A napfogyatkozásban gyönyörködtünk

Napfogyatkozas_2015_marcius_20_sav

A hét utolsó napjának, a tavasz kezdetének, no meg a részleges napfogyatkozásnak is örültünk ma a Csikyben. Főleg a kisebbek jöttek izgalomba a különleges égi eseménytől, de a szünetekben a középiskolások is szép számban gyönyörködtek a fogyó napkorong látványában. 

   Tovább…

Határtalanul aranyosokkal (4.) – Időleges búcsú

Hatartalanul_aranyosokkal_csutortok_sav

Csütörtök reggel szomorúan ébredtünk rá, hogy ez az utolsó együtt töltött (aradi) nap a budapestiek csapatával, akik úgy a szívünkhöz nőttek, de vigasztalt bennünket, hogy már csak négyet kell aludni, és a jövő héten ismét találkozunk, Magyarországon. 

   Tovább…

Határtalanul aranyosokkal (3.) – Vajdahunyad és Déva

Vajdahunyad_AranyosokkalA Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákcsoportjával szerdán reggel kilenc órakor indultunk útnak. Az úticél Vajdahunyad vára volt. Sok nevetéssel és vidám perccel járt az út, hiszen zenét hallgattunk, vicceket meséltünk és azon szórakoztunk, hogy egy-egy társunk hogyan alszik el.

Útközben Lehoczky Attila történelemtanár mesélt azokról a látványosságokról, amelyek mellett elhaladtunk, mint például Ópálosról, a solymosi várról, illetve Mihály király soborsini kastélyáról, amelyet a király csak 2001-ben kapott vissza a román államtól.

Először Vajdahunyad mesébe illő várának parkolójába érkeztünk, majd rövid gyaloglás után elénk tárult a teljes látkép. Szó szerint tátva maradt a szánk.

   Tovább…

Határtalanul aranyosokkal (2.) – Temesvár ostroma

Temesvaron_Aranyosokkal_sav

A Határtalanul pályázat keretén belül a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákcsoportjával kedden Temesvárra látogattunk. Reggel 9-kor indult az autóbusz iskolánk kollégiuma elől, ahol a vendégeink szálláshelye van. Az egyórás út után a városközponthoz közeli parknál álltunk meg és elindultunk vendégeinkkel felfedezni Temesvár nevezetességeit. 

   Tovább…

Bemutató, bábszínház és tánc egy órában

Muveszeti_egyetemi_bemutato_sav

Március 17-én, 14 órától egyetemi bemutatót tartott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kilenctagú küldöttsége, melyet kíváncsisággal vártak a XI. C osztály diákjai. Az egyórás bemutató az első emeleti informatikalaborban történt, s a rendelkezésre álló idő alatt 7 magyar nyelvű szakkal ismertették meg a csikys diákokat a vendégek. 

   Tovább…

Határtalanul aranyosokkal (1.) – A nagy találkozás

Aranyosokkal_webnaplo_hetfo_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium IX. A osztálya a Határtalanul pályázat keretén belül március 16–19. között vendégül látja a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium X. osztályos tanulóit.

A Határtalanul program keretében magyarországi és határon túli iskolák találkoznak és közös programokon vesznek részt, egy-egy hetet eltöltve egymás szülővárosában. A pályázat célja, hogy a magyarországi diákok megismerjék határon túli diáktársaik életét, kapcsolatokat építsenek és partneri viszonyok alakuljanak ki az iskolák között. A kirándulás lehetőséget teremt a diákok nemzettudatának és a nemzeti összetartozás érzésének kialakításához, elmélyítéséhez. 

   Tovább…