A 2017-es Csiky-nap programja

csiky-nap_20172017. december 8-án, pénteken kerül sor az idei Csiky-napi rendezvénysorozatra az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ, az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatásával.

A testvériskoláinkból és Arad megyéből érkező vendégeket reggel 8 órakor fogadjuk az iskolában. A rendezvénysorozat első mozzanataként kerül sor reggel 8 órakor az Örökségünk fotópályázat kiértékelésére és díjkiosztó ünnepségére a Tóth Árpád teremben. 9 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó Csiky Gergely mellszobránál, az első emeleten. Ennek keretében fogjuk átadni a Csiky-díjat az arra érdemes diáknak vagy diákoknak, megkoszorúzzuk iskolánk névadójának a mellszobrát, illetve felavatjuk a hírneves egykori pedagógus, dr. Berthe Nándor emléktábláját.

10 órától A középkori Arad címmel játékos csapatversenyt szervezünk a VI–VII. osztályosok számára az iskola Tóth Árpád termében. A középiskolások ugyanakkor A vígjáték az európai drámairodalomban címmel színházi fesztiválon vehetnek részt a Jelen ház nagytermében.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Örökségünk fotópályázat: közönségszavazás!

oroksegunk_plakat_sav

November 30-án éjfélkor lejárt az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium által meghirdetett Örökségünk fotópályázat beküldési határideje. A zsűri már szorgalmasan dolgozik, pénteken meglesz az eredményhirdetés, addig azonban itt, a weblapon közönségszavazásra bocsátjuk a beküldött fotókat. A legtöbb szavazatot kapott fotós különdíjban részesül. 

   Tovább…

Határtalanul a turizmus szakon

hatartalanul_turizmus_sav

Október elején (6–9. között) a Határtalanul program keretén belül iskolánk vendége volt a Békési Szakképző Iskola Gimnáziuma és Kollégiumának 19 diákja, két pedagógus kíséretében. A pályázat csikys résztvevői a X. és a XI. turizmus szakos osztály diákjai voltak. 

   Tovább…

Fiataloknak szóló ötletpályázat hirdet az OTP Fáy András Alapítvány

otletpalyazat_fejlec

Az OTP Fáy András Alapítvány ÖTLETPÁLYÁZATOT hirdet digitális megoldásokra a 14–22 éves korosztály sikerességéért! Jelentkezhet bárki, aki 14–22 éves kor közötti fiatal és szeret csapatban dolgozni. A szervezők csapatok jelentkezését várják. 14–18 év között a jelentkezéshez szülői beleegyezés szükséges. 

   Tovább…

57 újdonsült felnőtt az iskolánkban – Az idei szalagavatóról, fotókkal, videóval

szalagavato_2017_sav

Egy hűvös, de annál izgalmasabb késő őszi napon került sor a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzős diákjainak szalagavató ünnepségére. November 20-án, hétfőn délután 57 tizenkettedikes diák szimbolikus felnőtté válásának lehettünk tanúi az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
(Sok jó fotó készült, ezeket nem egy, hanem három sorozatban mutatjuk be. – Szerk.) 

   Tovább…

„Élni kell! Az életet soha ne spóroljátok meg!” – Író-olvasó találkozó kortárs szerzőkkel

karacsonyi_papp_sandor_sav

A Pro Move Arad Egyesület egy különleges eseménnyel készült a magyar nyelv napja alkalmából. 2017. november 16-án két ismert és elismert kortárs szerző látogatott el iskolánkba egy író-olvasó találkozóra, mégpedig Karácsonyi Zsolt aradi születésű költő, műfordító és Papp Sándor Zsigmond szatmári születésű író, újságíró. 

   Tovább…