Apróval az apróságokért…

apropenzKedves diákok!

A XI. A osztály önkéntesei november 23-án, hétfőn aprópénz-gyűjtést szerveznek. Kérünk titeket, adakozzatok! A befolyt összegből az aradi szülészeten hagyott gyermekek sorsán igyekezünk könnyíteni.

Az aprópénz-gyűjtés a nagyszünetben, a „hídon” zajlik majd, ott találhatjátok a XI. A tagjait.

Segítségeteket előre is köszönjük!

A szervezők

Középiskolások hosszú hétvégeje a BBTE-n

BBTE_hosszu_hetvege

2015. november 20–22. között rendezik meg a középiskolások idei hosszú hétvégéjét a BBTE-n, azaz a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 

A rendezvény célja, amint az a BBTE honlapján szerepel, hogy az erdélyi magyar középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében neves szakemberek ismeretterjesztő előadásain, gyakorlati foglalkozásokon, színházi előadáson, filmvetítéseken vehetnek részt, de kolozsvári sétára, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség képviselőivel való találkozásra is lehetőségük nyílik.

Tavaly és tavalyelőtt öt-öt végzős csikys utazott a kolozsvári hétvégére, idén viszont tizenegyedikesekkel is bővül a kör, akik így időben tudomást szerezhetnek a BBTE-n választható szakokról, s az ott oktatott tantárgyakról. A rendezvénysorozatról a jövő hét elején részletes beszámolót fogunk közölni. Addig a korábbi hosszú hétvégék hangulatába kóstolhattok bele a tavalyi és a tavalyelőtti beszámolók segítségével.

TÉRKÉPen az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium

Terkep_nyitokep

A közelmúltban két tévériport által sokan szerezhettek tudomást az aradi Alma Mater Alapítvány ösztöndíj-programjairól, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium ösztöndíjas bentlakóiról. Az M1 csatorna TÉRKÉP című közkedvelt műsora november 7-én, illetve november 15-én iskolánk kollégiumának életébe is betekintést nyújtott. (Ahogy azt a bentlakási gólyabálról szóló anyagunkban is jeleztük, a második riportot eredetileg november 14-én tervezték bemutatni, ám a párizsi terrormerényletek miatt végül némi csúszással, november 15-én, vasárnap került képernyőre.)

Pálfi Kinga televíziós szerkesztő jóvoltából most mindkét műsor linkjét megkaptuk, így azokat a Csiky weblapján keresztül is megtekinthetjük.

Térkép, 2015. november 7. (A ránk vonatkozó anyag 14:10-nél kezdődik.)

Térkép, 2015. november 15. (A ránk vonatkozó anyag 36:35-nél kezdődik.)

Projekttalálkozó az OTP Fáy András Alapítvánnyal

OTP_Fay_Andras_Arad_2015

Ahogy arról már tavasszal beszámoltunk, iskolánk 2014 szeptemberétől egy O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Október 12–13-án Aradon rendezték meg a második projekttalálkozót, amelyen az OTP Fáy András Alapítvány mint koordinátor szervezet és a romániai, illetve szlovákiai magyar tannyelvű iskolák mint partnerek munkatársai egyeztettek a projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről. Romániából iskolánkon kívül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Szlovákiából pedig az almágyi Alapiskola és Óvoda, illetve a buzitai Alapiskola vesznek részt a projektben. 

   Tovább…

Porondon a falusi leánkák és legények! [Frissítés a televíziós riporttal kapcsolatban]

Intri_golyabal_2015_sav

November 12., csütörtök: kollégiumi gólyabál! Valamennyi bentlakó izgatottan várta, főként az est fénypontjai, a kilencedikesek, vagyis a „gólyák”. Idén falusi témára került sor, így a kilencedikesek bemutathatták, mennyire jártasak az otthoni feladataikban. A rendezvényre szorgos kezek díszítették föl a bentlakást, csodás őszi színek áradatában úszott minden.

A közönséget Kócsó Alexandra (XII. B) köszöntötte, aki a gólyák próbatételeit is ismertette. A nagy bevonulás során megcsodálhattuk a háziasszonyok és gazdák kreatív ruházatát.

„Ki vagy te, no?” A gólyák bemutatkoztak, elmondták a nevüket (facebook-azonosítójukat, pin-kódjukat, illetve puk-kódjukat…), s azt, hogy honnan és miért érkeztek a Csiky Gergely Főgimnáziumba. Ezután „tehénfejés” következett kesztyűből. Hát igen, kiderült, hogy ehhez sok gyakorlás kell ám! Iudik Gergő (IX. C) szerencsés volt, mert „Faterék otthon megtanítottak!”, de Köteles Nikolett (IX. A) sem hagyta magát, jól megszorongatta azt a kesztyűt.

Népdalokat adtak elő a gólyák, majd a felsorolt hozzávalók alapján falusi ételeket kellett hogy kitaláljanak. Leheletnyi segítséggel, de hamar rájöttek, hogy lángosról és húsoskáposztáról van szó. Ezután két vállalkozó szellemű gólya egy-egy tál borotvahabbal és bekötött szemmel indult neki a nagyvilágnak, hogy valakinek az ölébe helyezze azt. Mármint a tál borothabot. Az ügyes gólyák ezt a próbát is jól teljesítették.

Később a gólyák ritmusérzékére volt szükség, ugyanis a tánctudásukat kellett hogy bemutassák, majd tudásfelmérés következett, aranyos feladatokkal. „Gondoltunk egy nótára! Bizonyos évszakban, a légtömegek mozgásának következtében, hatalmas víztömeg nem kívánt helyre ömlik”. Erre rögtön rávágták a választ: Tavaszi szél vizet áraszt. „Egy oldat nevére vagyunk kíváncsiak, amelyet úgy kapunk, hogy bort és szódavizet reagáltatunk…” Naná, hogy ezt is mindjárt tudták: fröccs!

Az utolsó előtti feladatra Spasnici Natalia (IX. C) és Vigh Zoltán (IX. SP) jelentkezett, akik (ingyen és bérmentve) kukoricacsőt morzsolhattak, természetesen időre. Végül a gólyaeskü is elhangzott, fél lábon és (kb.) tiszta szívből.

A tizenkettedikes szervezők meseszerűen ismertették a régi falusi szokásokat, néptáncoltak, majd Laci bácsi gitárkíséretével elénekelték a Bojtorján együttes Vigyázz magadra, fiam! című dalát. Végezetül Hadnagy Éva igazgató felsorolta azon bentlakó diákokat, akik a Bethlen Gábor Alap és a Balassi Intézet támogatása révén idén ösztöndíjban részesülnek.

S amikor már érzékelhető volt az izgalom, a tavalyi gólyakirály bejelentette a zsűri döntését, mely szerint a legnagyobb pontszámot elérő, legaktívabb, legtáncoslábúbb fiú és lány nem más, mint Iudik Gergő (IX. C) és Köteles Nikolett (IX. A).

A kollégiumi gólyabálon televíziós riporterek is jártak. Az általuk készített felvételt szombat reggel, romániai idő szerint 7 óra 39 perckor tekinthetjük meg az M1 csatornán!

Frissítés: Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, a bentlakási riport készítője jelezte, hogy a párizsi terrortámadások miatt az M1 hírcsatornán csúszik a gólyabáli felvétel bemutatása. Ez a televízióban és az interneten látottak alapján teljesen érthető. Ha nem is tudjuk majd időben jelezni a riport bemutatásának pontos időpontját, a televíziós archívumbeli linket mindenképpen feltesszük ide, a weblapra is.

[Fotó: Szilasi Róbert]

« A 2 »

Kolozsvári vendégek a Csikyben

Egyetemi_beszamolo_sav

Tavaly ilyentájt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem részéről érkeztek vendégek, hogy az egyetem kínálatáról tartsanak egy rövid előadást, népszerűsítsék a szakokat, és a diákok kérdéseire válaszoljanak. Idén ismét indult egy küldöttség Kolozsvárról, és a partiumi karaván egyik célpontja újra iskolánkra esett. November 10-én a Tóth Árpád teremben gyűltek össze a XI. A, XII. A, B és C osztály diákjai, hogy közelebbről is megismerhessék a világszinten is rangos egyetemet.

Makkai Júlia, az egyetem kommunikációs osztályán oktató hölgy három kollégájával együtt köszöntötte a jelenlévőket, majd rögtön egy rövid bemutató kisfilmet vetített le a nézőknek. A kisfilm után a magyar nyelvű karokat mutatta be röviden, majd megemlítette az egyetem által szervezett tantárgyversenyeket is, melyek a középiskolásokat célozzák meg. Azok, akik jó eredményeket érnek el ezeken a megmérettetéseken, a felvételinél nagy előnyhöz juthatnak. A cserediákprogramról is esett néhány szó, majd a vendégek a diákok kérdéseire válaszoltak.

A komolyabb érdeklődők a karokat bemutató szórólapokkal gazdagodtak, és 8 diák az egyetem középiskolásoknak szervezett hétvégéjén is részt vehet, melyet november 20–22. között rendeznek meg. Természetesen arról is hozunk beszámolót!

[Fotó: Csomós Roland]

Csütörtökön lesz a zöldség- és gyümölcsgyűjtés!

zoldseg_gyumolcsAhogy azt már korábban jeleztük, ezen a héten újra zöldség- és gyümölcsgyűjtési akció lesz a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Most már azt is tudni lehet, hogy erre csütörtök délelőtt fog sor kerülni.

A XI. B osztály tanulói 8 és 11 óra között járják majd körül az osztályokat, hogy átvegyék a felajánlott zöldség- és gyümölcscsomagokat. Amelyeket, kérünk, ne felejtsetek otthon!

Az összegyűjtött termékeket ezúttal is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson fenntartott Pio Atya Gyermekotthon árváinak juttatjuk el.