Nyílt nap a Csikyben

Nyilt_nap_2015_sav

Az Iskola másként hét keretén belül, április 9-én, csütörtökön szervezték meg a Csikyben az immár hagyományos nyílt napot az Arad megyében magyarul tanuló nyolcadikosok számára. Kisiratosról, Nagyiratosról, Zimándújfaluról, Simonyifalváról, Pécskáról, Erdőhegyről és Kisperegről érkeztek vendégeink, akiket a Csiky Gergely Főgimnázium 8. osztályos tanulói fogadtak. 

   Tovább…

Csoportépítő játékok a X. A-ban

Csoport_trening_sav

Április 7-én, kedden, az Iskola másként hét keretében csoportépítő, -fejlesztő játékokat próbálhattak ki a X. A diákjai.

Pellegrini Lilla, az aradi Ghiba Birta Főgimnázium igazgatóhelyettese előbb az interperszonális kapcsolatok különböző szintjeit vázolta (ismerkedés – kommunikálás – szociális, illetve érzelmi kapcsolatok), majd azokat az interakció-típusokat is bemutatta, amelyek egy csoport (például egy iskolai osztály) keretén belül létrejöhetnek (kooperálás, versengés, közös cél által vezérelt interakciók, illetve konfliktusok).

Az elméletet aztán nagyon gyorsan gyakorlat követte, sőt gyakorlatok, mégpedig játékos gyakorlatok, amelyek által a tizedikesek egymást és talán önmagukat is jobban megismerhették.

[Fotó: Ilona János]

Iskola másként, 2015 – beharangozó

Iskola_maskent_logo„Tudj többet, légy jobb!” – ezzel a mottóval hirdette meg a tanügyminisztérium az Iskola másként hetet, amely idén április 6–10. között kapott helyet. A Csiky Gergely Főgimnáziumban keddtől péntekig sok és változatos program várja majd a diákokat, de a szülőkkel közös tevékenységre is készülnek a szervezők. Tallózzunk a tervezett programok között! 

   Tovább…

Lezárult a Neumann–Csiky közös pályázat

Neumann_Arad_sav

Nethuszárok Aradon – ez volt a címe a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium által közösen megtervezett és lebonyolított Határtalanul pályázat második részének. (Az első rész március 2–6. között zajlott le, akkor a csikys X. A osztály és a XI. osztály 4 diákja töltött el négy tartalmas napot Budapesten. Arról ITT olvashatunk.) Ennek keretében március 30.–április 3. között 30 neumannos diák látogatott el Aradra és vett részt a fogadó X. A osztállyal közös programokon, kirándulásokon. A budapesti diákokat Zádori Gabriella magyartanár és Erdős Gábor történelemtanár, a csikyseket pedig Nyári Andrea magyartanár, Muntean Tibor történelemtanár és Ilona János informatikatanár irányította. 

   Tovább…

Megérkeztek a neumannos vendégek!

Hatartalanul_Neumann_Arad_sav

Határtalanul pályázatok heteit éljük a Csikyben. A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziummal közös pályázat már lezárult (a IX. A-sok szomorkodnak is eleget miatta), a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 30 diákja viszont éppen ma, hétfőn érkezett Aradra. A Csikyben (nem is olyan) régi ismerőseik, a X. A osztály diákjai és a XI. A 4 tagja vártak rájuk. 

   Tovább…

Határtalanul aranyosokkal (7–8.) – Sétahajózás, villámkészítés és búcsú

Aranyosokkal_Budapesten_szerda_csutortok_sav

Szerdán is egy kiadós reggelivel indítottuk a napot. Ezután hajóútra invitáltak bennünket, és amíg a járművünkre vártunk, a tizedikes aranyos diákok precíz előadását hallgattuk a budapesti hajózás és tömegközlekedés kialakulásáról, illetve az 1775-ös nagy árvízről. A hajóúton néhányan a kabin melegében csodálták a szemük elé táruló látványt, mások viszont bevállalták a csípős szelet, hiszen a táj panorámája maximálisan kárpótolta őket. 

   Tovább…

Algyógyon járt a XI. C, de mintha csak otthon járt volna

Algyogy_11C_2015_sav

Második alkalommal nyerte el az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ által meghirdetett SuliJó projekt keretében a 2014–2015-ös Erdély Legösszetartóbb Osztálya címet a XI. C osztály. Jutalmuk egy négynapos jutalomkirándulás volt Algyógyon, mely a tavalyihoz hasonlóan idén is rengeteg élményt és kalandot tartogatott. 

   Tovább…