Történelem és legenda

tortenelem_es_legenda_kisebbHétfőn, május 15-én, 18 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében kerül sor Olasz Angéla történelemtanár Történelem és legenda című könyvének bemutatására.

Az aradi Kölcsey Egyesület Fecskés-könyvek sorozatának 37. kötetében a szerző történelmünk 13 jeles személyiségéről szóló tanulmányait nyújtja át az olvasónak.

A Gutenberg Nyomda gondozásában megjelent könyvet dr. Muntean Tibor történelemtanár, iskolánk igazgatója fogja bemutatni. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

,,Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14)

vallas_olimpia_sav

A fenti bibliai idézet volt a mottója a római katolikus vallás olimpia országos szakaszának, amelyet Kolozsváron rendeztek meg április 26–28. között. Bár a márciusi megyei szakaszon első helyezést elért diákok közül Arad megye számára eredetileg csak három helyet hagyott jóvá a minisztérium, végül még két tanuló kapott lehetőséget a versenyzésre. Így Fákó Róbert, az Aurel Vlaicu Általános Iskola VII. osztályos tanulója, illetve iskolánk részéről Kása Katalin Fruzsina (IX. A), Horváth Yvette (X. C), Back Annamária (XI. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) utazott Kolozsvárra Back Mária vallástanár kíséretében. 

   Tovább…

Színházbérletesek figyelmébe! Hernádi Judit önálló estje a Kamaraszínház műsorán

plakat_hernadi_juditDíva, bohóc, ember és színésznő. Ez mind Hernádi Judit. Azt gondolja, illik számot adnia, mi volt és mi lesz ez után.

2017. május 2-án 17.00 órakor lép fel Hernádi Judit legújabb önálló estjével az Aradi Kamaraszínház bérletében az aradi nagyszínházban.

A HERNÁDI PONT című előadásban a művész összegyűjtötte azokat a mondatokat, amiket már elmondott, amiket neki szántak vagy szánhattak volna. Dalokat, amiket neki írtak vagy írhattak volna a szerzők. Az estet Pelsőczy Réka rendezi, a zenét pedig Heilig Gábor és zenekara szolgáltatják. 

   Tovább…

Vallásos örökségünk felfedezése

egyhazi_kiallitas_sav

A mai rohanó és fokozatosan elszemélytelenedő társadalmunkban hitünk és vallásos életünk gyakorlása egyre inkább háttérbe szorul a családi és egyéni életünk terén. Ebből a mindennapos tapasztalatból kiindulva, az Iskola másként hét szerdai napján, március 22-én, 8–14 óra között egy kiállítást szerveztünk annak érdekében, hogy kereszténységünk értékeit és hatalmas lelki örökségét bemutassuk a kisiskolások számára. Azért csak nekik (legalábbis egyelőre), mivel fejlődéslélektani szempontból ők sokkal nyitottabbak Isten és a vallásos témák iránt. 

   Tovább…