Elmarad a Mai rege

Rövid közlemény, amely nemrég jelent meg a Zakuszka színjátszó csapat Facebook-oldalán:

Breaking news

A Zakuszka színjátszó csapat nagyiratosi, zimándújfalui, pécskai és aradi előadása, előre nem látott okok miatt sajnálatos módon elmarad. Aki mégis szeretné megtekinteni előadásunkat, az ma este 20 órától megteheti Kisperegen, a szabadtéri színpadnál. Megértésüket köszönjük!”

Mai rege a Zakuszkától

Zakuszka_cover_sav

Újra Aradon vendégszerepel a Zakuszka diákszínjátszó tábor csapata, amelynek tagjai azt tűzték ki célul, hogy az aktuális problémák keretén belül megszólítsák saját korosztályukat. Ezúttal a fiatalok a Mai rege című előadást mutatják be augusztus 20-án 20 órától a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

   Tovább…

Színpadon a Szépek és szörnyek

KAMASZK_U17_sav

Február derekán új lehetőség nyílt a IX–XII. osztályosok számára, hiszen megalakult a KAMASZK U17 diákszínjátszó csoport. Kezdetben 45 diák érdeklődött, de a fellépésig 19-re csökkent a létszám. Balog József, a Magyarországi Alternatív Színházi Központ (MASZK) elnöke készített fel minket. Tőle sokat tanultunk a színészetről, de a jókedv sem maradt el a próbákról, melyeket kéthetente szerdán és csütörtökön tartottunk. Június 22-én a csikys diákok, másnap, 23-án pedig az érdeklődő felnőttek előtt léptünk fel a Szépek és szörnyek című előadással. 

   Tovább…

Szépek és szörnyek – KAMASZK-előadások a Bábszínházban

KAMASZK_kisebbJúnius 22-én, szerdán 13 órakor a diákok, június 23-án, csütörtökön 19 órakor pedig a felnőtt nézők előtt mutatkozik be az idén februárban alakult KAMASZK U17 színtársulat.

Az Aradi Kamaraszínház, a szegedi Maszk Egyesület és a Csiky Gergely Főgimnázium együttműködésében, Arad város támogatásával megvalósult előadások helyszíne a Bábszínház épülete lesz. A Szépek és szörnyek című darabot Balog József, a szegedi Maszk Egyesület elnöke vitte színre, a szereplők pedig iskolánk IX–XII. osztályos diákjai.

Részlet a plakát szövegéből: „Az előadást eső és hó esetén is megtartjuk, színházi viharral sem számolunk, ugyanakkor értesítjük a tisztelt nagyérdeműt, az ezerfejű cézárt, a kedves nézőt, illetve esedezve kérjük, hogy empátiáját, fantáziáját, érdeklődését és ifjúi szívét mindenképpen magával hozni szíveskedjék!”

„Adjon az Isten szerencsét!…” – Tanévzáró néptáncgála a nagyszínházban

Neptancgala_2016_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium néptáncosainak idei tanévzáró előadásában gyönyörködhettek az érdeklődők 2016. június 2-án, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. Sokan voltak, sokkal többen, semhogy mindenkinek ülőhely jutott volna. Hagyományos népi játékokkal, néptáncokkal és kórusművekkel léptek fel a kisebb és nagyobb csikys hagyományőrzők. 

   Tovább…

Csütörtök délután: tanév végi néptáncelőadás!

Neptanc_meghivo_2016_sav

Június 2-án, csütörtökön délután 17 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium néptáncos diákjainak tanévzáró előadása. 

A helyszín, a korábbi évekhez hasonlóan, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. Az Adjon az Isten szerencsét!… című előadáson fellép iskolánk valamennyi néptánccsoportja (az előkészítő osztályosoktól a középiskolásokig), illetve iskolánk kórusa. A néptáncok koreográfiáját Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus állította össze, a kórust Szabó Csilla zenetanár irányítja.

Szeretettel várunk minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, és a néptáncok, népdalok iránt érdeklődőt!

A szervezők