Ludas Matyi – Színpadon a Százszorszép

[Fotó: Ilona János]

Június 2-án, vasárnap délután a már megszokott helyen, az Aradi Kamaraszínház színpadán lépett fel a Százszorszép diákszínjátszó csoport. A Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadik osztályos diákjaiból álló csoport, Ujj Ágnes, nyugalmazott magyartanár irányításával Ludas Matyi történetéből készült variációkat mutatott be.

   Tovább…

Természetbarát iskola

Gimnazista és licista versenyzők Páll Mária felkészítő tanárral [Fotó: Viszhányó Aranka]

A címben említett, a Román Madártani Egyesület által szervezett programban immár negyedik éve vesz részt iskolánk. Ebben az évben is teljesítettük a verseny szabályzatában kért tevékenységeket: télen etettük az itt telelő madarakat, színes matricák ablakra ragasztásával próbáltuk megakadályozni a madarak ablaknak való ütközését, darázsgarázst készítettünk, rajzversenyen vettünk részt, virágládákat ültettünk tele színes, nyári virágokkal, ünnepeltük a természetvédelemhez kötődő világnapokat stb.

   Tovább…

Csütörtökön: BALLAGÁS!

Ballagási ünnepség 2023. május 31-én [Fotó: Ilona János]

Csütörtökön, 2024. június 6-án, 17 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek ballagása. Az ünnepségre az aradi Megbékélési Parkban kerül sor, amikor diákjaink átvonulnak a vén iskolából a Szabadság-szoborhoz.

A ballagási ünnepséget követően koncertre kerül sor, amelyen Dancs Annamari és Vastag Csaba lép fel. A szervezők – az Arad Megyei RMDSZ és a Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége – szeretettel hívják és várják a szülőket, rokonokat, ismerősöket, hozzátartozókat. Ünnepeljünk együtt!

Eredményes diákjaink díjazása gyermeknapon

[Fotó: Ilona János]

Május 31-én, pénteken délelőtt került sor a Csiky Gergely Főgimnázium azon diákjainak díjazására, akik az elmúlt tanévben kiemelkedő eredményt értek el a különböző tantárgyversenyek, művészeti és sportvetélkedők megyei, országos, illetve nemzetközi szakaszán.

   Tovább…

Immár 12 éves a „Hozz egy szál virágot” akció

2024. május 30-án, csütörtökön reggel sokan virággal érkeztek a Csiky Gergely Főgimnáziumba. A katolikus világ egyik szép ünnepére, Úrnapjára érkeztek a virágok. Hozz egy szál virágot a kertedből címszó alatt hirdettük meg a gyűjtést. Nemcsak katolikus, hanem más felekezetű diákok is bekapcsolódtak az akcióba. Köszönjük szépen mindenkinek, Isten áldása legyen minannyiukon!

   Tovább…