A
Csiky-napi ünnepség keretén belül, idén is, iskolánk egy játékos kvíz jellegű
online vetélkedőt szervez. A vetélkedőre 3 fős líceumi csapatok jelentkezését
várjuk. Külön kategóriában mérettetnek meg az elméleti és a technológiai
osztályok. Mindkét kategóriában a versenyzők olyan általános műveltségi
feladatokat kapnak, amelyek saját szakterületüket érinti.
„Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez, tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományhoz. Ez a kötődés át- meg átszövi érzelmi életünket, meghatározza értelmi fejlődésünket.” (Száraz Miklós György)
Változó világunkban egyre nagyobb szükségünk van arra, hogy kötődjünk iskolánk hagyományaikhoz, melyek biztos pontok maradtak a vészterhes időkben. Minden évben kiemelkedő esemény magyar közösségünk életében a decemberben megrendezésre kerülő Csiky-nap. Az ünnep azonban csak úgy lehet igazi, ha másokkal is megosztjuk örömünket, így 2021. december 10-én virtuális találkozásra hívjuk Arad megye magyar tannyelvű iskoláinak tanulóit. Idén kicsikre és nagyokra egyaránt számítunk:
A középiskolások anyanyelvi vetélkedője a magyar nyelv napján, 2019. november 11-én [Fotó: Rudolf Ágnes]
1844. november 13-án fogadták el azt
a törvényt, amely a magyart államnyelvvé tette. 2015 óta Romániában is
hivatalosan elfogadott ünneppé vált, s azóta immár hagyomány iskolánkban, hogy
nyelvi vetélkedő megrendezésével emlékezünk meg erről a jeles napról.
2021. október 6-i megemlékezés az aradi Vesztőhelyen
A történelmi magyar egyházak képviselőinek jelenlétében kezdődött az idei október 6-i megemlékezés az aradi Vesztőhelyen. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke emlékeztetett a 13 vértanú áldozatára, utána pedig nt. Tóbiás Tibor György, az Aradi Református Egyházmegye esperese tartott rövid áhítatot. Magyarul, románul és németül hangzott el a Miatyánk, majd egyházi, állami és civil szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek helyezték el a kegyelet koszorúit az obeliszknél, a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak segítségével. Iskolánk részéről Spier Tünde igazgató, Tóthpál Renáta igazgató-helyettes, Almási Eszter (XI. A) és Higyed Hunor (IX. A) koszorúzott.
Szeptember 22. és október 6. között több mint 10 helyszín ad otthont az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának. Koncertek, előadások, gyermekfoglalkozások, kiállítások és sok más színes program várja az érdeklődőket, akik az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének facebook-oldalán nemrég közzétett részletes online programfüzetéből is tájékozódhatnak.
Az előkészítő osztályos kisdiákok Leib Gáspár György tanító kíséretében az aradi magyar bölcsőde épületében megszervezett tanévnyitón [Fotó: Ilona János]
„Azok a diákjaink, akik már több évnyitón
részt vettek, láthatják, hogy hiányzik néhány megszokott dolog: a zászlótartó a
zászlókkal, a zöld abrosszal leterített asztal. És nem azért nincsenek itt,
mert nehéz lett volna őket a még munkaterület alatt álló termekből, a poros
fólia alól kivenni (bár ez sem elhanyagolandó érv), hanem azért, hogy felhívjuk
a figyelmeteket arra, hogy bár a körülöttünk lévő tárgyak fontos részei az
életünknek, de nem azok a legfontosabbak, hanem a személyek, akik mellettünk
állnak, akikre rámosolyoghatunk, és a szavak, amiket egymásnak mondhatunk. Egy
zöld abrosz nélkül még nagyon szép megnyitót lehet tartani, de ha ti, diákok és
tanárok nem lennétek itt, furcsa és lehangoló lenne. Ezt az érzést, amikor ennyien
itt vagytok, nem pótolja semmi.” (Részlet Spier Tünde igazgató évnyitó
beszédéből)