Természetbarát iskola

Gimnazista és licista versenyzők Páll Mária felkészítő tanárral [Fotó: Viszhányó Aranka]

A címben említett, a Román Madártani Egyesület által szervezett programban immár negyedik éve vesz részt iskolánk. Ebben az évben is teljesítettük a verseny szabályzatában kért tevékenységeket: télen etettük az itt telelő madarakat, színes matricák ablakra ragasztásával próbáltuk megakadályozni a madarak ablaknak való ütközését, darázsgarázst készítettünk, rajzversenyen vettünk részt, virágládákat ültettünk tele színes, nyári virágokkal, ünnepeltük a természetvédelemhez kötődő világnapokat stb.

A program egyik, a diákok által kedvelt tevékenysége a Fajok vetélkedője volt, amely online zajlott a quizz.sor.ro oldalon. Idén, a sok gyakorlásnak köszönhetően remek eredményeknek örülhettünk. Az országos szakaszon résztvevő 1423 diák közül 725 diák kapott tízest, 364 diák pedig kilencest, közöttük többen iskolánkból is.

Az elemi osztályosok közül 6 tanuló versenyzett. Öten eljutottak az országos szakaszig. Molnár Milán (III. A), Korcsog Zalán (III. A), Csala Patrik (III. B) és Méhész Fábián (III. B) tíz pontot értek el, Balog Bauman Odett (IV. osztály) pedig kilenc ponttal fejezte be az országos szakaszt. Jövőre még jobban fognak igyekezni, hogy jobb időeredménnyel országos díjazottak lehessenek.

Páll Zita Mária (VIII. B) a megyei szakaszon jó eredményt elérve továbbjutott a regionális szakaszra. Almási Áron (X. A) a megyei szakaszon vett részt, Kiss Eszter (XI. A) a megyei szakasz tízes eredménye után a regionális szakaszra minősült.

Kiss Eduárd, X. A osztályos tanuló 48,53 másodperces hibátlan megoldással országos első helyezést ért el, és már meg is kapta a Román Madártani Egyesület ajándékcsomagját.

Gratulálunk a természetbarát diákoknak, és reméljük, lehetőség adódik majd a természetben is megfigyelni és azonosítani a versenyen megtanult fajokat.