Az Implom József középiskolai helyesírási verseny helyi szakaszán [Fotó: Rudolf Ágnes]
2021.
december 3-án, pénteken rendezték meg iskolánkban az Implom József középiskolai
helyesírási verseny helyi szakaszát, melyen 30 diák mérte össze tudását. Rudolf
Ágnes és Ruja Ildikó magyartanárok ismertették a tudnivalókat, majd a
feladatlapok kiosztásával megkezdődhetett a verseny.
Back István Levente (XII. A), a 2021–2022-es tanév Csiky-díjasa
Minden
évben Csiky-napkor megjutalmazzuk azokat a végzős tanulókat, akik jó iskolai
eredményeik mellett, kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és a versenyeken is
szép eredményeket értek el.
Az idei
év kicsit más. Egyrészt az iskola felújítási munkálatai, másrészt a járvány
miatt kevesen álljuk körül iskolánk névadójának szobrát.
A közel
kétéves pandémiás időszak miatt nagyon sok verseny, iskolán kívüli tevékenység,
rendezvény elmaradt, ezért sok diáknak nem is volt lehetősége kibontakoztatni
szervezői készségét, megvalósítani ötleteit. Más körülmények között valószínűleg
ma több diákot hívnánk ki iskolánk legrangosabb díjának az átadására. A vírus
sajnos azt is elvette tőlünk, tőletek, hogy a szervezésben jeleskedhessetek,
amelyet a középiskolában leginkább a X. és a XI. osztályban lehet megvalósítani.
Tisztában vagyunk vele, hogy az idei évfolyam is bővelkedik tehetséges, ügyes
diákokban, akik továbbviszik majd iskolánk jó hírét és nagyon sikeresek lesznek
az életben.
Iskolánk vezető tanácsa úgy döntött, hogy idén csak egy diáknak adjuk át a jól megérdemelt Csiky-díjat, és ő nem más, mint Back István Levente, XII. A osztályos tanuló.
Csiky-nap 2021. december 10-én [Fotó: Ilona János]
179
éve, 1842. december 8-án született Pankotán Csiky Gergely drámaíró. Ezért
ünnepli iskolánk, a Csiky Gergely Főgimnázium az iskola napját mindig december
elején. Idén, 2021-ben december 10-én tartottuk a Csiky-napot. Nehéz volt a
szervezésnek úgy nekifogni, hogy nem tudtuk pontosan, a járványügyi helyzet mit
enged meg, és mit nem. Ugyanakkor a felújítási munkálatok is jelentősen korlátozták
az elképzelések kivitelezését.
A jelenlegi járványhelyzet közepette mindannyian érezzük a lelki fáradtságot. A fásultsággal tanár és diák egyaránt küzd. Közeledik az Ünnep és mi rohanunk, elvesztődünk az újabb teendők, a naponta változó „kötelezettségek” sűrű erdejében.
A Virgil Madgearu Gazdasági Versenyen ezüstérmet nyert csapat: Andrási Rafael (j) és Sabău Vanessza (XI. C), illetve Gazdag Dalma (XII. B) és Mezei Dávid (XII. C), Tóthpál Renáta és Lévai Ildikó felkészítő tanárok mellett
2021. november
26-án, rendezte meg az aradi Aurel Vlaicu Egyetem a megye gazdasági profilú
középiskolái számára a VIII. Virgil Madgearu Gazdasági Versenyt, a járványhelyzetre
való tekintettel, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az online térben.
Novemberi gyűjtés az aradi állatmenhely négylábú lakói számára
Nagy sikerrel zárult a novemberi gyűjtés az aradi állatmenhely javára. Rekord mennyiségű, több mint három mázsa száraztáp, emellett 72 konzerv, 24 pokróc, 54 törülköző, 12 rúd szalámi és számtalan apróság gyűlt össze a nélkülöző kutyusok megsegítésére.
Az Egészségügyi Minisztérium által a non-invazív gyorstesztek alkalmazására
vonatkozó 2503/19.11.2021-as számú előírás alapján a Csiky Gergely Főgimnázium
vezetőtanácsa a december 2-i megbeszélésén az alábbi döntést hozta.
Ahogy azt korábbi hirdetésünkben jeleztük, 2021. december 10-én, az idei Csiky-napon virtuális találkozásra hívjuk Arad megye magyar tannyelvű iskoláinak tanulóit. Az V–VIII. osztályos tanulók Digitális Hagyományőrző Fesztiváljára a jelentkező csapatok vagy egyéni versenyzők rövid, 3–5 perces videófelvétellel nevezhettek be, melyben a magyar népszokásokhoz köthető jelenetet, mesejelenetet, vagy akár népdalt, balladát adnak elő.