„Egyik vasárnap felhívtak telefonon…” – interjú Rostás Szandrával, az AMISZ újdonsült alelnökével

Rostas_SzandraIskolánk egyik diákja immár két, különösen fontos feladatra is koncentrál egyszerre. Rostás Szandra, a XII. A osztály tanulója nem csak az érettségi vizsgára készül, hanem az AMISZ által szervezett programokra és rendezvényekre is összpontosít. Szandrát nemrégiben az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet alelnökévé választották. Lássuk, hogyan vélekedik ő mindezekről.

– Hogyan és mikor kerültél az AMISZ-ba? Mi volt ott az eddigi feladatköröd?
– Egy ismerősöm által kerültem be, ő mesélte el, hogy milyen jó és érdekes. Hivatalos AMISZ-tag csak ez év januárjában lettem, de előtte is segédkeztem a többieknek különböző rendezvények megszervezésében. 

   Tovább…

Nyílt nap a Csikyben

Nyilt_nap_2015_sav

Az Iskola másként hét keretén belül, április 9-én, csütörtökön szervezték meg a Csikyben az immár hagyományos nyílt napot az Arad megyében magyarul tanuló nyolcadikosok számára. Kisiratosról, Nagyiratosról, Zimándújfaluról, Simonyifalváról, Pécskáról, Erdőhegyről és Kisperegről érkeztek vendégeink, akiket a Csiky Gergely Főgimnázium 8. osztályos tanulói fogadtak. 

   Tovább…

Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye Kolozsvárott

Uzleti_verseny_Kolozsvaron_sav

Míg a XI. A osztályos fiúk Marosvásárhelyen mérettették meg történelemtudásukat, addig Tóthpál Renáta tanárnő kíséretében a XI. C osztályból Dohor Tamás, Sandu Roland és Sipos Szilárd a VII. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyén vett részt, melyet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete szervezett március 6–8. között. 

   Tovább…

Változtatni nem lehet, változni lehetséges! – Pszicho-interjú

pszicho_interju_sav

Hasas Katalin 2006, Rudolf Anna pedig 2011 óta dolgozik iskolánkban. Kati gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus, Anna pedig iskolapszichológus, nevelési tanácsadó. Sokan ismerik őket, hiszen ők is sokakkal foglalkoztak már az elmúlt évek során, de munkájuk részleteiről, szépségéről és nehézségéről most faggatjuk őket először. Helyszín a Csiky új épületszárnyának egyik manzárdterme, hivatalos nevén a pszichológiai és gyógypedagógiai kabinet.

   Tovább…

Standok, cégek, tranzakciók

Gyakorlocegek_2015_sav

Harmadik alkalommal rendezték meg a Megyei Gyakorlócégek Vásárát, melynek idén a Vasile Goldiş Főgimnázium volt a házigazdája. Arad megye 14 iskolájából 25 gyakorlócég képviseltette magát az eseményen, köztük a Csiky Gergely Főgimnázium részéről a Magic House (XI. C) és a Jump in Sport (XII. C) vállalatok oszlopos tagjai. 

   Tovább…

Beiratkozás az elemi iskolai osztályokba – 2015

primar_2015

invatamant_primar_magyarul2015Iskolánk adatai

Iskolánk neve: Csiky Gergely Főgimnázium.
Cím: Arad, Str. Ioan Calvin (Vârful cu Dor) nr. 22.
Telefonszám: 0257-210002
Email: csikyg@yahoo.com
Az iskola weboldalának címe: https://www.csikygergelyarad.ro

———————————————————-

Beiratkozási körzet

A Csiky Gergely Főgimnáziumba az első szakaszban a következő városnegyedekből iratkozhatnak be diákok: Kisszentmiklós (Sânicolau Mic), Újarad (Aradul Nou), Zsigmondháza (Mureșel), Váralja (Subcetate), Rácfertály (Drăgășani), Alfa-negyed (Faleza Sud), Pernyáva (Pârneava), Központ (Centru), Mikelaka (Micălaca). 

   Tovább…

Farsangi időutazás a Csikyben

maszk2Ugorjunk át az időkapun, és utazzunk a múltba, vagy a jövőbe! Merthogy az idei farsang témája: az IDŐUTAZÁS!

Öltözzetek be történelmi személyiségeknek vagy még nem létező, elképzelt jövőbeli lényeknek! Előtte viszont ne feledjetek jegyet vásárolni a X. B vagy a X. C osztály egy nem elképzelt, hanem valóságos, létező tagjánál, 5 lejes egységáron.

Most is, mint minden évben, tombolatárgyakat fognak kisorsolni. De csak azok között, akik tombolajegyet vásárolnak Sáfár Kingánál (X. C), 3 lejes egységáron.

A csikys farsangi bál február 17-én, 18 órakor kezdődik a tornateremben. Legyünk pontosak és viseljünk jelmezt, vagy legalábbis maszkot. Maszk nélkül szigorúan tilos a belépés!!!

Netkurkász-váltás

stafetaÖrökös kell, haj… Hát, srácok kiöregedtem ebből is. Tizenkettedikes létemre kénytelen vagyok felhagyni a weblap szerkesztésével. Tudjátok, dolgozatok tömkelege, érettségi, bukás (na jó, az talán nem 🙂 ). A lényeg, hogy már nem jut annyi időm a szeretett időtöltéseimre, mint amennyit megérdemelnének, és ez alól, sajnos, a weblap sem kivétel. 🙁 Éppen ezért új Netkurkászt keresünk!”

Bognár Tünde, leköszönő Netkurkász fogalmazott így, már hetekkel ezelőtt, azzal a céllal, hogy felhívását a weblapon tegyük közzé, így keresve utódot. De mégsem tettük közzé, mert időközben már akadt is önkéntes jelentkező a megüresedett posztra. Íme, az ő rövid bemutatkozása:

„Tarkó Tina vagyok, a XI. A természettudományok szakos tanulója. Mindent imádok, ami nem hétköznapi vagy kis mértékben is elüt a hétköznapok egyhangúságától, ezért is figyelek fel minden érdekes dologra, ami az interneten felbukkan. Szeretek fantasy könyveket olvasni, filmeket nézni és rajzolni. Örülök, hogy megkaptam a Netkurkász szerepet, remélem, nem fogok senkit sem untatni, sőt…”

Megtörtént tehát az újabb stafétaváltás a szerkesztőségünkben. (Merthogy a tavalyi munkatársak közül a végzős Bakai Kitti, illetve Pop Reghina már ősszel visszalépett.) Tündének köszönjük az eddigi lelkes munkáját (nézzetek csak utána, hány és hányféle Netkurkász-cikk jelent meg 2013 októbere óta!), Tinának pedig sok sikert és eredményes netkurkászást a továbbiakban! Az első érdekes cikkét alább már olvashatjuk is a weblapon.