Segítőkészség, támogatás hétköznapi módon is

zoldseg_gyumolcs_sav

Idén is megrendezésre került országos szinten a zöldség- és gyümölcsgyűjtési és adományozási akció. A Nemzeti Támogatási Stratégia (SNAC) programjához iskolánk is csatlakozott, és a jószívű, gondos gyermekek és szülők jóvoltából több mint 800 kg élelmiszert sikerült összegyűjtenünk és eljuttatnunk a a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson fenntartott Pio Atya Gyermekotthonba, illetve a Máltai Ház idős lakóinak. 

   Tovább…

A 2017-es Csiky-nap programja

csiky-nap_20172017. december 8-án, pénteken kerül sor az idei Csiky-napi rendezvénysorozatra az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ, az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatásával.

A testvériskoláinkból és Arad megyéből érkező vendégeket reggel 8 órakor fogadjuk az iskolában. A rendezvénysorozat első mozzanataként kerül sor reggel 8 órakor az Örökségünk fotópályázat kiértékelésére és díjkiosztó ünnepségére a Tóth Árpád teremben. 9 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó Csiky Gergely mellszobránál, az első emeleten. Ennek keretében fogjuk átadni a Csiky-díjat az arra érdemes diáknak vagy diákoknak, megkoszorúzzuk iskolánk névadójának a mellszobrát, illetve felavatjuk a hírneves egykori pedagógus, dr. Berthe Nándor emléktábláját.

10 órától A középkori Arad címmel játékos csapatversenyt szervezünk a VI–VII. osztályosok számára az iskola Tóth Árpád termében. A középiskolások ugyanakkor A vígjáték az európai drámairodalomban címmel színházi fesztiválon vehetnek részt a Jelen ház nagytermében.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Határtalanul a turizmus szakon

hatartalanul_turizmus_sav

Október elején (6–9. között) a Határtalanul program keretén belül iskolánk vendége volt a Békési Szakképző Iskola Gimnáziuma és Kollégiumának 19 diákja, két pedagógus kíséretében. A pályázat csikys résztvevői a X. és a XI. turizmus szakos osztály diákjai voltak. 

   Tovább…

„Élni kell! Az életet soha ne spóroljátok meg!” – Író-olvasó találkozó kortárs szerzőkkel

karacsonyi_papp_sandor_sav

A Pro Move Arad Egyesület egy különleges eseménnyel készült a magyar nyelv napja alkalmából. 2017. november 16-án két ismert és elismert kortárs szerző látogatott el iskolánkba egy író-olvasó találkozóra, mégpedig Karácsonyi Zsolt aradi születésű költő, műfordító és Papp Sándor Zsigmond szatmári születésű író, újságíró. 

   Tovább…

Játsszunk együtt! – Családi játszóház a Csikyben

jatszohazplakatCsaládi játszóházra hívogatjuk az óvodás, előkészítős és elemi osztályos gyermekeket és szüleiket 2017. november 25-én, szombaton, 10 és 13 óra között. 

A díszteremben kézműves foglalkozásokra, a tornateremben pedig játékos és sporttevékenységekre kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium és a Kincskereső Óvoda pedagógusai szervezésében. A rendezvényt a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatja.

Ismerkedjünk, játsszunk, töltsünk együtt három tartalmas órát! Szeretettel várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket!

Több mint fél tonna élelmiszer gyűlt már össze

zoldseggyujtes_2017_sav

Amint azt hétfői bejegyzésünkben olvashatták, idén ezekben a napokban zajlik iskolánkban a zöldség- és gyümölcsgyűjtő akció a rászoruló gyermekek számára. Rogoz Marianna szervező tájékoztatása szerint három nap alatt 527 kg élelmiszer gyűlt össze a lelkes adományozóktól. A gyűjtés hétfőig folytatódik! 

   Tovább…

„Jó volt csikys diáknak lenni. Itt szabadnak éreztem magam” – Találkozó Kézdi Imolával

kezdi_imola_csiky_2017_11_16_sav

Alig 22 évet vártunk rá, de megérte: aradi fellépésének másnapján, ha rövid időre is, de vendégül láthattuk iskolánk 1995-ös végzősét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház s az egész erdélyi és romániai színjátszás egyik legismertebb és legelismertebb színművészét, Kézdi Imolát. 

   Tovább…

Tégy jót, hozz zöldséget!

zoldseg_gyumolcsMár hagyománya van iskolánkban a sanyarúbb körülmények között élő gyermekek támogatásának. Mivel hosszú volt az ősz és még számos zöldségféléhez (esetleg gyümölcshöz is) könnyen hozzá lehet jutni, ezért ezen a héten új adakozási akcióra kerül sor.

Kedves diákok! Gondoljatok a gyermekotthonokban, nem családban felnövő társaitokra és hozzatok hétfőn, kedden, szerdán vagy csütörtökön minél több olyan élelmiszert, amit eljuttathatunk nekik. 

   Tovább…