a diákoktól, mind a tanároktól, osztályfőnököktől. A szülőkkel való kapcsolatteremtés érdekében a szülői értekezletekre is el szeretnénk jutni.
Számomra is hatalmas élmény a kis csapattal való közös munka. Együtt örülünk, ha érdeklődést, s együtt bosszankodunk, ha közönyt tapasztalunk. Egyvalamiben versengünk csak: a fiatalos lendületben! 😀

Internetezz biztonságban! Miről szól ez?

Előhang
Számítógépezünk, internetezünk. Elég sokszor, elég sokat.
Weblapról weblapra ugrálunk, sokféle helyre bekukkantunk, regisztrálunk, letöltünk, feltöltünk, csettelünk, fórumozunk, zenét hallgatunk, filmet nézünk, játszunk. Játszunk. Játszunk.
A közösségi oldalakat is buzgón látogatjuk, még akkor is, ha életkorunk alapján (13 év alatt) ez tilos volna. Fészbúkolunk, hájfájvozunk, netlogolunk, iwivezünk, és közben néha még az adataink biztonságára is ügyelünk. Néha. De ha csak néha, az nem elég. Mert akkor sűrűn lesz gondunk. Márpedig a tapasztalatok és felmérések szerint a gondok száma és súlyossági foka is növekedőben van. Ezért foglalkoznunk kell velük, az iskolán belül is. Főleg ott!

A program bemutatása
Az Európai Bizottság által 2004-ben elindított Safer Internet Plus program elsődleges célja az internet használatának – különösen a gyermekek számára való – biztonságosabbá tétele.
További fontos cél a jogellenes tartalmak, valamint az olyan káros viselkedésformák elleni hatékony küzdelem, mint a zaklatás vagy a bizalmaskodás. A program lebonyolításában kormányhivatalok, minisztériumok, a rendőrség illetékes szervei, jelentősebb szolgáltatók, szoftvercégek és számos érintett vállalat is közreműködnek.
Az európai projekt részeként 2007-ben Romániában is elindították a Sigur.Info programot. Ennek országos irányító szervezetei: Organizaţia Salvaţi Copiii, Positive Media, Focus – Centrul Român pentru Copii Dispăruţi şi Exploataţi Sexual.

   Tovább…