Életvezetési tréning végzősöknek

rose_csapatepito_vegzosoknek_sav

December 6-án, csütörtökön délelőtt egy körülbelül öt órás csapatépítő tréningen vettünk részt, mi, a XII. A, B és C osztályos diákok. Előzetesen azon morfondíroztam, hogy mivel is fogjuk ezt a hosszú időt eltölteni… Arra számítottam, hogy különböző kérdőíveket töltünk majd ki, és azok alapján fogjuk megállapítani,hogy mivel is szeretnénk foglalkozni, illetve egyfajta útmutatással segítenek majd. Talán beszédek is lesznek, különböző egyetemeket és munkalehetőségeket mutatnak be, mi pedig esetleg véleményt mondunk vagy kérdezünk, ha valamit nem értünk. Nos, szerencsére, egészen máshogy alakult az egész! 

   Tovább…

Határtalanul a turizmus szakon

arad_bekes_hatartalanul_sav

November első hete a „határtalan” barátságok felelevenítéséről szólt, elsősorban a X. és XI. turizmus szakos osztály diákjai számára. Iskolánk a Határtalanul! program keretében négy napon át vendégül látta a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium csapatát, amelynek tagjaival csodás pillanatokat, gazdag élményeket éltünk meg. 

   Tovább…

Csikys kilencedikesek összerázó hétvégéje, avagy élmények a köbön

kilencedikesek_csapatosszerazasa_sav

2018. október 19-én, pénteken délután nemhogy kiürült, de nagyon is élettel telt meg iskolánk bentlakása. A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél elnyert pályázat keretében 51 kilencedikes diák költözött be egy összerázó, csapatépítő hétvégére. Velük tartottak az osztályfőnökeik és 11 tréner, akik mindent megtettek, hogy ez a hétvége emlékezetes legyen a fiatalok számára. Játékok és játékos feladatok, meghitt beszélgetések, hangos nevetések jellemezték az együtt töltött két napot. 

   Tovább…

Ady Endre pályázati felhívás a 2018–2019-es tanévre

ady-endre-palyazati-logo-2018-2019Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja keretében) az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, VI–XII. osztályos, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására a 2018–2019-es tanévben. 

   Tovább…